Október 6.

oktober6-0 A pécsi önkormányzat könyvadományának hivatalos átvételével indult a Nemzeti Gyásznap iskolánkban. Magyar és külföldi szerzők összesen 8000 szépirodalmi kötetével gazdagodott a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtára. Őszinte köszönet az adományozónak!

Délelőtt 10 órakor az iskola dísztermében rendhagyó történelemórán vettek részt az V–VIII. osztályos tanulók. Olasz Angéla történelemtanár költők, írók gondolataival, valamint vetített képekkel illusztrált előadásában 1849. őszének eseményeit, illetve az aradi vértanúk életét, sorsát ábrázolta. A vértanúktól vett idézetek (az utolsó szavaik) hűen tükrözték hitüket, nemzeti érzelmüket és alázatukat is:

„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot.” (Aulich Lajos)

„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon, és az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.” (Lahner György)

   Tovább…

Újra élt a hagyomány! – XI. Alma Mater Véndiák-találkozó Aradon

I. 2011. szeptember 30.

vendiak2011-10 „Egyedül, vagy egymással szemben haladva nem érünk célt. És bár vannak, akik azon vitatkoznak, hogy érdemes-e, vagy nem magyar iskolába járni, Önök, akik itt vannak, akik magyar iskolában végeztek, akik most visszajöttek a régi alma materbe, tudják erre a választ, és azt, hogy csak összefogással érhetünk el komoly eredményeket.”

Hadnagy Éva, a Csiky Gergely Főgimnázium aligazgatója, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke fogalmazta meg e gondolatot a XI. Alma Mater Véndiák-találkozó ünnepélyes megnyitóján, az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében (a beszéd letölthető változata innen). Ahol idősebb és fiatalabb véndiákok, az Aradi Római Katolikus Főgimnázium, a (későbbi) Magyar Vegyes Líceum, a (még későbbi) 3-as számú Középiskola, a 11-es számú Ipari Középiskola, a Csiky Gergely Iskolacsoport, a Magyar Pedagógiai Leányiskola, a Ioan Slavici Líceum, az Aradi 1-es, illetve a 2-es Számú Ipari Líceum végzettjei találkoztak egymással és utódaikkal, a jelenlegi magyar diákokkal, akiktől szép ajándékot kaptak ezen a koraőszi kellemes estén.

A megnyitót ugyanis egy valóban színpompás néptánc-gála követte, amelyen az Arad megyei együttesek közül sorrendben a Csiky Gergely Főgimnázium Kollégiumának hagyományőrző csoportja (koreográfus Sztankó Károly), a pécskai Búzavirág (Makra András), a simonyifalvi Leveles (Farkas Tamás), a majláthfalvi Százszorszép (Orbán László), illetve a kisiratosi Gyöngyvirág néptáncegyüttes (Mészár Klementina) lépett fel – hatalmas sikerrel. A változatos koreográfiájú, kitűnő hangulatú műsort Dancu Greta és Gál Zoltán, a Csiky 2011-ben végzett diákjai vezették. Percekig zúgott a vastaps az előadás végén, amikor az öt fellépő együttes össztáncában gyönyörködtek a nézők.

   Tovább…

Amerika? Miért ne?

andi06 Asztalos Andrea 1999-ben érettségizett iskolánkban, matematika-informatika szakon, utána pedig a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen folytatta tanulmányait magyarul matematika-fizika szakon, illetve harmadévtől matematika-informatikán is.
2004-ben, a mesterkurzus elvégzése után az Amerikai Egyesült Államokba került. 2010-ben doktorált fizikából az Indiana állambeli Notre Dame Egyetemen. A disszertáció témája: a bolyongáselmélet alkalmazásai.
Jelenleg (az amerikai) Trójában él, a Rensselaer Műszaki Egyetemen végzi posztdoktori kutatásait a hálózattudomány területén.
Kedveli a tornát, az úszást, az egészséges ételeket, a regényolvasást, az autókat, a megújuló energiaforrásokat, illetve az állat- és növényvédelmet.
Szeptember 22-én végzős csikysek egy csoportjával találkozott és beszélt nekik a továbbtanulás jelentőségéről, a belföldi és külföldi lehetőségekről, munkájáról, munkahelyéről, illetve, természetesen, amerikai tapasztalatairól. A közvetlen, jó hangulatú találkozó után válaszolt az alábbi kérdésekre.

