Nemzeti Összetartozás Napja Temesváron

A rajzosok

Június 3-án iskolánk három harmadikos tanulója Temesvárra utazott, hogy részt vegyen a Gyermekek a DKMT Eurórégióban a Nemzeti Összetartozás Napja jegyében című versenyen. A Bartók Béla Elméleti Líceum XIV. alkalommal hívja meg a testvériskolák elemi iskolásait erre a rendezvényre. Célul tűzték ki a nemzeti összetartozás érzésének erősítését, a gyermekek alkotókedvének serkentését, egymás munkájának a megismerését.

Ebben az évben a csikys diákokon kívül vendégek érkeztek a Vésztői Kis Bálint Református Általános Iskolából, az Újszentesi Általános Iskolából, a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumból is, és természetesen a házigazda Bartók Béla Elméleti Líceum tanulói is beneveztek a versenyre.

A Csiky Gergely Főgimnáziumot a rajzversenyen Horváth Szilvia Viktória (III. A) és Teleky Lilla Anna (III. B, tanítója Bálint Erika Vanda), a népdaléneklési versenyen pedig Kovács Krisztián (III. A) képviselte.

Rövid megnyitó után meg is kezdődtek a versenyek. A rajzosok A só c. magyar népmese egyik jelenetét kellett hogy illusztrálják egy óra alatt, a népdaléneklők pedig két szabadon választott népdalt adtak elő. Míg a zsűri a díjazásra készült, a gyermekek az óvoda tornatermében Bíró Erzsébet Mesemorzsa foglalkozásán folytatták a barátkozást.

Ebéd előtt került sor a díjkiosztásra. Egy tanuló sem távozott erről a versenyről üres kézzel. Teleky Lilla az Eszterlánc Egyesület különdíját kapta, Kovács Krisztián II. díjas lett a 13 népdalkedvelő gyermek közül, Horváth Szilvia pedig első díjnak örülhetett. Szeretettel gratulálunk mindhármuknak!

Rövid városnéző séta és közös fagyizás zárta az élménydús napot.

« A 2 »

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy × 4 =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .