Nemzeti ünnepünk alkalmából, 2022. március 15-én iskolánk alsó tagozatos kisdiákjai is megemlékeztek az 1848-as eseményekről, a forradalom hőseiről.
Szorgos apró kezeik munkáját helyezték el a Szabadság-szobor köré, a talapzat melletti gyepre. Látogatásuk után nemzeti színű virágok, huszárok, madárkák, tulipánok díszítették az emlékhelyet.
Négy osztály, kihasználva a napsütéses, kellemesen meleg időt, már a délelőtt folyamán kisétált a Megbékélés parkjába. A többiek délután, a koszorúzási ünnepség alkalmával látogattak ki a térre, és rótták le tiszteletüket a haza hősei előtt.
Ez is egy szép alkalom volt arra, hogy összehozza az elhúzódó felújítási munkálatok miatt még három különböző helyen (az iskolában, a bölcsőde épületében és a minorita rendház termeiben) tanuló gyermekeket.
A kis előkészítősök, tanítójuk, Leib Gáspár György vezetésével, kíváncsian és lelkesen látogatták meg az iskola épületét, leendő osztálytermüket is. Az udvaron felszabadult, önfeledt játékkal zárták ezt az emlékezetes napot.