ADY ENDRE pályázati felhívás a 2016–2017-es tanévre

ady-endre-logoAz Emberi Erőforrás Támogatáskezelő megbízásából (az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzeti Tehetség Programja keretében) az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács a 2016–2017-es tanévben nyílt pályázatot hirdet a romániai magyar nyelvű oktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására. 

   Tovább…

Állj rajthoz te is! Szaladj az egészségedért!

Arad_maraton_2015_sav

Figyelem! Figyelem! Már csak május 20-ig, péntekig nevezhettek be az Arad Maraton, Félmaraton és utcai futóversenyre! Húzzatok bele!!!

Idén 2016. május 28-án, szombaton kerül sor a legnépszerűbb aradi futóversenyre az Arad Megyei Tanács, az Aradi Polgármesteri Hivatal, az Arad Megyei Kulturális Központ és a Experienţa Multisport Sport Klub közös szervezésében, illetve támogatásával.

Idén a következő versenyszámok közül lehet válogatni:
– 1 km-es utcai futóverseny.
– 6 km-es utcai futóverseny;
– félmaraton (21,097 km);
– maraton váltó (4 fős csapatok részvételével);
– maraton (42,195 km);
– ultramaraton (52,75 km).

Az 1 kilométeres távot bárki lefuthatja, feltéve, hogy az egészségi állapota ezt megengedi. (Külön díjazzák azokat, akik valamilyen érdekes jelmezben futnak.) A 6 kilométeres távot 14 éven felülieknek, a további versenyszámokat pedig 18 éven felülieknek ajánlják a szervezők, megfelelő (több hetes vagy több hónapos) felkészülés beiktatásával.

Valamennyi versenyszám rajtja a városháza előtti téren lesz. További információkat (nevezési feltételek, a rajt időpontja, útvonal stb.), illetve a nevezési űrlapot a http://www.maratonarad.ro/ oldalon találjátok meg. Ne feledjétek, a nevezési határidő 2016. május 20., péntek!

Jelentkezzetek bátran és mutassátok meg erőtöket! Bátorítsátok barátaitokat és szüleiteket is, hiszen bárki, aki fut, megelőzi azt, aki gyalogol, és bárki, aki gyalogol, megelőzi azt, aki üldögél!!! Hajrá! Sok sikert! 🙂

„Kifordítom-befordítom” – fordítói verseny végzősök számára

new-image

A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Angol, illetve Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszékei fordítói pályázatot írnak ki a középiskolák 12. osztályos tanulói számára a következő kategóriákban:

  • magyar – angol – magyar
  • román – angol – román
  • magyar – német – magyar
  • román – német – román.

A versennyel és a pályázással kapcsolatos tudnivalókat a https://kibeforditok.wordpress.com/ weblapon találjuk meg.

Valamennyi kategóriában az I. helyezés 250 RON, a II. helyezés 150 RON, a III. helyezés pedig 100 RON pénzjutalommal jár. Az I., II. és III. helyezettek további díja, hogy azon diákok, akik a PKE Angol, valamint Német Nyelv és Irodalomtudományi Tanszékei által meghirdetett alapszakokra kívánnak jelentkezni, kiválthatják az angol nyelvű képességfelmérő interjút 10-es jeggyel, illetve felvételt nyernek német szakra.

A fordítások beküldési határideje: 2016. február 14. Az eredményhirdetésre 2016. február 29-én kerül sor, a döntő és a díjazás pedig az egyetem nagyváradi székhelyén (Városháza utca 27 szám) lesz 2016. március 12-én.

Reklámozd a honlapot!

Csiky_5Kedves V–VIII. osztályos diákok!

Idén, december 10-én, a Csiky napok keretén belül ünnepli fennállásának 5. évfordulóját iskolánk honlapja. Ebből az alkalomból versenyt hirdetünk, melynek témája egy olyan reklámszöveg megalkotása, mellyel népszerűsítheted iskolánk honlapját.

A legkreatívabb, legeredetibb szövegek értékes díjban részesülnek. A reklámszövegek beadási/beküldési határideje december 9., szerda 14 óra.

 

Kedves középiskolás csikys diák!

Kreatívnak tartod magad? Jó íráskészséggel rendelkezel? Önálló véleményed van bizonyos kérdésekben? Itt az ideje, hogy mindezt hasznosítsd!

Iskolánk honlapja idén, december 10-én ünnepli fennállásának 5. évfordulóját. Ebből az alkalomból pályázatot hirdet a következő témakörben: A média tájékoztat és /vagy befolyásol.

Várjuk írásodat ebben a témakörben. Alkotásodnak tetszőlegesen választhatsz műfajt: lehet esszé, novella, elbeszélés, értekezés stb. A legkreatívabb, legeredetibb írásművek szerzői értékes díjban részesülnek.

Mindkét kategóriánál (V–VIII. osztályosok, illetve középiskolások) a művek leadási határideje december 9., szerda, 14 óra. Az írásokat Ilona János tanár úrhoz kérjük eljuttatni személyesen, vagy (pontos feladónévvel) az ilonajanos@yahoo.com email-címre.

Sok sikert mindenkinek!

A szervezők

Ajándékot nem csak kapni, adni is öröm!

ajandekok

Az ajándékozásra újra itt a lehetőség, hiszen a következő három iskolai napon, csütörtökön, pénteken, illetve jövő hétfőn cipősdoboz akciót szervezünk.

Akinek plüss játéka, sapkája, sálja, írószere, vagy bármilyen más ajándéknak való tárgya van, tegye egy dobozba, csomagolja be szépen és írja rá, hogy hány éves leánynak vagy fiúnak szánja. Az ajándékdobozokat december 3-án, 4-én és 7-én fogjuk összegyűjteni az iskolában.

Ne feledjétek: a rászoruló gyermekekhez is időben kell eljutnia a Jézuskának!

Plüssállatok Mikulásra

plussallatok_funfmKedves diákok!

Ahogy minden évben, idén is eljön az az időszak, amikor kicsit többet gondolunk másokra. Ez a szeretet ünnepének időszaka. Gondoljunk most együtt a csöppségekre, akik oly nagy türelmetlenséggel várják a karácsonyt, s előtte a Mikulást.

Megkérünk tehát titeket, hogy egy-egy plüssállatkával tegyétek szebbé a legkisebbek ünnepét. A plüssállatokat november 23-án, hétfőn és 24-én, kedden lehet leadni a X. C osztály termében (308-as terem). Figyeljetek arra, hogy a játékok tiszták és még használható állapotban legyenek. Várjuk adományaitokat!

A szervezők