A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni… (Részlet a fülszövegből)

Rég (hmm… vagy talán még sohasem) olvastam ennyire megható és érzelmes (?) könyvet, mint amilyen a Csillagainkban a hiba. Akinek már járt a kezében John Green mesterműve, tudja, miért állítom ezt a KÖNYVRŐL, akinek pedig  még nem volt hozzá szerencséje (természetesen a sztoriról beszélek), az szerezze be, kérje kölcsön… vagy nézzen szét az interneten. Megéri, mert ez is egy ragasszuk-tele-post-itekkel-és-írjuk-ki-a-legjobb-idézeteket típusú könyv, és az ilyenek mindig gazdagítják valamivel az olvasót. Érzelmek, gondolatok, mosolyok és könnyek kavalkádja – így tudnám jellemezni a Csillagainkban a hibát.

Tetszett, hogy Hazel és Gus nyíltan beszéltek a „rákprémium” nevű dologról, ami mindennapos volt az életükben. Arról, hogy mindent megkapnak, csakis azért, mert betegek.