Az új év érkeztével a XI. és XII. C-sek máris begyűjtötték első élményüket, hiszen január 8-án megmutathatták egymásnak az elmúlt években elsajátított korcsolyamutatványokat az aradi jégpályán. A rendelkezésre álló másfél órában volt sok esés és kacagás, de hát a szórakozásról szól ez az egész, nem? 😀 Szerencsére idén hamarabb lett „télies” az idő, ezért a korcsolyapálya is sokkal hamarabb nyílt meg. Menjetek el ti is, amíg lehet, próbáljátok ki barátaitokkal ezt a szórakoztató sportot, meglátjátok majd, gyorsan el fog telni az idő.
Hírek kategória bejegyzései
Indul a versenyszezon – Implom, 2015
Nemrég fejeződött be a 2015-ös Implom József Helyesírási Verseny megyei fordulója. A Csikyben 7 kilencedikes, 8 tizedikes, 3 tizenegyedikes és 2 végzős, tizenkettedikes diák vett részt ezen.
A középiskolai tantárgyversenyek nyitányának is tekinthető helyesírási vetélkedő Arad megyei fordulója ma, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődött. Rudolf Ágnes és Nyári Andrea magyartanárnő foglalta össze a verseny szabályait, amely leginkább a kilencedikesek számára jelenthetett újdonságot, a többiek ugyanis mind visszatérő implomos lovagok. (Juj.)
11 óráig a tollbamondással végeztek (ennek szövege Lőrincze Lajos, a híres magyar nyelvész, tanár életéről szólt), majd kevesebb mint egy óra alatt a feladatlapokkal is sikerrel megbirkóztak a versenyzők. Akit érdekel, itt is megtalálhatja a tollbamondás szövegét, illetve a feladatlapot, sőt a megoldási kulcsot is, azaz a kitöltött feladatlapot. (Na jó, tényleg úgy volna érdekes, hogy előbb egyedül próbáljátok kitölteni a feladatlapot, és csak utána nézzétek meg a megoldást. Rendben?)
Január 14., szerdáig születnek meg az eredmények, akkor derül majd ki, hogy ki lesz az a négy diák, aki január 29–31. között Sepsiszentgyörgyön, az Implom József Helyesírási Verseny országos szakaszán képviseli majd iskolánkat. Szép sikerrel, remélhetőleg.
Csiky-naptár a 2015-ös évre
„Alapvető emberi jog, hogy minden gyermek megtanulhassa édesanyjának a beszédnyelvét. Ugyanez a jog a játék és a tánc esetében is meg kell hogy illesse gyermekeinket. A népi játékok s a néptánc gyakorlása kifejleszti a diákokban a rendszeres munka természetes igényét, a művészi előadásmód kivitelezését, illetve egyfajta fogékonyságot a múlt és a jelen értékeinek befogadására.”
Ezek a mondatok – Sztankó Károly néprajzkutató, magyar–néprajz szakos tanár, néptánc- és drámapedagógus, óvodapedagógus gondolatai – vezetik be a Csiky Gergely Főgimnázium 2015-ös naptárát. Amely, nem nehéz kitalálni, az iskola néptánccsoportjainak elmúlt 5 évi tevékenységét eleveníti fel sok-sok fotó segítségével. S amelyet bátran ajánlunk a néptáncos lányok és fiúk, szüleik, hozzátartozóik, illetve minden aradi néptánckedvelő figyelmébe.
Az általános iskolai osztályok, illetve a középiskolás (kollégiumi) diákok Sztankó Károly által koreografált néptáncos fellépéseit időrendi és tartalmi sorrendben tekinthetjük át a naptár oldalain. A 2010 és 2014 közötti szalagavatók pillanatképei után az Alma Mater Alapítvány 20 éves évfordulóján, illetve a végzős bentlakók búcsúztatási ünnepségén, 2011. júniusában készült fotók következnek. Külön oldalon látható a kollégium hagyományőrző csoportjának fellépése a XI. Alma Mater Véndiák-találkozó alkalmából szervezett néptánc-gálán, 2011. szeptember 30-án. A naptár további oldalain pedig a 2012-es, 2013-as és 2014-es évzáró néptánc-gála pillanatai elevenednek meg, korosztályokra (0–4., 5–8., illetve 9–12. osztályosok) csoportosítva.
