Hétfőn a szóbeli próbákkal kezdődik az idei érettségi

Június 6-án, hétfőn az „A” próbával, azaz a román szóbelivel kezdetét veszi az idei érettségi. Szerdán és csütörtökön (június 8–9.) már a „B” próba, azaz a magyar szóbeli, szerda és péntek között (június 8–10.) a digitális készségek felmérése („D” próba), majd június 14–16. között az idegen nyelvi készségek felmérése („C” próba) következik. Június 20–23. között pedig az írásbeli próbákra is sor kerül.

A Csiky Gergely Főgimnázium összesen 46 idei végzőse iratkozott be az érettségi nyári vizsgasorozatára. Rajtuk kívül 4 korábban végzett diákunk is jelentkezett, ők csak az írásbeli próbákon vesznek részt. A szóbelik és az írásbelik időbeosztását és a terembeosztást a földszinti hirdetőtáblán teszik közzé. A román szóbeli helyszíne hétfőn az új épületrészbeli U11-es és U23-as terem lesz. Az U11-ben a XII. B és C osztály diákjai vizsgáznak (csomagmegőrző termük az U13-as lesz), az U23-ban pedig a XII. A tanulóit várják (csomagmegőrző termük az U21-es lesz).

A diákok egy órával a feltüntetett időpont előtt jelenjenek meg, és ne felejtsék otthon a személyi kártyájukat, vagy annak hiányában az útlevelüket. A vizsgaterembe segédanyagokat (füzeteket, könyveket, képlettárakat, jegyzeteket stb.), illetve bármilyen típusú elektronikus kommunikációs vagy számolóeszközt bevinni szigorúan tilos! Ezek birtoklása a vizsgáról való azonnali kizárással jár, még akkor is, ha nem használták őket. Valamennyi vizsgáról videofelvétel is készül, amelyet az Arad Megyei Tanfelügyelőség ellenőriz le.

Sajnos, a tavalyi évtől eltérően, amikor minden végzős a saját iskolájában érettségizhetett, az írásbeli próbákon idén újra vizsgaközpontokba kell tömörülniük a diákoknak. Arad megyében 11 vizsgaközpontot alakítanak ki, s mivel a Csiky Gergely Főgimnázium a felújítási munkálatok miatt ezúttal nem lehet vizsgaközpont, ezért végzős diákjaink Újaradon, az Adam Müller Guttenbrunn Líceumban írásbeliznek. (Az írásbeli próbákkal kapcsolatos tudnivalókra később térünk vissza.)

Az érettségi pontos menetrendjét IDE kattintva lehet ellenőrizni.

Jó tanulást és sok sikert minden vizsgázónak!