November 3-án, szombaton, egy szép, verőfényes napon látogatott Szegedre, a Mangalica Fesztiválra iskolánk néhány turizmus szakos diákja Nyári Andra és Melinda tanárnők, illetve Hasas Paul tanár úr vezetésével.
Tovább…
2018. december 7-án, pénteken kerül sor az idei Csiky-napi rendezvénysorozatra az Aradi Városi Tanács, a Municípiumi Kulturális Központ, az Alma Mater Alapítvány és a Pro Schola Csiky Gergely Egyesület támogatásával.
A testvériskoláinkból és Arad megyéből érkező vendégeket reggel 8 órakor fogadjuk az iskolában. 9 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitó Csiky Gergely mellszobránál, az első emeleten. Ennek keretében fogjuk átadni a Csiky-díjat az arra érdemes diáknak vagy diákoknak, illetve megkoszorúzzuk iskolánk névadójának a mellszobrát.
Tovább…
A drogprevenció közös ügy, közös feladat: család és iskola együttműködésere van szükség. Ennek jegyében folytattuk iskolánkban november 15-én és 16-án a „Merj nemet mondani!” drogprevenciós eseménysorozatot, melynek keretén belül a Bonus Pastor Alapítvány munkatársai, Bartha Éva, Horváth Mária és Bartha Zsolt diákokkal, szülőkkel és pedagógusokkal beszélgettek a drogokról, a fogyasztás, rászokás veszélyeiről, a megelőzés lehetőségeiről. A tevékenységsorozat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez benyújtott sikeres pályázat eredményeként jöhetett létre.
Tovább…
Az adventi időszakban minden hétfő és péntek reggel 7:45-től egy rövidke (10–12 perc) elcsendesedésre hívjuk iskolánk diákjait, tanárait, illetve a szülőket a díszterembe, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Közös ima, ének, bibliai ige és egy kis meglepetés szolgál majd útravalóul az ünnepi készület idejére.
Mindenkit szeretettel várunk!
Tóth Árpád halálának 90. évfordulója alkalmából, november 21-én emlékműsort mutattak be iskolánk diákjai, a költőről elnevezett Tóth Árpád díszteremben. A programot az Aradi magyar költészet napja keretén belül szervezte a Pro Move Arad Egyesület és a Csiky Gergely Főgimnázium.
Tovább…
A nagyok (középiskolások) mellett a Csiky Gergely Főgimnázium általános iskolás diákjai számára is megszervezték november 13-án, a magyar nyelv napja alkalmából a játékos nyelvi vetélkedőt. A megmérettetésen összesen 12 négy fős csapat vett részt a megye magyar tannyelvű általános iskoláiból, illetve a Csikyből. Pécskáról és Majláthfalváról két-két, Erdőhegyről, Zerindről, Kisiratosról, Ágyáról és Zimándról pedig egy-egy csapat képviseltette magát.
Tovább…