Végre eljött a diákok legkedveltebb ünnepe: a tanévzárás! 2018. június 14-én, csütörtökön 11 órától került sor a IX–XI-es, elméleti szakos diákok évrázó évzáró ünnepségére, az iskola dísztermében.
Tovább…
Ezt válaszolta egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikor a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben – mint a háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot –, ijedtemben visszadobtam:
– Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers?
– A vers az – kapaszkodott tekintetembe bátorításért –, amit mondani kell.
Tovább…
Kevesebb mint egy hónappal azután, hogy a Gourmand Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola tanulóinak és tanárainak egy csoportja ellátogatott a mi iskolánkba (beszámoló itt), május 14. és 18. között a X. C, XI. C, IX. B, illetve a VII–VIII. osztályos tanulók egy csoportja Budapestre, a partneriskolánkba vette az irányt. Kísérő tanáraink Kurunczi Andrea és Nyári Andrea voltak.
Tovább…
Több mint egy hónappal ezelőtt voltak néhány napot Aradon gyulai barátaink. (Beszámoló: itt.) Már akkor tervezgettük a csikys csapat viszontlátogatásának részleteit. Május 31-én délelőtt 10 órakor el is jött az ideje annak, hogy egy hangulatos, kalandokkal teli hosszú hétvégét elkezdjünk.
Tovább…
Június 4-e immár nyolc éve, azaz 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja. Ezen esemény alkalmából a budapesti Rákóczi Szövetség idén is programokat szervezett az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági magyar diákok számára.
Tovább…