Negyedikek lettünk

Futball_olimpia (01)Január 11-én, szombat délután került sor az iskolai sport olimpiász futball kategóriájában az Arad megyei döntőjére. Iskolánk 13 tagú csapata (a névsort lásd korábbi cikkünkben!) a negyedik helyezést érte el. Először a Iuliu Maniu Technológiai Líceummal játszottak a fiúk, és 2–1-re kikaptak tőlük, majd a harmadik helyért vívott mérkőzésen a Dimitrie Țichindeal Pedagógiai Líceummal álltak ki és szoros küzdelemben 4–2-es vereséget szenvedtek.

Csikys szurkolótábor is jelen volt, igaz, nem olyan nagy számban, ám annál nagyobb lelkesedéssel. A végeredmény talán nem tűnik elég jónak, ám ne felejtsük el, hogy 29 csapatból lettek negyedikek, nem pedig négyből! Ehhez pedig gratulálunk nekik! 

Helyesen írók versenye [FRISSÍTVE!]

Implom_Jozsef_2014_sav

Ma, 2014. január 11-én zajlott le az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny megyei fordulója. Ezen 10 kilencedikes, 4 tizedikes, 9 tizenegyedikes és 3 végzős, tehát összesen 26 csikys diák vett részt.

Délelőtt 10 órakor Rudolf Ágnes és Nyári Melinda magyartanárnő osztotta ki a feladatlapokat, majd rövid szóbeli útmutatást követően a tollbamondással kezdődött a verseny. Ez sem volt „könnyű falat”, ám ahogy a lenti véleményekből kitűnik, a versenyzők többsége inkább a feladatlapos résztől tartott inkább. Kevéssel fél tizenkettő után hagyta el a termet az utolsó versenyző, majd kezdetét vette a javítás. Aradról különben 4 diák juthat tovább a január 30.–február 1. között Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő országos szakaszra.

A tollbamondás szövegét, illetve a feladatlapot tartalmazó dokumentum ITT, a javító kulcs pedig ITT tekinthető meg. Még a verseny kezdete előtt kérdeztünk meg néhány diákot arról, hogy hogyan készült fel, illetve milyen eredményre számít. Alább az ő véleményüket olvashatjuk el.

Az eredményeket néhány nap múlva teszik közzé.

Gulyás Beatrix (XII. A): – Negyedik alkalommal veszek részt az Implom József helyesírási vetélkedőn. Régebbi feladatok megoldásával készültem fel, és átnéztem a helyesírási szabályzatot… egy kicsit. Ha a lehetséges pontszám háromnegyede meglesz, az nekem már kielégítő, mivel az eddigi években valamivel több mint a fele volt csak meg.

Molnár Katalin (XII. D): – Először veszek részt a versenyen. Átnéztem azokat az anyagokat, amiket a magyartanárnő elküldött, s remélem, hogy jól fog sikerülni.

Kovács Henrietta (XI. A): – Harmadik alkalommal veszek részt ezen a versenyen. Mára leginkább az emlékeimből készültem, azonkívül pedig a helyesírási szótárt és a szabályzatot néztem át. Ha a pontszám háromnegyedét elérném, az úgy szép lenne. A földrajzi nevek helyesírása tűnik a legnehezebbnek nekem.

Tóth Bianka (XI. A): – Tavaly és tavalyelőtt is részt vettem ezen a versenyen. Mára átnéztem a helyesírási szótárt és még az emlékeimben kutatok, hogy minél jobban teljesítsek.

Belkó Viktória (XI. C): – Első alkalommal veszek részt ezen a versenyen. Átnéztem a helyesírási szabályzatot az interneten, de nem tudom, hogy pontosan milyen stílusú próbák lesznek itt.

Cara Alessio (X. A): – Tavaly is résztvettem ezen a vetélkedőn. Én is belenéztem a helyesírási szótárba, főleg a földrajzi neveknél, mert általában azok a legnehezebbek. Legalább a pontszám fele meglegyen, én úgy szeretném.

Sandu Roland (X. C): – Sohasem voltam még magyar helyesírási versenyen. Az osztályból önként jelentkeztem, és a lehetséges pontszám felét szeretném elérni.

