Meghívó a tanévnyitóra

tanevnyito_2017_meghivohoz_sav

MEGHÍVÓ
a Csiky Gergely Főgimnázium (és jogelődjeinek)
egykori tanárai, diákjai és szülői közösségei részére

 

Szeretettel várjuk önöket
a 2017–2018-as tanévnyitó ünnepségünkre,
amelyet szeptember 11-én, 9 órai kezdettel tartunk
az iskola udvarán.

Ezt követően, 11 órától kezdődik a Minorita templomban
az ünnepélyes „Veni Sancte”.

Tisztelettel,
Muntean Tibor
igazgató

Sikeres akcióval zárta a tanévet a Kortárskönyv-kommandó

konyvek_sav

Május 5-én második alkalommal szerveztünk aprópénzgyűjtést mi, kortárskönyv-kommandósok. (A felhívást itt, a weblapon is olvashattuk akkor – szerk. megj.) A cél változatlan volt: új könyvek vásárlása az iskola könyvtára részére, melyeket szívesen olvasnak a kisebb és nagyobb diákok. 

   Tovább…

Honismereti tábor? Gergelyiugornya!

honismereti_tabor_sav

Budapest Főváros Önkormányzata szervezte meg idén is az Iskolakapun Kívüli Tevékenységek programsorozat keretén belül a Vásárosnamény melletti Gergelyiugornyán a Honismereti tábort. Július 3–8. között négyfős szerbiai, ukrajnai, horvátországi és romániai diákküldöttségek utaztak oda egy-egy kísérőtanár vezetésével. Romániát a Csiky Gergely Főgimnázium négy diákja – Andó Áron (IX. A), Back Annamária (XI. A), Nagy Tamás (X. A) és Naschauer Kinga (IX. A) – képviselte Spier Tünde matematikatanár kíséretében. 

   Tovább…

Négy napon át tart a kilencedik osztályba való beiratkozás

Csiky_epulet_sav_mini

A Csiky Gergely Főgimnáziumban idén július 13–15. között (csütörtök–szombat), illetve 17-én (hétfőn) zajlik a beiratkozás a IX. osztályba. Csütörtökön, pénteken és hétfőn naponta 9:00–17:00 óra között, szombaton pedig 10:00–13:00 óra között fogadjuk a jövő tanévre meghirdetett középiskolai osztályokba beiratkozni kívánó diákokat és szüleiket, az első emeleti 212-es teremben. 

   Tovább…

Túl egy vírusfertőzésen

virus_pcAmint azt olvasóink bizonyára észrevették, iskolánk weboldala az elmúlt vasárnap délutántól hétfő estig akadozva működött, néhány órára pedig sehogy sem volt elérhető. Az ok rendkívül egyszerű: vírusfertőzés…

Veres János szervergazda hatékony munkájának hála, tegnap reggelre a php-fájlok újra tisztán tündököltek. (S reméljük, minél tovább úgy is maradnak!) Az oldal biztonságát kártevő elleni szoftver és tűzfal is védi tegnap óta. Az adatfájlokat ért támadás okát szorgalmas munkatársunk így foglalta össze: „Minél látogatottabb egy oldal, annál inkább ki van téve mindenféle támadásoknak. Sajnos.”

Elnézést kérünk a fennakadásért, az elmaradt beszámolókat (évzárók, olimpikonok kitüntetése stb.) a következő napokban pótoljuk.