Kálmándy Mihály, a Kossuth-díjas volt csikys diák

kalmandi_mihaly_sav

Soha nem tudhatjuk előre, mit hoz a sors, hova vezetnek az élet útjai. De tudjuk, hogy honnan indultunk, milyen tarisznyával láttak el induláskor. Ha valaki híres emberré válik, utánanézünk, hogy honnan indult. A Csiky Gergely Főgimnáziumban büszkék vagyunk arra, ha egy-egy diákunk kiemelkedő eredményt mutat fel. Büszkék vagyunk a mostani és büszkék az egykori sikeres diákjainkra. 

   Tovább…

Kalandok a nádtengeren, újratöltve

kurutty_masodik_fordulo_sav

Április 12-én a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében zöldhajú emberkék rohangáltak az improvizált nádasban. Mi történhetett? Nem, nem marslakók lepték el iskolánkat, hanem a Kurutty általános műveltségi vetélkedő második fordulójára készülődött 20 kisdiák iskolánkból, illetve 8 gyermek Zerindről. 

   Tovább…

Jó tett helyébe jót várj! – Látogatás a kisjenői gyermekotthonban

kisjenoi_gyermekotthon_sav

Amint azt az Udvari Kamaraszínház aradi fellépésének beharangozó cikkében jeleztük, az előadás szervezői jótékony célból gyűjtést szerveztek az erdőhegy-kisjenői Gyermekek Biztonságban nevű gyermekotthon javára. Az adományt iskolánk diákjai hittantanáraik kíséretében április 8-án, hétfőn juttatták el az erdőhegy-kisjenői gyermekotthonba, s az ott nevelkedő fiatalokkal találkoztak. A látogatás ötletét a Biblia ihlette, mely szerint a húsvétot megelőző időszakban tegyünk valamit, ami a gyakorlati böjtről szól. 

   Tovább…

A XIX. VVVV

vvvv_2019_kisebbÁprilis 5. és 7. között került sor a Vidám Versek Versmondó Versenyének országos döntőjére Szatmárnémetiben, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban. Idén a 14 megye 149 résztvevője között 8 Arad megyei diák is jelen volt, köztük a Csiky Gergely Főgimnáziumból Gali Anita Andrea negyedikes és Rónai Zoltán nyolcadikos tanulók. Viszhányó Aranka tanító a zsűri tagjaként volt hivatalos a versenyre. 

   Tovább…

Eredményes szereplés az idei földrajz tantárgyversenyeken

foldrajz_dijazottak_sav

Újabb sikeres évet zártak a csikys diákok a földrajz tantárgyverseny megyei szakaszán. A sort a nagyobbak kezdték, akik március 9-én mérettették meg magukat a VIII–XII. osztályos diákok számára kiírt versenyen, melynek idén a Caius Iacob Általános Iskola adott otthont. 

   Tovább…

Garabonciások – Aradon is

garabonciasok_konyvbemutato_sav

2018-ban jelent meg Sarány István Garabonciások című könyve, amely a romániai magyar könnyűzene történetéről, s konkrétan a Garabonciások nevű együttes létrejöttéről és hosszú pihenő utáni újjászületéséről szól. A kötet aradi bemutatójára április 4-én, csütörtök délután került sor a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében. 

   Tovább…

[GYORSHÍR] Iskolánk diákjai nyerték a magyar és román diákok történelmi témájú versenyét Kolozsváron

o_aradi-diakok_kisebb

A győztes csikys diákok bemutatója a Problema Solvenda Romania elnevezésű, történelmi témájú esetmegoldó verseny kolozsvári döntőjében [Fotó: Bede Laura / Krónika]

Back István Levente, Csapó Dávid és Kovács Nikolette, azaz a Csiky Gergely Főgimnázium dr. Muntean Tibor történelemtanár által felkészített Phalanx csapata nyerte a Problema Solvenda Romania elnevezésű, történelmi témájú esetmegoldó versenyt. A középiskolások számára kiírt vetélkedő döntőjét április 6-án, szombaton tartották Kolozsváron, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen. 

   Tovább…