Csikysek Wing Tsun oktatáson

wing_tsun-0 A Csiky Gergely Főgimnázium tanulóinak egy része május 19-én, szombaton részt vett egy háromórás Wing Tsun oktatáson Budapesten. A rendezvényre a Harcművészek a Határontúliakért című program keretén belül került sor. Az oktatást Barta Róbertnek köszönhetjük, aki a Csikyben szokott Wing Tsun órákat tartani. A Wing Tsun a kung-fu harcművészeti ág továbbfejlesztése.

Az oktatás a Pannónia Általános Iskolában történt. Amikor megérkeztünk, egy bemutatón vettünk részt, ahol a mesterek gyakorlatait és önvédelmi technikáit figyelhettük meg. Ezek után következett a másfélórás oktatás. Párban kellett gyakorolni, és minden pár mellett egy tanuló vagy egy mester állt, aki segített elsajátítani a technikákat. Ebéd után ismét egy másfél órás oktatás következett. A végén részvételi oklevélben is részesültünk, mint Wing Tsun harcosok, sőt még meg is kellett hajolnunk.

Si-Fu Máday Norbert, aki nyolc mesteri fokozattal rendelkezik a tizenkettőből, történeteket mesélt nekünk, főleg a magyar történelemből. Megtanított minket arra, hogy csak egy igazság létezik, és hogy sohase felejtsük el, hogy honnan jöttünk, és hova tartunk. Attól a mestertől, aki nekünk segített, megtudtuk, hogy tizenkét tanulói és tizenkét mesteri fokozat létezik. A tizenegyedik mesteri fokozatot a mester a nyugdíjba vonulásakor kapja, a tizenkettediket halál után kapja meg. Azt is megtanultuk, hogy nem az erő a lényeg, hanem hogy ésszel győzzük le az ellenfelet. (MTV-interjú Si-Fu Máday Norberttel a Harcművészek a Határontúliakért programról: itt.)

Nagyon családias és jó volt a hangulat. Arra is büszkék vagyunk, hogy kísérő tanáraink is kipróbálták a Wing Tsunt. A vendéglátóink a Parlamentbe is megszerveztek egy látogatást, ami nagyon emlékezetes élmény volt számunkra. A IX. A osztály ezt a kirándulást az anyák napi szereplésének jutalmaként nyerte.

Kísérőink voltak: László Anett, Mészáros Mónika és Páll Mária tanárnők, Takács-Máthé Mónika pedagógus és Gyenge Brigitta, volt csikys diák. Nagyon reméljük, hogy lesz még részünk Wing Tsun oktatásban, és köszönjük szépen ezt a lehetőséget.

[Fotó: Gulyás Beatrix, Mészáros Mónika, Pálfi Kinga]