Az én Aradom díjazottjai

Öt középiskolás, illetve  egy nyolcadikos diák örvendhetett ma délelőtt Az én Aradom című fotó- és videópályázat eredményhirdetésén.

Az Ujj János helytörténész, Siska-Szabó Zoltán természetfotós, László Ferenc televíziós operatőr, Pálfi Kinga televíziós szerkesztő, riporter, illetve Zsóri Blanka, fotográfia szakos egyetemi hallgató összetételű zsűri a következő sorrendet állította fel:

– fődíjas lett Bortoș Júlia (X. C osztály), a legjobb fénykép (A nyugalom) és a legjobb kisfilm (Aradi látványosságok) szerzője;

– a fotó kategóriában I. díjas Szilágyi Dóra (XII. C) a Park című alkotásával, II. díjas Nagy Róbert Attila (XII. C) az Égi torony című fotóval, III. díjas pedig Ilona Judit (IX. A) lett a Maros-part című fényképpel;

– szintén a fotó kategóriában különdíjas lett Hegyi Boglárka (VIII.) a minorita templom homlokzatát bemutató fotóval;

– a videó kategóriában a pályamunkák viszonylag alacsony száma miatt egy díjat osztott ki a zsűri, Bognár Tünde Mária (XI. C) részére, a Textilgyári emlékek című kisfilmért;

– Arad Város Polgármesteri Hivatala különdíját Bognár Levente alpolgármester adta át Hegyi Boglárka VIII. osztályos tanulónak.

A díjátadás, illetve a délelőtti műhelyfoglalkozások részletes ismertetésére hamarosan visszatérünk.