Körülbelül ezer fő látogatott el hétfőn 13 órakor a Szabadság-szoborhoz, hogy leróhassa tiszteletét és emlékezzen az aradi vértanúk 1849. október 6-i kivégzésére. Szokásos módon elhangzott a román, a magyar és az európai himnusz, ámde most mindhárom éneket a Magyar Nemzeti Filharmonikusok Énekkara adta elő élőben.
Következett az ünnepi beszédek sora, melyeket Gheorghe Falcă, Arad polgármestere nyitott meg. Az emberi értékekért való harcról s a szélsőséges nézetek mellőzéséről beszélt. Felszólalt Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki a többség-kisebbség viszonyára hívta fel a figyelmet, s elmondta, hogy az egymás iránti bizalom az előítéletek miatt romlik meg.
Tovább…






Délután 4 órakor Király András, oktatási államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke házigazdaként köszöntötte a dr. Kovách Géza munkásságát bemutató szimpózium közönségét. Jelezte, hogy az egykori tanítványok, ismerősök, barátok által csak Gazsinak becézett történész életéhez fűződő számos anekdota, vicces történet felelevenítésére külön alkalom szükséges, amelyre, például, egy év múlva, a történész születésének 90. évfordulóján kerülhet sor. 