Életvezetési tanácsadáson, végzősként

December 14–18. között a tizenkettedikes osztályok, különböző napokon, Life Coaching-tevékenységen (életvezetési tanácsadáson) vehettek részt Major Zsolt Balázs pszichológus vezetésével, a Zoom alkalmazáson keresztül. A négyórás foglalkozás alatt különböző feladatokat végeztünk el, amelyeket kisebb csoportokban is megbeszéltünk, végül az egész osztállyal is megoszthattuk gondolatainkat, ha akartuk (mert, persze, passzolási lehetőségünk is volt).

Bár a legtöbben arra számítottunk, hogy főként a pályaválasztásról lesz szó, és ezzel kapcsolatban kapunk majd tanácsokat, a hangsúly inkább az önmegismerésen volt. A jobb önismeret által dönthetünk úgy az életben, hogy azt részesítjük előnyben, ami számunkra igazán fontos. Ha a későbbiekben mégsem lennénk megelégedve a döntésünkkel, természetesen változtathatunk, hiszen az is az önfejlődéshez tartozik, hogy tudatában legyünk a hibáinknak, elfogadjuk azokat, és ennek függvényében változtassunk magunkon vagy a helyzetünkön. Emellett az is fontos, hogy megtanuljunk másokra is figyelni, mert általuk sokszor hasznosabb dolgokat tanulhatunk, mint gondolnánk. Megérte részt venni a tevékenységen, mivel a feladatok által érdekes dolgokat ismerhettünk meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × három =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .