Mazsorett világbajnokságra indult három csikys

Mistral_mazsorettek_savÁprilis 1–5. között az észak-olaszországi Lignano Sabbiadoro nevű kisváros a helyszíne az WFNBTA (World Federation of National Baton Twirling Associations) által szervezett idei mazsorett világbajnokságnak. A 17 résztvevő ország közül Romániát az Aradi Mistral Sportklub 8 versenyzője, köztük három csikys diák képviseli. 

Hegyi Boglárka (IX. A), Ilona Judit (X. A) és Tóthpál Eszter (VI. A), illetve társaik – Hodre Antonia, Ijac Corina, Nașcu Davina, Petcuț Elisa, Varga Rebeka – felkészülését Erdei Emese testnevelés tanár irányította, a kétperces versenyszámok koreográfiáját pedig Joyce Baggerman holland mazsorett edző „szállította”, akivel az aradi csapat már egy éve dolgozik együtt.

Az aradiak közül X-Strutting kategóriában két, rythmic twirl kategóriában öt versenyző fog a korosztályos ellenfelekkel megvívni, egy versenyző pedig mindkét kategóriában indul. Egy-egy kategóriában és korosztályban országonként az első három helyezett indulhat. Ezt és az ellenfelek technikai tudását, felkészültségét figyelembe véve az első 12-be kerülni már komoly eredménynek számít – vélekedik Erdei Emese.

A nyolc aradi versenyző és három kísérőjük (a felkészítő tanár, illetve két szülő) csütörtök hajnalban mikrobusszal indult Temesvárra, onnan repülőgéppel folytatta útját a Velence melletti Treviso repülőtérre, végül autóbusszal jutottak el Lignano Sabbiadoróba. Vasárnap délig tart a verseny, majd következik a világbajnokság eredményhirdetése, záró ünnepsége. Április 7-én, kedden tér majd haza a kis csapat, előtte egyetlen nap jut majd kikapcsolódásra, tengerparti sétára.

Ha lehet, szurkoljunk a három csikysnek és az öt nem csikysnek, hadd érjenek el minél szebb eredményt az olaszországi mazsorett világbajnokságon!

(A világbajnokság eseményeit videostreamen is követni lehet a http://www.worldchamp2015.com/ weboldalon.)

Mistral_mazsorettek_2_sav