– A csikysekkel folytatott beszélgetés alatt elmondtad, hogy nagyon szerencsés  vagy, amiért Amerikában tanulhattál tovább. Csak a szerencsén múlott ez?
– Miután megkezdtem a mesterkurzust, az egyik tanárom ajánlotta fel az amerikai továbbtanulás lehetőségét. A fizika szak legjobb diákja nem fogadta el az ajánlatot, így jutott az el hozzám. Mai napig sem tudom, hogy pontosan miért rám esett a választás. Valószínűleg azért előnyömre volt, hogy a matematika-fizika szakon évfolyamelső voltam és a programozáshoz is értettem.  Rövid időbe telt, amíg elfogadtam az ajánlatot. Amerika? Miért ne? – ez volt a válaszom erre a lehetőségre, de az év telis tele volt felvételi vizsga-izgalmakkal, angol nyelvű fizika könyvek böngészésével és rengeteg papírmunkával is.

– Más ország, más földrész, más környezet. Volt-e valami, ami kellemesen meglepett, illetve mi az, amit talán mostanáig sem tudtál megszokni?
– Barátságosak az emberek, és feltétel nélkül el tudnak fogadni – ez nagyon jól esett. Nem kérdezték, honnan jöttem, bőven elég volt az, hogy én is ember vagyok, pont olyan, mint ők. A köszönési stílust viszont mai napig sem szoktam meg. Hi! How are you? Magyarul: szervusz, hogy vagy? Sosem tudom, hogy egy adott helyzetben erre kell vagy nem kell válaszolnom.

   Tovább…

Idei első vendégeink

dscf3525 2011. szeptember 14-én, szerdán villámlátogatást tett nálunk a budapesti Arany János Gimnázium 40 tanulója, valamint kísérő tanáraik.

A közgazdaság kabinetben Juhász Béla igazgató és Hadnagy Éva aligazgató köszöntötte vendégeinket. Az aligazgatónő egy rövid számítógépes bemutató segítségével vázolta a legfontosabb tudnivalókat iskolánkról. Ezt követően Smeu Júlia, a diáktanács elnöke néhány szóban ismertette a diáktanács célját, működését.

A XI. A osztály tanulói körbevezették vendégeinket iskolánkban. Válaszoltunk kérdéseikre, de mi is kíváncsian kérdezgettük őket, az ő iskolájukról. Egy közös csoportkép elkészítése után az „aranyosok” folytatták útjukat Torockó felé.

   Tovább…

Tanévnyitó, 2011

dscf3484 Hétfő, szeptember 12., reggel 9 óra: megkezdődött!

Az elsősöknek először, a másodikosoknak másodszor, …, a tizenkettedikeseknek tizenkettedszer csengettek be egy új tanévre.

Amelynek kezdetén meleg volt (van, még), nyári meleg. És mégsem a strandra, a hegyekbe, a tengerre, vagy, netán, a kertbe munkálkodni hivatalosak diákjaink, hanem a tantermekbe, órákra. Hát, ez van.

Hahó, azért fel a fejjel, történnek majd szép dolgok (is) ebben az új tanévben, az biztos!

Röviden a megnyitóról. Smeu Júlia, a rendezvény műsorvezetője iskolánk diákönkormányzata nevében fejezte ki azt a kívánságát, hogy az előttünk álló kilenc hónapban sok hasznos tudással és szép közösségi élménnyel gyarapodunk majd mindnyájan. (Ezt mindnyájan reméljük!)

Naschauer Karina második osztályos tanuló olvasta fel az elsős diákok listáját, akik a hagyományokhoz híven a félkörben elhelyezett székeken foglaltak helyet.

Juhász Béla igazgató gyöngéden figyelmeztette a diákokat arra, hogy bár kétségkívül meleg van, a tanévnyitót követően majd csak kilenc hónap múlva következik a tanévzáró. (Be kár, vélhették némelyek…) Szintén ő vázolta az elmúlt időszak csikys változásait, a főgimnáziumi státus elnyerését, az új épületszárny hivatalos átadását, illetve a Kincskereső óvoda megújulását. Mindezek a tanügyminisztérium és a polgármesteri hivatal hathatós támogatásával jöhettek csak létre.

   Tovább…