Részlet a fülszövegből: „Az élet, a szerelem és a barátság regénye. (…) Az Egy különc srác feljegyzései című könyv elbeszélője egy tizenöt éves srác, Charlie. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.”

Tele van a fejem s a szívem Charlie gondolataival. És remélem, még sokáig ott maradnak, hisz olyan jó lenne, ha legalább néha tudnánk így rácsodálkozni dolgokra, és ha vízfestékkészletet ajándékoznánk, mert ezekre mindenkinek szüksége van.

Vannak az olyan könyvek, amelyek elolvasása után az ember csak téblábol a lakásban és csakazértse’ kezd új könyvet, mert fél, hogy nem lesz annyira hú- és hűdejó, mint amilyen az előző volt. Hát akkor hadd jegyezzem meg, hogy ez egy ilyen könyv.

Ennyire emberi könyvet, amelynek java része tőmondatokból és szóismétlésekből áll, nem olvastam még. És ezért volt olyannyira magával ragadó. 

Amikor először megnéztem a filmet (az ember sokszor követ el ilyen baklövéseket), sok mindenre nem kaptam választ, DE fogtam magam és leültem olvasni. Most pedig némileg spoileres rész következik. Szóval az, amikor kiderült a könyvben, hogy Helen néni… és Sam és Patrick…, nekem annyira de annyira izé dolog volt, hogy azt a filmben nem is tudtam volna elképzelni.

A gondolatok annyira ártatlanul vannak megfogalmazva, hogy mindenkinek el kellene olvasnia ezt a könyvet és akkor talán picit más színben láthatná a körülötte zajló eseményeket… és talán világbéke lenne… Vicceltem.

De nem viccelek, amikor azt mondom, hogy így, elolvasva ezt a könyvet, többnek s jobbnak érzem magam. Mert tudom, hogy ez rólam is szól. Rólunk.

„Azt hiszem, ha lesznek gyerekeim, és mérgesek lesznek valami miatt, nem fogom azt mondani nekik, hogy az emberek éheznek Kínában, vagy valami ilyesmit, mert ettől nem nyugszanak meg. És még ha valaki másnak sokkal rosszabbul is megy a sora, ez semmit sem változtat azon, hogy neked az jutott, ami. Jó és rossz egyaránt.” (Részlet a könyvből)