Repüljünk Szőregre!

Szoregi_rozsafeszt_2015Vakáció van. Törjünk hát ki az iskola falai közül, sőt az otthon falai közül is, repüljünk át városokon, sőt a határon is! Repüljünk Szeged felé, majd ennek bejáratánál, Szőregnél álljunk meg (legalább) néhány percre, hogy szép dolgokat lássunk!

Merthogy Szőregen minden év júniusában Rózsaünnepet szerveznek. Idén június 19. és 21. között került sor, immár XVII. alkalommal a színes forgatagra, amely minden rózsaszerető látogató számára önfeledt kikapcsolódási lehetőséget kínál számos kiállítással, látnivalóval és kulturális programokkal. 

   Tovább…

Jelentkezz! Fuss! MARATONOZZ!

Arad_maraton_beharangozo_sav

Figyelem, csikysek! Már csak 2015. május 31-ig (vasárnapig) lehet jelentkezni az Arad Maraton, Félmaraton és utcai futóversenyre! Húzzatok bele!

Sorin-Victor Roman kezdeményezésére, az Arad Megyei Tanács, az Aradi Polgármesteri Hivatal, az Arad Megyei Kulturális Központ, valamint az Experiența Multisport Sportegyesület támogatásával idén június 6-án, szombaton rendezik meg a már hagyományos Arad Maraton, Félmaraton és utcai futóversenyt. 

   Tovább…

Ki ne hagyd! A Föld napja kvíz a Google-on :)

Fold_napja_kviz

A Föld napja: Te melyik állat vagy? Ez a címe a Google nyitó oldalán található vicces kvíznek, amelyből hamar kiderül, hogy különböző döntéseid alapján Te melyik állat lehetnél. Csak hat kérdésre kell válaszolnod a megfelelő képekre kattintva és máris megtudod, hogy gyapjas mamut, méhészborz, háziméh, óriáskalmár, vagy éppen kárminsapkás pipra vagy. Vagy valami más. 🙂 Ki ne hagyd! 

   Tovább…

Kuszudama Morning Glory

Kusudama_morning_glory_sav

„Kuszudama”: papírból készített viráglabda (más néven virággömb, vagy díszítő labda). „Morning glory”: a viráglabdák egy fajtája. A kuszudama a több elemű origamik családjához tartozik, amelynél engedélyezett, hogy az összehajtogatott papírdarabokat ragasztóval vagy fonallal illesszék össze. 

   Tovább…

A napfogyatkozásban gyönyörködtünk

Napfogyatkozas_2015_marcius_20_sav

A hét utolsó napjának, a tavasz kezdetének, no meg a részleges napfogyatkozásnak is örültünk ma a Csikyben. Főleg a kisebbek jöttek izgalomba a különleges égi eseménytől, de a szünetekben a középiskolások is szép számban gyönyörködtek a fogyó napkorong látványában. 

   Tovább…

Bemutató, bábszínház és tánc egy órában

Muveszeti_egyetemi_bemutato_sav

Március 17-én, 14 órától egyetemi bemutatót tartott a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem kilenctagú küldöttsége, melyet kíváncsisággal vártak a XI. C osztály diákjai. Az egyórás bemutató az első emeleti informatikalaborban történt, s a rendelkezésre álló idő alatt 7 magyar nyelvű szakkal ismertették meg a csikys diákokat a vendégek. 

   Tovább…

IDENTITY klub a Csikyben

Identity_klubÖnismereti, önbizalomnövelő, beszélgetős társasjáték indul a Csikyben. A játék mottója: „Tudnunk kell, kik vagyunk, mielőtt elhatároznánk, hogy mivé akarunk lenni.”

Az IDENTITY klub ötletével Rudolf Anna iskolapszichológus jelentkezett, s személyesen nála, illetve a rupanna24@yahoo.com email-címen jelentkezhetnek az érdeklődő középiskolás diákok. Az alábbi plakáton, amelyet az iskola folyosóin is kifüggesztenek, több információt is megtudhatunk a tervezett társasjátékról.

Letöltés (PDF, 49KB)

Hétfőn: Himalája!

Magyar_Himalaja_expediciok_kisebbÉrdekesnek ígérkező rendezvényre hívogatjuk minden kedves weblap-olvasónkat. November 17-én, hétfő délután 6 órakor a Jelen ház dísztermében Kollár Lajos és Mécs László fog vetítéses előadást tartani a magyar Himalája-expedíciókról.

A rendezvény a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciós sorozatot mutatja be, amelyet a 2002-es sikeres Everest-mászás után Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indított el azzal a céllal, hogy Földünk 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát magyar hegymászók másszák meg, és az egészséges életmód-sport értékeit népszerűsítsék. 

   Tovább…