Ügyeskedtek a matekosok!

Caius_Iacob_2016_sav

Idén 8. alkalommal rendezték meg a Caius Iacob Nemzetközi Matematika és Informatika Versenyt az aradi Aurel Vlaicu Egyetemen.

Arad és Temes megyei, valamint szerbiai diákok vettek részt a május 6-án lebonyolított matematika versenyen, amelyen a Csiky Gergely Főgimnáziumot négy tanuló képviselte: Cara Alessio, Juhász Dóra, Sisa Rihárd (XII. A) és Ilona Judit (XI. A), valamennyien Péter András tanítványai. Az ünnepélyes eredményhirdetést május 16-án, hétfőn tartották meg, s ezen mind a négyen jól megérdemelt díjnak örülhettek: Ilona Judit II. helyen végzett, Cara Alessio, Juhász Dóra és Sisa Rihárd pedig III. helyezett lett.

Az eredmények listáját IDE kattintva tekinthetjük meg.

Dobogón a csikys zenebarátok

csikys_zenebaratok

Május 11-én, szerdán rendezték meg a Sabin Drăgoi Művészeti Líceumban a Zeneszerzők barátai (Prietenii compozitorilor) című zeneversenyt, melyen néhány csikys diák is részt vett és szép eredményt ért el.

Iskolánkat három ötödikes tanuló képviselte: Diel Eduárd, Rónai Zoltán és Spir Attila Ádám. A verseny első szakaszában a résztvevő csapatok egy-egy feladatlapot töltöttek ki, majd a híres zeneszerző, Franz Joseph Haydn szerzeményeit kellett hogy felismerjék. Ezt követően néhány versenyző csillogtatta meg tehetségét egy-egy zenei híresség ismertebb művének bemutatásával. Rónai Zoltán Mozart Török induló című szerzeményét zongorázta el a résztvevőknek és a zsűrinek.

Eljött a várva várt pillanat, elkezdődött az eredményhirdetés. Először az előadásokat díjazták, ekkor Rónai Zoltán dicséretben részesült. Ezután a csapatverseny eredményeit hirdették ki. A Csikyt képviselői nagyon ügyesen teljesítettek, második helyezést értek el. Végül a már előzőleg beküldött számítógépes bemutatókat díjazták, melyeknek témája Franz Joseph Haydn élete volt. Ezen Spir Attila Ádám első, Diel Eduárd pedig harmadik helyezést ért el, s továbbjutottak a regionális döntőre.

Állj rajthoz te is! Szaladj az egészségedért!

Arad_maraton_2015_sav

Figyelem! Figyelem! Már csak május 20-ig, péntekig nevezhettek be az Arad Maraton, Félmaraton és utcai futóversenyre! Húzzatok bele!!!

Idén 2016. május 28-án, szombaton kerül sor a legnépszerűbb aradi futóversenyre az Arad Megyei Tanács, az Aradi Polgármesteri Hivatal, az Arad Megyei Kulturális Központ és a Experienţa Multisport Sport Klub közös szervezésében, illetve támogatásával.

Idén a következő versenyszámok közül lehet válogatni:
– 1 km-es utcai futóverseny.
– 6 km-es utcai futóverseny;
– félmaraton (21,097 km);
– maraton váltó (4 fős csapatok részvételével);
– maraton (42,195 km);
– ultramaraton (52,75 km).

Az 1 kilométeres távot bárki lefuthatja, feltéve, hogy az egészségi állapota ezt megengedi. (Külön díjazzák azokat, akik valamilyen érdekes jelmezben futnak.) A 6 kilométeres távot 14 éven felülieknek, a további versenyszámokat pedig 18 éven felülieknek ajánlják a szervezők, megfelelő (több hetes vagy több hónapos) felkészülés beiktatásával.

Valamennyi versenyszám rajtja a városháza előtti téren lesz. További információkat (nevezési feltételek, a rajt időpontja, útvonal stb.), illetve a nevezési űrlapot a http://www.maratonarad.ro/ oldalon találjátok meg. Ne feledjétek, a nevezési határidő 2016. május 20., péntek!

Jelentkezzetek bátran és mutassátok meg erőtöket! Bátorítsátok barátaitokat és szüleiteket is, hiszen bárki, aki fut, megelőzi azt, aki gyalogol, és bárki, aki gyalogol, megelőzi azt, aki üldögél!!! Hajrá! Sok sikert! 🙂

Európa-napi csemegék

Europa_nap_sav

Május 9-én, hétfőn, Európa napján a Csiky Gergely Főgimnázium képviselte Magyarországot és a magyar kultúrát az aradi városháza előtt megrendezett színes kavalkádban. Civilszervezetek, egyesületek, iskolák mutatták be külön sátorban és érdekes produkciókkal a különböző tagállamokat, azok kultúráját, tradícióit. 

   Tovább…

Köszönet a támogatóknak

Mikes_hirsav_sav

Több mint egy hete fejeződött be az országos magyar tantárgyverseny, melynek házigazdája Arad és a Csiky Gergely Főgimnázium volt. Hazautaztak a vendégek, a versenyző diákok, a kísérő tanárok. Ki örülve a sikeres szereplésnek, ki csalódottan vagy azzal a reménnyel, hogy jövőre majd jobban sikerül. Mi tagadás, mi szervezők is örülünk a jól végzett munka utáni pihenésnek. Mert megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy vendégeink jól érezzék magukat, itt a szórványban. Igyekeztünk megmutatni Arad és Arad megye kulturális értekeit, és olyan programokat szervezni, hogy emlékezetessé tegyük az itt töltött napokat. 

   Tovább…

Egy hét lengyel barátainknál

Lengyel_magyar_baratsag35_sav

Április 20–27 közt iskolánk 22 diákja Hadnagy Éva igazgató, Rogoz Marianna és Siska-Szabó Hajnalka tanárnők, valamint Kori Edina titkárnő kíséretében a Lengyel–Magyar Baráti Társaság fennállásának 35. évfordulóján a lengyelországi Łódźban szervezett rendezvénysorozaton vett részt. (A lengyelországi úton készített sok jó fotó miatt az auschwitzi felvételeket külön galériában nézhetjük meg a bejegyzés végén. Ugyanott egy Auschwitzról készített kisfilmet is megtekinthetünk.) 

   Tovább…

Fények, arcok, rejtőzködő életek – Szilágyi Dóra fotói az Időtlen kiállításon

Szilagyi_Dora_interju_sav

Szilágyi Dóra a Csiky Gergely Főgimnázium diákjaként a 2013-as (első) bánsági kisfilmfesztiválon csoport kategóriában (Bella-Pscherhoffer Rékával és Pálffy Norberttel) az első helyen végzett. Szintén 2013-ban, Az én Aradom című fotó- és videópályázaton fotó kategóriában I. díjas lett a Park című alkotásával. Fényképezni annyit jelent… című weblapos bejegyzésében 2014 márciusában fogalmazta meg, hogy többnyire fekete-fehér képeket szeret készíteni, mivel azokon az emberek kevésbé képesek az érzéseiket elrejteni. Park és Villamosok című fényképei ma is láthatók az iskola két épületrészét összekötő „hídon”. 

   Tovább…