„A”, „B” és „D” után következik a „C” (érettségi ábécé)

angol_erettsegi_2016_sav

A román és a magyar szóbeli („A”, „B” próba), illetve a számítástechnikai készségek felmérése („D” próba) után június 14–15. között következik az idegen nyelvi készségek felmérése, azaz a „C” próba.

A számítástechnikai vizsga eredményeire néhány napot még várni kell, végzőseink addig is frissen, fiatalosan nekivághatnak az idegen nyelvi készségek felmérésének. (Kivéve azt a 11 diákot, aki már valamilyen nemzetközileg elfogadott nyelvvizsgával rendelkezik. Alább találjuk meg az ő névsorukat.) Az érettségire beiratkozott 54 diák közül tehát 43 fog most „C-vizsgázni”, valamennyien angol nyelvből.

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is három részből áll majd a nyelvvizsga:
1. a hallott szöveg értelmezése (20 percet tart) – június 14-én, szerda délben, 12 órakor kezdődik (megjelenés 11.30-kor!)
2. írásbeli vizsga (2 órát tart) – szintén szerdán, 13:00 órakor kezdődik (megjelenés 12.30-kor!)
3. szóbeli vizsga – június 15-én, csütörtökön, a földszinti hirdetőtáblán kifüggesztett lista alapján (megjelenés legkevesebb 1 órával a tervezett időpont előtt!).

Az 1. és 2. vizsgapróba helyszíne az U11U13, U21 és U23 terem lesz (új épületrész első és második emelete), a földszinti hirdetőtáblán, illetve a termek ajtaján kifüggesztett beosztás szerint. Valamennyi próbára a diákok legkésőbb félórával a feltüntetett időpont előtt jelennek meg! A 3. próba (szóbeli) csütörtök reggel 9 órakor kezdődik az U23-as teremben, erre a diákok a földszinti hirdetőtáblán kifüggesztett beosztás szerint jelennek meg, legkésőbb egy órával a feltüntetett időpont előtt.

Mindhárom próbára szükséges elhozni a személyi igazolványt (vagy, annak hiányában, az útlevelet), illetve a szóbeli vizsgák eredménylapját is, amelyre (szerdán vagy csütörtökön) a számítástechnika vizsga, csütörtökön pedig az angol nyelvvizsga minősítéseit fogják bejegyezni. (Az eredménylapot érdemes megőrizni az érettségi végéig, hiszen bármilyen kérdéses helyzetben ezzel is bizonyítani lehet a szóbeli vizsgák eredményeit.)

Kérdéseket, észrevételeket vizsganapokon az érettségi bizottságnál, az iskola titkárságán lehet feltenni, jelezni.

Végezetül lássuk azon diákok listáját, akik már rendelkeznek egy olyan, nemzetközileg elismert nyelvvizsgával, melynek érvényessége korlátlan, s melynek biztosan hasznát veszik akár a felsőoktatásban, akár a későbbi munkájuk során: Ilona Judit, Máthé Noémi, Siska-Szabó Lehel – Certificate In Advanced English (CAE); Csomós Roland, Gál Tamara, Katona Tihamér, Kocsis Hedvig, Komori Antónia, Ruja Henrietta, Sipos Walter, Szilasi Róbert – First Certificate In English (FCE).

Gratulálunk nekik, a vizsgázóknak pedig további sikeres vizsgázást!

CambridgeEnglish_Ribbon

Öt nap Budapesten, a Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozón
Színpadon a százszorszép hócompóci bohócok és Toldi

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

egy × 1 =