Csikys és aradi viziten a hódmezővásárhelyiek

Hodmezovasarhelyiek_marcius15_sav

Az elmúlt hétvégén a hódmezővásárhelyi Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjai is ellátogattak Aradra, március 15. alkalmából. Nyári Melinda tanárnő vezetésével a városunkkal is megismerkedtek, s aradi körútjukon kilencedikes, tizedikes és tizenegyedikes turizmus szakos diákok kísérték el a vendégeket. 

Először a Csiky Gergely Főgimnázium múltjáról tartottunk rövid számítógépes bemutatót, majd körbevezettük vendégeinket az iskolában. A legjobban az a turizmus labor tetszett nekik, amelyet nemrég rendezett be Hasas Paul turizmustanár. A magyarországi diákok érdekesnek tartották azt, hogy nálunk az osztályzatok másképp vannak, mint náluk, ezért gyorsan megbeszélték tanáraikkal, hogy nekik is kell majd otthon egy 10-es.

Aradon az új színház, a Moise Nicoară Főgimnázium (egykori Királyi Főgimnázium), a városháza és a belvárosi római katolikus templom épületét csodálták meg, s a rövid ismertetéseket is figyelemmel hallgatták. Délután együtt mentünk a koszorúzásra, de a közös fényképezés sem maradhatott el a találkozó végén.

[Fotó: Gál Zoltán Csaba]