Karácsonyra hangolódtunk

[Fotó: Almási Kristóf]

2022. december 21-én 13 órától karácsonyi vetélkedőt szerveztünk a csikys középiskolások számára. A versenyre háromfős csapatok jelentkezését vártuk, és nagyon örültünk, amikor a diákok lelkesedését láttuk, hiszen összesen 90 tanuló vett részt ezen a játékos megmérettetésen.

   Tovább…

Iskolai Mikulás, méghozzá több is!

[Fotó: Kulcsár Jóel]

December 5-én, hétfőn délelőtt átmeneti Mikulásképződések voltak tapasztalhatók a Csiky Gergely Főgimnáziumban és környékén. A X. A és a X. B osztály jóvoltából iskolánk apraja-nagyja, beleértve a Kincskereső óvodásait és bölcsődéseit is részesülhetett a mikulásjárás örömeiben, az énekkel, szavalattal kiérdemelt édes ajándékokban, a kisebbeknél pedig a közös játszadozásban is.

   Tovább…

A MAGYAR NYELV NAPJA 2022 – Középiskolások nyelvi vetélkedője

Idén ismét asztalok köré ülhettek, és ténylegesen is összedughatták a fejüket a magyar nyelv rejtelmeibe feledkező izgatott diákok. Versenyzők és szervezők örömére, a 2020-as évi kihagyás és a 2021-es járványhelyzet miatt online megtartott vetélkedő után, idén ismét fizikai jelenléttel bonyolíthattuk le azt a – 2016 óta hagyományossá vált – vetélkedőnket, amellyel iskolánk a Magyar Nyelv Napját megünnepli.

   Tovább…

Osztályújság szerkesztése

A VI. A osztály tanulói, egy magyarórai projekt keretében, csoportokra osztva osztályújságot szerkesztettek. Négy csapatban dolgoztak, így négy, különféle elképzeléseket követő újság született. Az újságok címe is a diákok ötletességéről tanúskodott, hiszen elkészült a MindentTudó, a Sklórefi, az Internettó és a Keleti Múlt.

   Tovább…