IKV – 2015

IKV_2015A Maros Megyei Magyar Középiskolások Diákszervezete (MMKD) idén is megszervezi a középiskolások számára az Irodalmi Kreativitás Versenyt (IKV). Ennek Arad megyei szakaszára április 30-án, csütörtökön kerül sor iskolánkban. A Csiky diáktanácsa minél több résztvevőt szeretne megnyerni az érdekes és izgalmas irodalmi kihívásra. Jelentkezni szerdán, április 29-én lehet a XI. A osztályban, Tari Stefániánál.

 

 

 

A Diótörő és Egérkirály Aradon

Diotoro_Egerkiraly_foto_savÁprilis 27-én, kettős szereposztással mutatja be Szomor György, Szurdi Miklós és Valla Attila Diótörő és Egérkirály című családi musicaljét a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban. Az Egérkirály szerepében 11:00 órától az Ady Endre Gimnázium végzős diákját, Viezer Balázst, 18:00 órától pedig a Budapesti Operettszínház ismert színészét, Peller Károlyt láthatja az aradi közönség. 

   Tovább…

Erasmus+ Stratégiai Partnerség az OTP Fáy András Alapítvánnyal

Fay_Andras_logo_Sav

A Csiky Gergely Főgimnázium az elkövetkező három évben partnerként vesz részt a magyarországi OTP Fáy András Alapítvánnyal egy közös pályázat keretében az oktatás minőségének növelése érdekében. A pályázat célja új és innovatív oktatási gyakorlatok, módszerek kidolgozása, fejlesztése, terjesztése és alkalmazása a pénzügyi kultúra fejlesztéséért és jövőtudatos fiatalok formálásáért.

További részleteket a pályázatról IDE kattintva olvashatunk el.

A Föld napja

earthday

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – ez a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. Éltető otthonunk, anyabolygónk napját április 22-én ünneplik világszerte, már több mint 40 éve. Ebből az alkalomból sokféle eseményt is szerveznek a Föld természeti környezetének megóvása érdekében: kerékpáros felvonulások (Critical Mass), faültetések (az idei célkitűzés 1 milliárd fa, vagy növény ültetése!), rajzpályázatok, környezeti vetélkedők, takarítási akciók stb.

Olyan ünnep tehát ez, amikor tenni is kell valamit, mégpedig a környezetünk érdekében. Amilyen gondosan a házunkat takarítjuk, úgy kellene a bolygónkat is, hisz ez az igazi otthonunk, még ha meg is feledkezünk róla a rohanó hétköznapokban. Próbáljunk tehát… kevesebb vizet használni, kevesebbet szemetelni, kevesebb energiát használni stb.

Az alábbi videó a pazarlásról, illetve a pazarlásról való lemondásról szól, helyenként viccesen, de alapvetően komolyan. Érdemes csekély 3 percet rászánni.

A pisztráng – pácban, körettel – Méhes Csaba pech-show-ja az Aradi Kamaraszínházban

Mehes_Csaba_sav

Április 20-án, hétfőn, 17.00, illetve 20 órától a világ színpadain már számos szakmai és közönségsikert aratott Méhes Csaba lép fel az Aradi Kamaraszínházban (Bábszínház terme) A pisztráng – pácban, körettel című pech-show-val. 

   Tovább…

„Egyik vasárnap felhívtak telefonon…” – interjú Rostás Szandrával, az AMISZ újdonsült alelnökével

Rostas_SzandraIskolánk egyik diákja immár két, különösen fontos feladatra is koncentrál egyszerre. Rostás Szandra, a XII. A osztály tanulója nem csak az érettségi vizsgára készül, hanem az AMISZ által szervezett programokra és rendezvényekre is összpontosít. Szandrát nemrégiben az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet alelnökévé választották. Lássuk, hogyan vélekedik ő mindezekről.

– Hogyan és mikor kerültél az AMISZ-ba? Mi volt ott az eddigi feladatköröd?
– Egy ismerősöm által kerültem be, ő mesélte el, hogy milyen jó és érdekes. Hivatalos AMISZ-tag csak ez év januárjában lettem, de előtte is segédkeztem a többieknek különböző rendezvények megszervezésében. 

   Tovább…

Magyar országos tantárgyverseny Zilahon

Mikes_Kelemen_orszagos_Zilah_2015_savAz elmúlt hét végén, április 9–12. között rendezték meg a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszát Zilahon. Arad megyét idén heten képviseltük ezen: Back István Levente, Sisa Csenge (V. o.), Mészáros Letiţia (VII. o.), Kurunczi Viktória (VIII. B), Tóth Yvett (IX. A), Ilona Eszter (XI. A) és Kovács Henrietta (XII. A). Sisa Csenge a Pécskai 2-es számú Általános Iskola tanulója, a többiek a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai.

Csapatunk csütörtök reggel bátran nézett elébe a hosszú buszozásnak Zilahig, Bölöni Péter tanár úr kíséretében. Megérkezésünk után részt vettünk a megnyitón, ahol az érdekesebbnél érdekesebb beszédeket és köszöntéseket hallgatva pihenhettük ki az út fáradalmait.

   Tovább…