Csomós Roland (IX. A): – A magyartanárnőnk által adott anyagból és helyesírási szótárakból próbáltam készülni. Természetesen szeretnék a négy továbbjutó közé kerülni.

Komori Antónia (IX. A): – Első alkalommal vagyok én is ezen a versenyen. Nekem mindegy, hogy mennyi pontot érek el, a lényeg, hogy itt vagyok és majd tanulok a hibáimból.

Megyei döntőben a Csiky futballistái!

ball_1_animAz iskolai sport olimpiász (Olimpiada Națională a Sportului Școlar) megyei döntőjébe jutott a Csiky Gergely Főgimnázium középiskolás futballcsapata. A selejtezők során 29 csapat közül verekedték be magukat a legjobb 4 közé, és január 11-én, szombaton fognak pályára lépni a városi sportcsarnokban.

Lehetséges ellenfeleik: a Iuliu Maniu Technológiai Líceum, a Dimitrie Țichindeal Pedagógiai Líceum és a Gazdasági Főgimnázium csapata. Sorshúzás alapján fog megküzdeni két-két csapat az első körben, a győztesek kerülnek a döntőbe, a vesztesek pedig a harmadik-negyedik helyért vívnak meg.

Az Erdei Emese testnevelés tanár által felkészített csikys csapat tagjai: Bartucz Eduárd (XII. C), Daróczy Dávid, Feier Gábor (X. B), Feier Sebastian (XII. D), Fodor Márk (XII. A), Fórián Csaba (XII. B), Lévai Lóránd, Molnár Eduárd (X. SAM), Morár Zoltán (X. B), Pozsár Alex (XII. B), Sandu Roland (X. C), Varga Márk (XII. A), Viszhányó Botond (XII. D).

Ahogy fentebb jeleztük, a Victoria (városi) sportcsarnokban kezdődnek a mérkőzések, délután 3 órakor. Legyünk ott és szurkoljunk iskolánk futballcsapatának!

Bánsági diákok II. kisfilmfesztiválja

short-filmEmlékeztek még a tavalyi kisfilmfesztiválra? Mármint a Bánsági diákok kisfilmfesztiváljára? A sok aradi díjazottra, akik közül többen a nemrég lezárult Az én Aradom című fotó-videópályázaton is résztvettek? Nos, akkor jó hírünk van: a temesvári Szórvány Alapítvány idén is meghirdeti a kisfilmfesztivált, amelynek témája ezúttal a Városom emlékhelyei.

A programra, akárcsak tavaly, temesvári és aradi IX–XII. osztályos tanulók jelentkezhetnek. Konkrétan, 10 diák a Bartók Béla Elméleti Líceumból, valamint 10 diák az Aradi Csiky Gergely Főgimnáziumból fog résztvenni a szakkörökön. Mindkét csoportnak egy-egy vezetője lesz, akiknek a munkáját egy programkoordinátor segíti.

Amint az a Szórvány Alapítvány honlapjáról is letölthető tájékoztatóban olvasható, a program fő célja a térség diákságának a helyi és a magyar emlékhelyekhez, értékekhez való kötődésének erősítése, továbbá a kisebbségi identitásépítés elősegítése.

A szakkörök tevékenységei változatosak lesznek, elméleti, helytörténeti előadások, illetve gyakorlatiasabb, technikai foglalkozások váltják egymást. A szakkörökön a diákok megismerhetik a helyi jellegzetességeket, a térség történelmét, kulturális és kisebbségi szempontból jelentős történéseit, intézményeit, épületeit. Ezeket művészeti és technikai foglalkozások követik: fényképezés technikája, filmkészítés, vágás, hangaláfestések stb.

A helyi emlékhelyek látogatása mellett, a kisfilmesek egy-egy olyan helyszínre is ellátogatnak, amely a magyarság számára kiemelkedő fontossággal bír, például a világosi vár.

Végső eredményként, a résztvevők egy-egy saját készítésű, legfeljebb 5 perces, mobiltelefonnal, fényképezőgéppel vagy videokamerával készült kisfilmmel neveznek be a Fesztiválra. Júniusban az Aradon szervezendő Filmfesztiválon széles közönség előtt levetítjük az elkészült filmeket, értékeljük, illetve kihirdetjük a zsűrizés eredményeit.

