Az O.K.+ 2007-2014 című Erasmus+ projekt eredményei

ok_2007-2014_erasmus_projekt__eredmenyei_sav„A 25 éves OTP Fáy András Alapítvány az »Esélyt a Jövő generációjának!« mottó jegyében folytatja szakmai tevékenységét, melynek középpontjában az általános és középiskolás diákok pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási ismereteinek bővítése, valamint a tudatos életpályaés karriertervezés állnak.”

Ezzel a gondolattal kezdődik az az elektronikus kiadvány (leporelló), amelyben a szlovákiai és romániai stratégiai partnerekkel 2014. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között megvalósított „O.K.+ 2007-2014” című Erasmus+ projekt eredményeit mutatja be az OTP Fáy András Alapítvány.

A kiadványt IDE, vagy a bal oldali képre kattintva lehet elolvasni, letölteni.

Nemzetközi tantárgyverseny felkészítő szakasza a Csikyben

apaczai_felkeszitesOktóber 15–18. között iskolánkban zajlott a 10. Apáczai Csere János Magyar Nyelv, Irodalom és Kultúra Tantárgyverseny felkészítő szakasza.

Összesen 24 V–XII. osztályos diák, az őket kísérő két pedagógus, az országos bizottság nyolc tagja, valamint dr. Nagy Éva, az Oktatási Minisztérium kisebbségi osztályának magyar nyelv és irodalomért felelős tanácsosa töltött három, eseményekben gazdag napot a Csikyben. 

   Tovább…

H-faktor Hódmezővásárhelyen

h_faktor_savEgy meleg szeptemberi napon (27-én) Nyári Melinda magyartanár kíséretében ketten Hódmezővásárhelyre utaztunk a H-faktor nevű versenyre, melynek szervezője a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakképző Iskolája.

A szervezők meghívására vehettünk részt a H-faktoron. Iskolánkat két tanuló képviselte: Rónai Zoltán (VII. osztály) a hangszeres zene (zongora), illetve Tóthpál Eszter (IX. A) a tánc kategóriában. A verseny délelőtt 10 órakor kezdődött a hódmezővásárhelyi Fekete Sas Szálló báltermében és délután 2 óráig tartott. Nagyon izgalmas volt, sok szép produkciót láthattunk, díszvendégként pedig a 2010-es Megasztár tehetségkutatón versenyző Fivérek együttes egyik tagja, Seres Róbert énekelt. 

   Tovább…

Szabadságra nevelünk! Fegyelmezéssel?

pecsi_rita_savIsmert neveléskutató, Uzsalyné dr. Pécsi Rita tart előadást 2017. október 20-án, pénteken délután a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében.

Az előadásra, melynek témája Szabadságra nevelünk! Fegyelmezéssel? 17,30-tól kerül sor. Szeretettel várunk minden pedagógust és szülőt!

„A nevelés az Élet szolgálata – ezt vallom, ennek módjait kutatom, keresem feleségként az önnevelésben, anyaként, tanárként és pedagógiai kutatóként is.” (Uzsalyné dr. Pécsi Rita)