Sonkolyosi kiránduláson

Június 28-án, kedden reggel az oszival, Back Máriával és Hevesi Éva tanárnővel felszálltunk a 7:57-kor induló vonatra, amelyről pár óra után elzsibbadt végtagokkal leszálltunk Vársonkolyoson. Kevesebben indultunk, mint terveztük, aminek nem örültünk, de mivel már leszálltunk a vonatról, bárhogyan is, de elkezdődött az utolsó közös kirándulásunk úgy mint a VIII. A osztály. Csak előbb még várt ránk egy 15 perces séta a szállásig, viszont a sok csomaggal kicsit többet tartott.

   Tovább…

Hegyen, völgyön át magunk mögött hagytuk a hetedik osztályt

Csoportunk a Mézgedi-cseppkőbarlang bejáratánál [Fotó: Muntean Tibor]

Július 16-án, pénteken kora reggel a két hetedik osztály (A és B) izgatottan gyülekezett a Szabadság-szobor előtt Back Mária és Muntean Tibor osztályfőnökök, illetve Drasztyl Andrea kísérőtanár társaságában, hogy elinduljon a várva várt osztálykirándulásra. Fél nyolckor már minden táska az autóbusz csomagtartójában pihent, mi pedig a legjobb helyekért harcolva felszálltunk, majd egy gyors névsorolvasás és búcsúzkodás után el is indultunk.

   Tovább…

Jutalom hétvége a „ROSE”-os diákjainknak

ROSE-os diákok és pedagógus kísérőik a Rozsda-szakadéknál, 2019. október 20-án

Az elmúlt tanévben iskolánk is csatlakozott a R.O.S.E. országos projekthez (Romanian Secondary Education Project), amely a Csikyben a „Fii B.A.C.: Bun, Ambitios, Competent”, azaz „Légy jó, ambiciózus és kompetens” jelige alatt indult útjára. A projekt keretében iskolánk számos diákja az érettségi tantárgyakból szervezett külön felkészítő órákon vett részt, melynek eredménye nem maradt el, sokaknak egy, akár két jeggyel is javítani sikerült addigi átlagán.

   Tovább…

Kilencedikesek összerázó hétvégéje Sistarócon

Az összerázásra induló kilencedikes csoport a solymosi vár falainál [Fotó: Tóthpál Renáta]

2019. október 4-én, pénteken, a legtöbb diák örömmel sétált haza, hogy kipihenje a hét fáradalmait, iskolánk 9-ik évfolyama pedig egy összerázó hétvégére indult Sistarócra, egy Lippával szomszédságban álló településre. Mindenki izgalommal várta az indulás pillanatát, és az odaút is hasonló hangulatban telt; az autóbuszok hangosak voltak a nevetéstől, beszélgetéstől és a már ott elkezdődő ismerkedéstől.

   Tovább…

A huszadik emléktúra Világosra

Aradi hatodikos diákok a 20. világosi emléktúrán [Fotó: Back Mária]

2019. október 5-én a Csiky Gergely Főgimnázium és az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola hatodikos diákjai osztályfőnökeik kíséretében résztvettek a Khell Levente és Homolka Ervin által megrendezett 20. hagyományos emléktúrán.

   Tovább…