Bízunk benne, hogy a bevezetőben idézett gondolatok folytatását ez a naptár is sikerrel illusztrálja: „Összességében egy csodálatos világ részesei lehetünk, ha a táncokkal megismerkedünk.”
Az Arad Municípiumi Kulturális Központ támogatásával megjelent igényes arculatú kiadvány korlátozott számban még hozzáférhető a Csiky Gergely Főgimnázium titkárságán.
Diana Krall… és a bárányok
Diana Jean Krall háromszoros Grammy-díjas kanadai dzsesszénekes, dzsesszzongorista és zeneszerző 2005-ös karácsonyi lemezéről választottuk az alábbi számot. „Count Your Blessings Instead Of Sheep”, azaz „Számold az áldásaid a bárányok helyett”.
Az angol nyelvű szöveg a videó alatt látható, de Szanda Kinga (egykori csikys diák) révén csatoljuk a magyar változatot is. Érdemes azt is elolvasni. A dzsesszkedvelők, csöndesebben szilveszterezők számára (is) kötelező! 🙂
Mikor nyugtalan vagyok és nem tudok aludni,
Az áldásaim számolom, a bárányok helyett
És úgy alszom el, hogy az áldásaim számolom.
Amikor fogy a pénzem,
Arra gondolok, amikor semmim sem volt,
És úgy alszom el, hogy az áldásaim számolom.
Egy óvodára gondolok,
Göndör fejeket látok ott,
Egyenként megszámolom őket,
Amint ágyukban szenderegnek.
Amikor nyugtalan vagy és nem tudsz aludni,
Csak számold az áldásokat, a bárányok helyett,
És úgy alszol majd el, hogy az áldásaid számolod.
Tehát ha nyugtalan vagy és nem tudsz aludni,
Csak számold az áldásokat, a bárányok helyett,
És úgy alszol majd el, hogy az áldásaid számolod.
A weblap-szerkesztők és minden csikys pedagógus nevében…
És a keringő folytatódik…
Volt egyszer (sőt van most is) egy színész. Walesben született, utált iskolába járni, a szüleinek is meglehetősen az idegeire ment, majd tizenhét évesen véletlenül került be egy ifjúsági drámaklubba, ahol gyorsan rájött, hogy a színészetet neki találták ki. 1960-ban végzett a Királyi Színiakadémián, ezüst fokozattal, majd színpadon, tévéfilmekben és mozifilmekben játszott, nagy sikerrel. 1991-ben kapott Oscar-díjat, amelyre később még háromszor jelölték. A filmtörténelem egyik legmeghatározóbb egyéniségeként tartják számon.
De! És itt jön a lényeg. Ez a régóta világhírű színész 19 éves korában rövid ideig zenésznek is készült. Írt is egy keringőt, amely azonban papíron maradt, maga a szerző sem hallotta élőben. André Rieu, a világhírű holland hegedűművész egy New York-i fellépésén azonban felcsillant a színész szeme, és azt mondta magában, hogy na ez az ember fogja majd eljátszani a réges régi keringőt. Postázta a mű partitúráját Rieu-nek, aki kétszer is majdnem hanyat esett. Először amikor meglátta a küldemény feladóját, aztán pedig amikor rájött, hogy a keringő nagyszerű. Következett néhány gyors levélváltás, majd 2011. július 6-án, egy csodaszép bécsi hangversenyteremben eljött a bemutató ideje is. Ahol a szerző is jelen volt, feleségével és gyermekeivel együtt.
André Rieu a következő szavakkal konferálta fel a festőművészként is tevékenykedő legendás színészt: „Nagyon büszke vagyok, hogy itt és most Bécsben, először mi szólaltathatjuk meg a szerzeményét, ahogy arra is, hogy ez a hollywoodi sztár egyenesen Los Angelesből repült ide, hogy ma este velünk hallgassa meg. Üdvözöljék nagy tapssal sir Anthony Hopkinst!”