Nos, tehát lássuk, kik lesznek az új Spielberg-, Tarantino-, avagy Scorsese-növendékek, vagyis az idei csikys kisfilmesek! Érdeklődni, jelentkezni a csiky.posta@yahoo.ro email-címen, illetve e sorok írójánál személyesen lehet. De minél hamarabb!!!

„A riói olimpia a célom” – interjú Bálint Bernadettel

Balint_BernadettDecember 13-án, pénteken került sor az Arad Megyei Tanács dísztermében a megye legeredményesebb sportolóinak díjazására. A Megyei Ifjúsági- és Sportigazgatóság (DJTS) döntése értelmében 2013 legjobb női felnőtt sportolójának a (még nem felnőtt) Bálint Bernadettet, iskolánk XI. B osztályának tanulóját választották meg. Ez, lényegében, a második legeredményesebb sportolói címet jelenti a súlyemelő Florin Vizitiu mögött. Az alábbi rövid beszélgetés egy héttel később, a téli szünidő előtti utolsó iskolai napon készült.

– A Megyei Ifjúsági- és Sportigazgatóság neked ítélte A 2013-as év második legjobb sportolója címet. Számítottál rá, hogy dobogós helyezést érsz el? Esetleg kitűzött céljaid között szerepelt?
Bálint Bernadett: – Számítottam rá, mivel sok jó eredményem volt ebben az évben és a tavaly is második voltam, de törekedtem arra, hogy első legyek. Remélem, jövőre sikerülni fog.

– Felsorolnál néhány díjat a sok közül, amit eddig megnyertél?
B. B.: – Európa Top 10 4. hely, világbajnokság, csapatban 3. hely, kétszeres országos bajnok, Európa bajnok csapatban, vegyespárosban és párosban pedig 3. hely, kétszeres balkán bajnok.

– A céljaiddal kapcsolatban. Mi a legfőbb álmod, aminek eléréséért keményen edzel? Esetleg van egy példaképed?
B. B.: – Igen, a riói olimpia a célom. Arra készülök nagyon. Nagyon nehéz lesz, de ez a célom. A példaképem Boroš Tamara, aki magyarországi játékos, de Horvátországban él.

– Volt-e olyan pillanat, amikor úgy gondoltad, hogy abbahagyod az asztaliteniszt? Mi segített abban, hogy ne tedd meg ezt?
B. B.: – Igen, voltak olyan pillanataim, amikor tényleg nagyon nehéz volt. De 12 év aktív sportolás után nem volt miért abbahagynom.

– Volt-e olyan személy az életedben, aki mindig támogatott és segített fejlődni?
B. B.: – Igen. A szüleim mindig mellettem voltak, mivel én Sepsiszentgyörgyön éltem, de hét éve ideköltöztünk Aradra, miattam, hogy én sportolni tudjak.

Interjú Bálint Bernadettel

[Fotó: Ilona János] 

A Csiky legcsinosabb osztályterme

legcsinosabb_terem_sav

December 16-án, hétfőn hirdették ki az osztálytermek közötti szépségverseny győztesét. A versenyre általános és középiskolai csikys osztályok jelentkezhettek.

A Diáktanács az osztályok kreativitását mérte fel e vetélkedő keretén belül, és a legszebb osztálytermet díjazta. 3 általános iskolai, illetve 6 középiskolai osztály jelentkezett a versenyre. A zsűri tagjai Pálfi Kinga televíziós szerkesztő, riporter, Zsóri Blanka, a Temesvári Nyugati Egyetem másodéves fotográfia szakos hallgatója és Laurențiu Alexandrescu, az iskola egykori diákja voltak. Döntésük alapján az V. B osztály terme lett 29 ponttal a legszebb a Csikyben. Az V. B-s diákok Bacsilla Sándor (IX. A) és Bortoș Júlia (X. C) jóvoltából ingyenes fotózkodást, ezenkívül egy Enigma vásárlási utalványt nyertek. Gratulálunk nekik!

