Október 6.: a nap, amikor minden magyar együtt ünnepel

2015_oktober_6_sav

Jó ideje már, hogy Arad felett a Nap egyetlen sugara sem szűrődött át a sűrű és sötét felhők közül. De a mai nap más volt. A mai nap a megemlékezésről, a hagyományokról és az értékekről szólt. Október 6. csak egyszer van egy évben s ezért az aradi Vesztőhelyen, pontban 16 órakor a Nap is lerótta tiszteletét a 13 aradi vértanú előtt.

A megemlékezésen az ünnepi beszédek előtt a román, a magyar, illetve az európai himnusz hangzott el, a Magyar Nemzeti Énekkar (Budapest) előadásában, Antal Mátyás karnagy vezetésével.

Az egybegyűltekhez először Gheorghe Falcă, Arad polgármestere szólt. Visszaemlékezett arra, hogy ő volt az első olyan román politikus, aki évekkel ezelőtt lerótta tiszteletét egy október 6-i megemlékezésen, s emiatt egy sor támadást vont magára, de ez mégis egy lépcsőfok volt a magyar és a román nép közötti jó viszony fenntartásának érdekében.

„A szabadság nem lehet kizárólagosan egy nemzeté vagy egy népé. Nem lehet egy nép szabad mindaddig, amíg a vele együtt élő más nemzetek vagy etnikumok nem érzik magukat szabadnak.” – nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke, dr. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese pedig a megemlékezés, illetve a magyar–román kapcsolatok fenntartásának fontosságáról beszélt. Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke is üdvözölte az aradiakat és a távolabbról ideérkezett vendégeket, s ezután újra a Magyar Nemzeti Énekkar énekhangja csendült fel. Az egyházi felekezetek jelenlévő vezetőinek irányításával a Mi Atyánk hangzott el magyarul, románul és németül, majd Urbán Erik OFM érseki helynök, csíksomlyói templomigazgató áldotta meg a megemlékezés résztvevőit.

Az ünnepséget a koszorúzás tetőzte. Az emlékműnél iskolánk diákjai segédkeztek az állami, egyházi és civilszervezetek, illetve egyéni megemlékezők koszorúinak elhelyezésében. Iskolánk részéről Hadnagy Éva igazgató, illetve Spier Tünde aligazgató koszorúzott.

Az október 6-i megemlékezés száznál több virágkoszorút és egy színekben úszó emlékművet jelentett… képekben. De az esemény annál sokkal több volt minden résztvevő számára.

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »

A negyedikesek búcsúja, s a még kisebbek tanévzárója

Evzaro_0-4_sav

Június 17-én, szerda reggel a harmadikosok által feltartott virágalagútban érkeztek a negyedik osztályosok, azaz a legkisebb végzősök az évzáró ünnepségre. A szinte ősziesen hűvös időben szüleik, hozzátartozóik, iskolatársaik, illetve, természetesen, az ünnepség meghívottai, szervezői vártak rájuk a hátsó udvaron. 

   Tovább…

„Ilyenek voltunk!…” – Elballagtak a nyolcadikosok

Nyolcadikos_ballagas_2015_sav

Forró napsütés, türkiz illetve bordó ruhák, lufik, rengeteg virágcsokor és, nem utolsó sorban, büszke szülők, barátok és rokonok hada jellemezte a 2014–2015-ös tanév nyolcadikosainak ballagását, június 11-én, csütörtök reggel.

Műsorvezetőként a hetedik osztályos Naschauer Kinga nyitotta meg az ünnepséget, majd a szintén hetedikes Varga Vivien köszöntötte verssel ballagó diáktársait. A műsorvezető sorban üdvözölte a ballagás vendégeit, kiemelve Hadnagy Éva igazgatót, Spier Tünde aligazgatót, Bognár Leventét, Arad város alpolgármesterét, Nagy Sándort, a szülőbizottsag alelnökét, Matekovits Mihályt, az RMPSZ Arad megyei elnökét, Bege Magdolnát, a Nyugati Jelen főszerkesztőjét, illetve Baracsi Leventét, az Arad Belvárosi Református Egyházközösség lelkipásztorát. 

   Tovább…

„Gyermekkorotok véget ért, beléptek a felnőtt életbe…” – Elballagtak a végzősök

Ballagas_2015_sav

Meghatódott szülők, hozzátartozók, tanárok várták május 29-én a Csiky Gergely Főgimnázium udvarára azt a 97 diákot, aki búcsút vett eddigi második otthonától. Kilenc órakor kicsengettek az utolsó osztályfőnöki óráról, s a négy végzős osztály díszbe öltözve elindult a folyosón, a titkárságon, az igazgatói irodán és a tanárin keresztül az udvarra. 

   Tovább…

Ballagási próba

ballagas_2014

Igen, május 29-én ballagás a Csikyben. Ennek főpróbája zajlott ma a végzősök és az őket búcsúztató tizenegyedikesek részvételével. És bár a lenti képek a nyugalom megzavarására nagymértékben alkalmasak, biztosíthatunk mindenkit, hogy pénteken délelőtt az ünnepség valóban szép lesz, a végzősök, szüleik és hozzátartozóik számára pedig felejthetetlen. 

   Tovább…

Új év, új végzősök, új szalagavató

maturandus_2015_sav

2015-öt írunk egy napsütéses csütörtökön, április 30-án. Az iskola felbolydult, a szervezők a maximumot próbálják kihozni a még körülöttük uralkodó káoszból, a végzős diákok, az est fénypontjai pedig igyekeznek mindent mesébe illően véghezvinni. Az ünnepség 18 órakor kezdetét veszi, de a Ioan Slavici Klasszikus Színház ajtaján még azután is sorra érkeznek a büszke szülők, rokonok és barátok. 

   Tovább…

Csikys és aradi viziten a hódmezővásárhelyiek

Hodmezovasarhelyiek_marcius15_sav

Az elmúlt hétvégén a hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjai is ellátogattak Aradra, március 15. alkalmából. Nyári Melinda tanárnő vezetésével a városunkkal is megismerkedtek, s aradi körútjukon kilencedikes, tizedikes és tizenegyedikes turizmus szakos diákok kísérték el a vendégeket. 

   Tovább…