A keddi nap, bár borongósan indult, de zeneszóval, hangos gyerekzsivajjal folytatódott és fejeződött be. Iskolánk elemi osztályos diákjai előrehozott gyermeknappal ünnepeltek. Az iskolaudvar nagy részét már reggeltől elfoglalták az óriási, felfújható csúszdák, amelyek felejthetetlen élményeket ígértek az iskola udvarára belépő kisdiákoknak.
A nap folyamán, kisebb-nagyobb szünetekkel (mert sajnos órára is menni kellett), minden elemista diák belekóstolhatott ezekbe az élményekbe. Zene, tánc, jókedv jellemezte a hangulatot. Ebből a mulatságból a legkisebbek, az óvodások sem maradtak ki, bár ők nem az iskolásokkal közösen ünnepeltek. Őket, vagyis az óvoda középső és nagycsoportját az óvónők a House of Magic játszóházba kísérték, ott töltötték a délelőttöt.
A jókedv és a szórakozás mellett a délelőtt folyamán két komolyabb eseményre is sor került, ugyanis 10 órától az elemista diákok közül, 11 órától pedig az V–VII. és IX–XI. osztályos diákok közül jutalmazták azokat, akik az elmúlt tanévben valamilyen versenyen eredményesen szerepeltek. Az elemista diákoknak a tanítónénik adták át a megérdemelt okleveleket és könyveket, a nagyobb diákokat pedig, a tantárgyak sorrendje szerint, a szaktanárok jutalmazták.
A kiváló ereményeket elért tanulókat idén először díjazta iskolánk ilyen formában, és most vált világossá az a tény is, hogy diákjaink mennyire sokoldalúak, milyen sokan vettek részt különféle iskolai vagy iskolán kívüli versenyen, vetélkedőn, és értek el kiváló eredményeket.
A díjkiosztások után újra a jókedvvé lett a főszerep, folytatódott a gyermeknapi program, sőt, hogy az V–VIII. osztályos diákok is érezzék, hogy még ők is gyermekek, az osztályfőnökökkel közösen mozizni indultak. Időközben a Fontanus Központ munkatársai tartottak társasjáték-bemutatót az ötödikeseknek és a hatodikosoknak.
Az iskolai nap befejezésekor, úgy éreztük, mindenki jó hangulatban és elégedetten távozott.
A fent említett események anyagi támogatója az Alma Mater Alapítvány volt, amely számára a költségek jelentős részét a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága finanszírozta, egy Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően.
Köszönjük szépen a támogatást!
[Fotó: Albu-Dávidházy Henrietta Hedvig, Ilona János, Tóthpál Renáta]