Nos igen. A bárányok hallgatnak vérfagyasztó kannibál Hannibálját Oscar-díjasan alakító Sir Anthony Hopkins az alábbi videóban hallható szép keringő szerzője. And The Waltz Goes On… (És a keringő folytatódik…) – André Rieu épp ezt a szerzeményt választotta 2011-es stúdióalbuma címadó zeneszámának.
Mi is ezzel a számmal kívánunk békés, boldog új évet valamennyi látogatónknak!
Tóth Árpád rajzverseny – a díjazott munkák
Amint arról korábban beszámoltunk, az idei Csiky-napon Tóth Árpád verseinek illusztrálására vonatkozó rajzversenyt, illetve betlehemes makettversenyt is meghirdettek a szervezők. Mindkét verseny díjátadására december 4-én került sor, iskolánk Tóth Árpád termében.
A különböző helyezést elért diákok névsorát akkori beszámolónkban megtalálhatják, alább a rajzverseny díjazott alkotásait nézhetjük végig. A bethelemes maketteket pedig naponta bővülő galériában mutatjuk be, holnaptól kezdve, az eddigi Karácsonyi galéria helyén.
„Célzott lövéseket adtak le a titkárságra és az igazgatói irodára.” – Az 1989-es forradalom visszhangjai iskolánkban
25 éve, 1989. decemberében dőlt meg a román kommunista diktátor, Nicolae Ceaușescu hatalma. Ezt megelőzően, Temesvár után az országban másodikként Aradon is spontán megmozdulások voltak. Tudjuk, hogy a mindmáig tisztázatlan hátterű eseményekben 24 aradi halt meg. Arról viszont nagyon keveset tudunk, hogy a Csiky akkori elődjében, a 11-es számú Kőolajipari Líceumban hogyan szűrődött le mindez. Az Iskola a Kálvin János utcában című könyv (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2011) is csak annyit említ arról az időszakról (73. oldal), hogy az 1989/90-es tanévet két magyar osztály, a IX. és a XI. kezdte el, illetve hogy október 6-án a hatóságok olyan hangulatot teremtettek a városban, hogy az iskola diákjai és tanárai sötétedésig nem hagyhatták el az épületet.
Péter András matematikatanárral, a Csiky Gergely Főgimnázium korábbi igazgatójával beszélgettünk az 1989-es aradi események iskolai visszhangjairól. „Egyes dolgokra már nem emlékszem, mert rég volt, hiába…” – tűnődik el a 25 évvel ezelőtti télre emlékezve. A mai diákok számára viszont egyenesen történelem mindaz, ami akkor történt. Elsősorban nekik készült ez az interjú.
– Érződött-e 1989 őszén, vagy december elején itt, az iskolában, hogy valami nagyon szokatlan készül?
– Mi, aradiak előnyben voltunk, hiszen a magyar rádió és a televízió is beszámolt a temesvári eseményekről. A Panoráma című műsorból tudtunk Tőkés László tevékenységéről is. Mindenki szorongásban volt. Féltünk, hogy mi lesz, hogy lesz, nem is reméltük, hogy meg fog dőlni Ceaușescu diktatúrája. Az iskolában mi, magyar tanárok jóval kevesebben voltunk, nem tudtuk, hogy a román kollégák közül kivel lehet beszélni ezekről a dolgokról. Ők is csak hallgattak, úgy mentünk be az órákra. Akkor még nem tudtuk, hová fejlődnek majd az események. A diákok se nagyon kérdeztek, mert a szüleik otthon biztosan megmondták nekik, hogy a legjobb taktika a hallgatás.
Tovább…
![Korcsolyázni voltak a XI. és XII. C-sek [Fotó: Bortoș Júlia] Korcsolyazas_2015_sav](https://www.csikygergelyarad.ro/wp-content/uploads/temp/Korcsolyazas_2015_sav.jpg)


