Meghitt előkarácsony a kollégiumban

Elokaracsony_bentlakas_2014_sav

Ebben az évben is díszbe és pompába öltözött az intri, azt hirdetve: közeleg a Karácsony! December 17-én, csütörtök este a bentlakó diákok és a meghívott vendégek szép számban összegyűltek, hogy családias hangulatban, együtt tartsák meg az előkarácsonyt.

Amikor mindenki megérkezett, Kócsó Alexandra nyitotta meg az ünnepi műsort, amellyel három hete készül 16 bentlakó diák, ezzel is megteremtve, előre jelezve a szenteste érzését. A szervezők egy verses-zenés összeállítással hozták a karácsony szellemét a jelenlévők szívébe.

   Tovább…

Karácsonyi vásárosok voltunk a budapesti karácsonyi vásáron – A XI. A adventi műsora Budapesten

Advent_Budapesten_sav

December 12–15. között az a megtiszteltetés érte osztályunkat, hogy Budapest Főváros Önkormányzatának vendégei lehettünk, és részt vehettünk a Városháza parkban megrendezett Advent Budapesten című téli fesztiválon és karácsonyi vásáron. A Határon túli iskolások hétvégéjén felvidéki és délvidéki diáktársainkkal köthettünk ismeretséget és velük együtt léphettünk fel. A Nagykaposi Gimnázium és a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium tanulóival öröm volt együtt lenni, drukkolni egymásnak.

December 12-én a XI. A osztály 12 vállalkozó szellemű és ráérő tagja osztályfőnökünk, Ruja Ildikó tanárnő kíséretében elindult Budapestre, tarsolyában a hosszadalmas munka és nem kis izgalom árán összeállított karácsonyi műsorral. (Köszönet Éder Enikő színművésznek a remek rendezői ötletekért!) Szállást festői környezetben, a Svábhegyen található Gennaro Verolino Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégiumban kaptunk. Még első délután elkeveredhettünk a Vörösmarty téri és Váci utcai karácsonyi vásári forgatagban, megcsodálhattuk a számtalan kézműves terméket, amellyel az árusok a vásárlókat bódéikhoz csábítgatták.

   Tovább…

Betlehemi játék, Karácsonyi rege és sok-sok ének – A III. és a IV. osztály karácsonyi szerepe

Karacsonvaras_III_IV_osztalyok_sav

A karácsonyi események ma se értek véget, de nem ám. Az elemisták, pontosabban a harmadikosok és a negyedikesek tartalmas műsorral léptek fel, emlékeztetve a közönséget az ünnep közeledtére.

Ma délután a III. osztály diákjai Pintér Mária tanítónő irányításával 17 órakor mutattak be egy betlehemi játékot a Tóth Árpád teremben. A gyerkőcök részéről több hagyományos dal is elhangzott – Elindult Mária, Pásztorok, pásztorok, Kis karácsony, nagy karácsony –, majd következett a szavalatokból álló egyéni szereplés. Zárásul pedig a gyerekek egy-egy gyertyával a kezükben körbeállták a teremben lévő harmóniumot, és a tanító néni kíséretével elénekelték a Mennyből az angyalt. 

   Tovább…

Karácsonyi galéria

Mathe_Emese_Adventi_gyertyak_2012_cikkhezUgye, észrevették már, kedves internetes látogatók, hogy immár második többedik napja karácsonyi témájú rajzok tűnnek fel a jobb oldali ablaksáv (widget-sáv) tetején, Karácsonyi galéria címmel? Csikysek munkái ezek, melyek az elmúlt években készültek, s jelenleg az iskola első emeleti folyosóján láthatóak. Mivel azonban oda a diákokon kívül elég kevesen jutnak el, a weblapon is megmutatjuk a képeket, a készítőjük nevével és az elkészítés évszámával kiegészítve.

Minden nap egy-egy új képet (rajzot) helyezünk el a widget-sáv tetején, amelyre ha rákattintunk, akkor a korábbi rajzokat is tartalmazó galériához jutunk. Tehát igen, kedves látogatók, ez egy folyamatosan bővülő virtuális (és teljesen ingyenes) tárlat lesz, bizony! Az, hogy kiknek a munkái kerülnek még fel ebbe a galériába, hadd legyen meglepetés. Kövessék naponta az oldalt, és akkor megtudják. 🙂

Betlehemezés a tanáriban

Betlehemezes_a_tanariban_sav

Az adventről és a karácsonyról szól már minden ezen a héten, itt, a Csikyben is. Ünnepi szerepre, fellépésre készülődnek a diákok, feldíszített fenyőfa áll az első emeleti folyosón, de a szünetek zsongása közben is karácsonyi hangulatba „botolhat” akárki. 

