Harcművészek a határon túliakért – hatodszor

Harcmuveszek_6_sav

Idén hatodik alkalommal került sor a Harcművészek a határon túliakért rendezvényre, május 7-én, Budapesten. A Csiky Gergely Főgimnázium diákjai idáig minden évben részt vettek ezen, így hát idén is elindultunk egy harmadikosokból, ötödikesekből és hatodikosokból álló kisebb csoporttal, Rónai Helén testnevelés tanár kíséretében. 

   Tovább…

Harcművészek a határontúliakért

Kung_Fu_2015_sav

Immár ötödik éve, hogy Budapesten megrendezték a Harcművészek a határontúliakért elnevezésű kulturális és sportnapot, amelyen ezúttal is részt vettek iskolánk diákjai egy kisiratosi csoporttal együtt. A rendezvény célja az, hogy a határon túli magyar fiatalok ízelítőt kapjanak a harcművész mesterek tudásából és közelebbről megismerjék a Wing Tsun sportágat. Azért, hogy ott lehettünk, elsősorban iskolánk volt diákjának, Bartha Róbertnek tartozunk köszönettel, aki egyébként rendszeresen tart Wing Tsun-órákat a Csikyben. 

   Tovább…

A kultúra és a sport jegyében

kung_fu-1 Május 11-én, szombaton izgalmas utazásra vállalkozott egy autóbusznyi csikys diák, három kísérőtanárral együtt. Az Erdélyi Kinga testnevelőtanár által szervezett kiruccanásra a két VI. osztály osztályfőnöke, Drasztyl Andrea és Back Mária, valamint két szülő kísérte a kalandra felkészült nebulókat. 

   Tovább…

Csikysek Wing Tsun oktatáson

wing_tsun-0 A Csiky Gergely Főgimnázium tanulóinak egy része május 19-én, szombaton részt vett egy háromórás Wing Tsun oktatáson Budapesten. A rendezvényre a Harcművészek a Határontúliakért című program keretén belül került sor. Az oktatást Barta Róbertnek köszönhetjük, aki a Csikyben szokott Wing Tsun órákat tartani. A Wing Tsun a kung-fu harcművészeti ág továbbfejlesztése.

Az oktatás a Pannónia Általános Iskolában történt. Amikor megérkeztünk, egy bemutatón vettünk részt, ahol a mesterek gyakorlatait és önvédelmi technikáit figyelhettük meg. Ezek után következett a másfélórás oktatás. Párban kellett gyakorolni, és minden pár mellett egy tanuló vagy egy mester állt, aki segített elsajátítani a technikákat. Ebéd után ismét egy másfél órás oktatás következett. A végén részvételi oklevélben is részesültünk, mint Wing Tsun harcosok, sőt még meg is kellett hajolnunk.

   Tovább…