Megjelent a 2013–2014-es tanév nyári és őszi érettségi vizsgájának, illetve a nyolcadikosok nemzeti felmérő vizsgájának a menetrendje. A honlapunkon ez magyar nyelven is olvasható, mégpedig ITT.
Hétfőn kezdünk!
Hétfőn kezdünk, mégpedig az alábbi program szerint:
8.00–8.30 – Gyülekezés az iskolában
(Az előkészítő osztályosok a díszterem előterében gyülekeznek, ott, ahol a tanító nénik fogják már várni őket.)
8.30 – Ünnepélyes tanévnyitó az iskola udvarán
(Esős idő esetén, ami nem lesz, mert nem akarjuk, az előkészítő és az elemi osztályosok számára a díszteremben lesz ünnepélyes tanévnyitó, a többiek a saját osztálytermükben találkoznak egymással és osztályfőnökükkel.)
11.00 – Ökumenikus istentisztelet a belvárosi római katolikus plébániatemplomban. Igét hirdet Baracsi Levente református lelkipásztor.
Kedden? Kedden a következő a program:
8.00–10.00 – Tankönyvcsere
10.00–11.00 – Osztályfőnöki óra
11.00–14.00 – Tevékenységek az órarend szerint
(Az előkészítő és az elemi osztályosok számára a tanítók irányítják a tankönyvcserét és a további tevékenységeket.)
Ahhoz, hogy könnyen megtalálja mindenki a saját osztálytermét, kattintsunk ide: Osztálytermek.
Indul az új tanév
S ezzel együtt frissülnek honlapunkon az információk. A Főoldalon szokás szerint a legújabb hírekről, eseményekről olvashatunk. A Tudnivalók rovatban már az új tanév szerkezetéről, az iskola kínálatáról, támogatásokról, díjakról, ösztöndíjakról kaphatunk információkat. Ugyanitt tanulmányozható az iskola belső rendszabályzata is magyar, illetve román nyelven. Mihelyt véglegessé válik a 2014-es érettségi és a nemzeti felmérő vizsgák menetrendje, az arra vonatkozó részt is frissítjük. A pályázatok leírását azok elindítása és elfogadása szerint aktualizáljuk. Következik a munkatársak, az osztályok és a bentlakók listájának frissítése.
Figyelem, az új tanévben diák szerkesztőkkel együtt szeretnénk folytatni a Csiky honlapjának működtetését! Erről bővebben is szólunk néhány napon belül.
Szívesen várjuk a látogatók hozzászólását, javaslatait!
A pótérettségi eredménye
A Csikyből 28 diák iratkozott be az elmúlt két hétben lezajlott pótérettségire. Közülük 9-en sikerrel vették a vizsgát, 14-en megbuktak, 5-en pedig nem jelentek meg a pótérettségin. (Vajon miért?) Az átmeneteli arány tehát 32,14 százalék s ez majdnem eléri a megyei arányt, azaz 35,87 százalékot. S mivel Arad megye ezzel az eredménnyel országos első helyre került, a csikys pótérettségizők eredménye viszonylag jónak mondható.
Az őszi érettségin a legnagyobb csikys átlag 7,63 lett, a legkisebb pedig 6-os. 9 diák román nyelv és irodalomból, 2 matematikából, 1 románból és földrajzból, 1 matematikából és földrajzból bukott meg, 1 diák pedig nem érte el a sikeres érettségihez szükséges minimális 6-os átlagot.
A pótérettségizők országos átmeneteli aránya (az óvások elbírálása, azaz augusztus 5., csütörtök előtt) különben 20,36 százalék, ami valamivel több mint 5 százalékos csökkenést jelent a tavalyi 25,49 százalékhoz képest.
Pótvizsgások, újra figyelem!
A XII., illetve a VIII. osztályosok pótvizsgái már augusztus folyamán lezajlottak.
Az VI–VII. és a IX–XI. osztályosok számára a pótvizsgák a következő napokon zajlanak le:
– Román nyelv és irodalom: szeptember 2. (vizsgáztat: Grada Gina, Maxim Andreia, Rus Cristiana, Kreitler Tímea)
– Magyar nyelv és irodalom: szeptember 3. (vizsgáztat: Nyári Melinda, Rudolf Ágnes, Puskel Tünde Emese)
– Matematika: szeptember 4. (vizsgáztat: László Anett, Spier Tünde, Péter András)
– Történelem: szeptember 5. (vizsgáztat: Muntean Tibor, Lehoczky Attila)
– Biológia: szeptember 6. (vizsgáztat: Zabán István, Páll Mária)
– Informatika: szeptember 6. (vizsgáztat: Ilona János, Drasztyl Andrea).