December 17-én, szerdán a nagyszünetben a III. osztály kisdiákjai Pintér Mária tanítónő irányításával betlehemes játékkal örvendeztették meg az éppen a tanári szobában tartózkodó pedagógusokat.

   Tovább…

Gyermekhangok és fényes szemek – Óvodások és elsősök karácsonyváró műsora

Karacsonyi_musorok_ovoda1_elsosok_sav

Versekkel, énekekkel, meghitt betlehemessel folytatódott a karácsonyváró műsorok sorozata. Ma, kedden délután előbb a Kincskereső Óvoda középső csoportja lépett fel iskolánk Tóth Árpád termében, majd a két csikys első osztály tanulói teremtettek igazi karácsonyi hangulatot műsorukkal.

„Ünnep van ma, ünnep, / ragyogó karácsony, / gyermekszívünknek csilingelő álom. / Fehér felhőkön kis angyalok szállnak, / Jézuska született, öröm a világnak.” Ezekkel a verssorokkal kezdődött Garai Melinda óvónő csemetéinek fellépése, majd a szépen előadott szavalatokból szép betlehemes történet kerekedett ki. Nati, Ádám, Lóci, Dobka, Miri és a többiek különösebb megilletődöttség nélkül adták elő kis műsorukat, amelyből nem hiányozhatott az Ég a gyertya, ég kezdetű ének sem. Sőt, a gyertyáról nem csak énekeltek, hanem műsoruk végén szüleiket is megajándékozták egy-egy gyertyával, amely fenyőággal megtöltött cserépbe volt illesztve. 

   Tovább…

Ének, zene, vers és mese – Az előkészítősök és a másodikosok karácsonyváró műsora

Karacsonyi_musor_0_2_osztalyosok_sav

Ma, hétfőn az előkészítősök és a másodikosok nyitották meg a karácsonyváró ünnepségek sorát a Csiky Gergely Főgimnázium szépen feldíszített Tóth Árpád termében. Amely szinte zsúfolásig megtelt a gyermekek énekében, táncában, vers- és mesemondásában gyönyörködő szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel és hozzátartozókkal.

A műsort a Hangyócák, vagyis az előkészítő osztály kisdiákjai nyitották Ady Endre Kis, karácsonyi ének című versével, majd hagyományos karácsonyi versek, énekek, és A három fenyő című mese következett. Tréfás versek és énekek után a lányok Hull a pelyhes című táncára, végül pedig a fiúk törpös táncára tapsolt a hálás közönség. 

   Tovább…

Karácsonyváró ünnepségek hete a Csikyben [FRISSÍTVE]

Karacsonyvaras_hirItt a téli szünet előtti utolsó hét, azaz a karácsonyváró ünnepségek hete. Hétfőtől péntekig minden délután sor kerül egy vagy két ünnepi műsorra a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében. Lássuk tehát a rendezvények pontos programját.

December 15., hétfő
17 órakor:
Az előkészítő és a második osztály diákjainak karácsonyváró ünnepélye, Khell Jolán és Kurunczi Enikő tanítónők szervezésében

December 16., kedd
1630-kor:
A Kincskereső Óvoda középső csoportjának karácsonyváró ünnepélye, Garai Melinda óvónő irányításával
18 órakor: Az I. A és I. B osztály diákjainak Karácsony van a szívünkben című ünnepi műsora Bálint Erika és Cirják Márta tanítónők szervezésében

December 17., szerda
17 órakor:
A III. osztályosok ünnepi előadása, Pintér Mária tanító szervezésében
18 órakor: A IV. osztályosok Várjuk együtt a karácsonyt című műsora, Khell Levente tanító szervezésében

December 18., csütörtök
1630-kor:
A Kincskereső Óvoda nagycsoportosainak karácsonyváró ünnepélye, Dávidházy Henrietta Hedvig óvónő irányításával
18 órakor: Az V., a VI. A és a VI. B osztály diákjainak ünnepi műsora Muntean Tibor, Erdei Emese és Hevesi Éva osztályfőnökök szervezésében

December 19., péntek
1730-kor:
A VII., a VIII. A és a VIII. B osztály diákjainak ünnepi műsora Erdélyi Kinga, Drasztly Andrea és Back Mária osztályfőnökök szervezésében

A karácsonyváró ünnepségeken kapható lesz a Csiky Gergely Főgimnázium 2015-ös naptára, amely az iskola néptánccsoportjainak tevékenységét mutatja be, 2010-től napjainkig

Valamennyi ünnepi alkalomra szeretettel várjuk a szülőket, hozzátartozókat, illetve természetesen iskolánk diákjait és pedagógusait is.