A nemzetközi π-napon

Március 14-én ünnepeltük iskolánkban, a matematika órák keretén belül, a nemzetközi pí-napot, amely 2020 óta a Nemzetközi Matematikai Unió és az UNESCO döntése értelmében a matematika világnapja is. 1988 óta ünnepli a világ ezen a napon a π születésnapját. A szám két tizedesjegy pontosságig 3,14 és a kör kerületének és átmérőjének hányadosa. Az ünneplés ötlete Larry Shaw fizikusprofesszortól származik, aki 1988. március 14-én tudóstársaival közösen pite evéssel, körbejárkálással és a π számjegyeinek kántálásával kezdte meg az ünneplést.

   Tovább…

Iskola másként – A Katerra törzs vándorlása

Réges-régen, még időszámításunk előtt természeti katasztrófák sorozata miatt a híres, nevezetes Katerra törzs lakhelyet kényszerült változtatni. Azt azonban senki sem tudja, hogy a törzs vándorlása pontosan mikor és hol ért véget…

   Tovább…

Iskola másként – Puzzle és tudósok életrajza

Csütörtökön a Logikus emberek ügyes keze több száz darabos puzzle-t rakott ki. Közben találós kérdésekre válaszoltak és jól szórakoztak egymás frappáns válaszain. Majd pedig híres tudósok életrajzával ismerkedtek. 8–13 óra között a VII. B, VII. A, VI. B, VI. A, és az V. B osztály diákjainak tevékenységét Budacsek Terézia és Rogoz Marianna tanárnők vezették.

   Tovább…

Iskola másként – Híres könyvtárak, zene és játék

Biblioteci celebre, muzică și joacă cu clasele V. B și IX. A în data de 23.02.2024. Profesor coordonator: Dima Crina.

Híres könyvtárak, zene és játék az V. B és a IX. A osztállyal az Iskola másként héten, február 23-án, csütörtökön. Irányító tanár: Dima Crina.

https://youtube.com/shorts/9zUCfDvQ3U0?feature=share

Iskola másként – Vallásórák szabadulószobában

Az Iskola másként hét keretében a vallásórákat közösen, ökumenében éltük meg. Szerdán, február 21-én az elemi osztályosok biblikus vagy kalandos szabadulószobák révén mérték fel a jártasságukat, mások pásztort és nyáját játszottak. Legtöbben rendhagyó módon fekete alapra rajzoltak tengeri csendéletet, téli tájat, Rumini kalandjainak helyszíneit, vagy épp Salamon templomát. A IX. A osztály tagjai Jézus életével kapcsolatos szabadulószobában kalandoztak, és elevenítették fel Megváltónk életének főbb állomásait.

   Tovább…

Iskola másként – Rizikós honfoglalás

[Fotó: Ilona János]

A Rizikós honfoglalás voltaképpen két híres társasjáték a Risk (rizikó) és a Honfoglaló egyes elemeinek az összeturmixolása. Még Zimándújfalun voltam tanár, amikor kitaláltam, és a játékban ma is használt térkép még az ottani diákok keze munkáját dicséri.

   Tovább…

Óvoda másként – tevékenységek a kiscsoportban

A Kincskereső óvoda elmúlt hete egy kicsit eltért a többitől. Nem heti témáink voltak, hanem nap mint nap más-más feladatban, élményben volt részük a kiscsoportos gyermekeknek is.

   Tovább…