A pótvizsgák minden nap reggel 9 órakor kezdődnek.
Az elvárt anyagról, illetve az esetleges felkészítő órákról az alábbi linkekre kattintva kaphatunk részletesebb információt:
– magyar nyelv és irodalom
– matematika
– történelem.
[Kilátó] Nightvision – Európai éjszaka
Luke Shepard egy fotós, aki három hónapon át fotózta Európa 21 országának 36 városát, s annak általa legérdekesebbnek tartott épületeit. Az elkészült éjszakai fotókból állította össze az alábbi három és fél perces videót, amire a legkevesebb, hogy azt mondjuk: látványos. És hangulatos. És klassz. És minden. Főleg, hogy a válogatásba két budapesti épület is bekerült, mégpedig a Nemzeti Színház és, kitaláljátok, a Parlament. Szabad tehát kényelmesen hátradőlni (ha van, miben), teljes képernyőre váltani (ha lehet) és megcsodálni a Nightvision című kisfilmet. A benne látható épületek teljes listáját az építőkkel és a pontos helyszínnel a YouTube-ablak és a szavazósáv alatt olvashatjuk.
Forrás: index.hu.
Betöltés ...
A kisfilmben látható épületek, azok építői és a helyszín:
- Brandenburgi kapu – Carl Gotthard Langhans – Berlin, Németország
- Arc de Triomphe – Jean Chalgrin – Párizs, Franciaország
- Philharmonie Luxembourg – Christian de Portzamparc – Luxemburg, Luxemburg
- Atomium – André Waterkeyn – Brüsszel, Belgium
- Westminster-palota – Charles Berry – London, Egyesült Királyság
- Koppenhágai Operaház – Henning Larsen – Koppenhága, Dánia
- Trevi kút – Nicola Salvi – Róma, Olaszország
- Belém Torony – Francisco de Arruda – Lisszabon, Portugália
- L’Hemisferic – Santiago Calatrava and Félix Candela – Valencia, Spanyolország
- Berlini dóm – Julius Raschdorff – Berlin, Németország
- Guggenheim Múzeum – Frank Gehry – Bilbao, Spanyolország
- Kölni dóm – Willy Weyres – Köln, Németország
- Parlament – Imre Steindl – Budapest, Magyarország
- Oslói Operaház – Tarald Lundevall – Oslo, Norvégia
- Shard – Renzo Piano – London, Egyesült Királyság
- Fernsehturm Berlin – Hermann Henselmann és Jörg Streitparth – Berlin, Németország
- Bode-Múzeum – Ernst von Ihne – Berlin, Németország
- Ahmed szultán mecsete – Sedefkar Mehmed Agha – Isztanbul, Törökország
- Alexander Nevsky katedrális – Alexander Pomerantsev – Szófia, Bulgária
- Tower Bridge – Horace Jones and George D Stephenson – London, Egyesült Királyság
- Csillagászati óra – Mikuláš of Kadaň and Jan Šindel – Prága, Csehország
- Fraumünster – Staffelbach Meier and Marc Chagall – Zürich, Svájc
- Palau de les Arts Reina Sofía – Santiago Calatrava – Valencia, Spanyolország
- Rathaus – Friedrich von Schmidt – Bécs, Ausztria
- Nemzeti Színház – Maria Siklós – Budapest, Magyarország
- Sagrada Família – Antoni Gaudí – Barcelona, Spanyolország
- Colosseum – Vespasian és Titus – Róma, Olaszország
- Under Krystallen – Schmidt Hammer Lassen – Koppenhága, Dánia
[Vakációs Szünet] Tűzijáték-hangulat
Azoknak mutatjuk az alábbi kis videót, akik biztos nem jutnak ma el Budapestre, az augusztus 20-i ünnepségre. A tavalyelőtti látványos tűzijáték fináléja röpke két percben.
Csikys munkálatok
Nyár, hőség, vakáció – és iskolafelújítás. Mármint az épület felújítása a közelgő 90 éves évforduló előkészületeként. Festik a folyosókat, az ajtókat s a fűtőtesteket, új lambéria kerül a falakra, cserélik az alagsorban a vízelvezető csöveket, s folyik a munka az ősszel induló második előkészítő osztály leendő termében. Ahogy az a lenti fotókon is látszik. (A képek a kánikula miatti déli pihenőórában készültek, ezért nem látni embert rajtuk.)