[Fotó: Bortoș Júlia] 

Kedves csikysek!

erdely_legosszetartobb_osztalya_nyertesek_2013_2014Biztos mindenki emlékszik arra, hogy osztályunk, a 10. C, idén novemberben egy jótékonysági akciót szervezett. Ebbe ti is besegítettetek azzal, hogy játékokat hoztatok, illetve karkötőt és süteményt vásároltatok. Arról is olvashattatok a honlapon, hogy a befolyt összegből a kisiratosi gyermekotthon lakóit örvendeztettük meg.

Ha nem is mindenki, de majdnem mindenki tudta, hogy ezzel a jótettel a SuliJó által meghirdetett Erdély legösszetartóbb osztálya pályázatra jelentkeztünk. Köszönjük mind a 482 embernek, aki Facebookon ránk szavazva támogatott bennünket. A 3142 szavazattól (a közönségdíjas osztály ennyivel nyert) azonban igen távol álltunk. Ezt látva már csak csendben reménykedtünk, hátha a zsűri nekünk is odaítél egy díjat. De amikor láttuk, hogy az országból összesen 113 osztály jelentkezett, kezdtünk elbizonytalanodni. Amellett viszont továbbra is kitartottunk, hogy a SuliJó négynapos „osztályösszerázó” képzésén mindenképp szeretnénk részt venni, legfeljebb fizetünk érte. (Egyesek már félre is tették a zsebpénzüket.)

Izgatottan vártuk a csütörtököt (december 12-ikét), amikorra az eredményhirdetés várható volt, de a beérkezett pályázatok nagy száma miatt, elhalasztották azt hétfőre. És hétfőn 14 órakor megszületett a döntés! S most örömmel tudatjuk mi is veletek, hogy a zsűri az első helyezést osztályunknak ítélte oda. Mindnyájunknak nagy meglepetés és nagy öröm volt ez a hír. Reméljük, ti is velünk örültök. Szeretnénk még egyszer megköszönni nektek, hogy támogattatok bennünket.

Biztos, arra is kíváncsiak vagytok, hogy mit nyertünk. Ingyenes részvételt a SuliJó képzésen, ingyenes utazást Algyógyra, a képzés helyszínére, egynapos kirándulást Hunyad megyében és belépőt a dévai élményfürdőbe.

Ígérjük, hogy mindenről beszámolunk majd nektek. S ha kíváncsiak vagytok arra, hogy hogyan született a jótékonysági akciónk ötlete, hogyan szerveztük meg, valamint hogyan zajlott le a kisiratosi utunk, akkor kattintsatok IDE.

Vonatkozó bejegyzések:
Erdély legösszetartóbb osztálya: a X. C a Csikyből!!!
Piros dobozok, mosolygós arcok
Ajándék az ajándékozóknak is!
Sütivásár, karkötő-árusítás, játékgyűjtés

Erdély legösszetartóbb osztálya: a X. C a Csikyből!!!

Kisiratos_gyermekotthon (01)Ma kaptuk a hírt Rudolf Ágnes osztályfőnöktől: az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület által a SuliJó projekt keretében meghirdetett Erdély legösszetartóbb osztálya című versenyt a X. C nyerte meg. Igen, tőlünk, a Csikyből!!!

Idén október 14-én hirdették meg a versenyt, november 30. volt a beküldési határidő, december 10-én zárult le az internetes szavazás, és december 12-én hirdették ki az eredményt. (Hm, ennek már 5 napja, miért nem tudtuk meg hamarább?…)

Hogy a közös munka, karitatív tevékenység örömén kívül mit nyertek a X. C-sek? Részvételt a SuliJó képzésen, ingyenes utazást Algyógyra, a képzés helyszínére, egynapos kirándulást Hunyad megyében (Vajdahunyadi vár, Dévai vár, Piski-i arborétum), illetve belépőt a Dévai élményfürdőbe (www.aqualanddeva.ro). Gratulálunk nekik, és várjuk a részletesebb beszámolót Rudolf Ágnestől! 🙂

erdely_legosszetartobb_osztalya_nyertesek_2013_2014A képre kattintva a további díjazottakat is megtekinthetjük.