Június 28-án, kedden reggel az oszival, Back Máriával és Hevesi Éva tanárnővel felszálltunk a 7:57-kor induló vonatra, amelyről pár óra után elzsibbadt végtagokkal leszálltunk Vársonkolyoson. Kevesebben indultunk, mint terveztük, aminek nem örültünk, de mivel már leszálltunk a vonatról, bárhogyan is, de elkezdődött az utolsó közös kirándulásunk úgy mint a VIII. A osztály. Csak előbb még várt ránk egy 15 perces séta a szállásig, viszont a sok csomaggal kicsit többet tartott.

Az utolsó 200 méteren úgy csoszogtunk fel a domboldalra, hogy már láttuk a szállást. Végre egy kis motiváció. Amikor végre odaértünk, ledobtuk az udvaron a csomagokat (és magunkat) és vártuk, hogy meglegyen a szobák elosztása. Valahogy megoldottuk, hogy mindenkinek megfeleljen, és itt kezdődött el az első napunk a Vila Vali-ban.

Egész délután pihentünk, tévéztünk, felfedeztük a helyet, mindezt persze együtt. A közös vacsora után meg is lett az esti program. Egy este a dézsában. Habár nem mindenki, de a fél osztály összeszedte a pénzt, hogy a tulaj használhatóvá tegye nekünk, de teljesen megérte.

Később, mivel már hűvös volt kint, átöltöztünk, majd egy közös filmnézés után kimentünk csillagokat nézni. Hullócsillagokat is láttunk, de valahogy mindig elfelejtettünk kívánni. Megjegyeztük, hogy legközelebb ne maradjon el a kívánság. Már egészen késő volt, amikor bevonultunk aludni. Nem mindenki a saját szobájában, de kipihentük magunkat.

Másnap, reggeli közben megbeszéltük, mi a program. Ezután mindenki elvonult pihenni, mivel ebéd után elsétáltunk a Nagy Magyar-barlanghoz. Ott várnunk kellett, hogy bemenjünk a barlangba, mivel kicsit kényelmesen sétálgattunk és egy kétemeletes busz tele gyerekekkel hamarabb ért oda, mint mi. Visszafele megálltunk a sonkolyosi strandnál, ahol ledobtuk a táskáinkat és voltak, akik belegázoltak a hideg vízbe, voltak, akik pedig csak a partról nézték a többieket.

Legtöbbször egy nyitott társaság vagyunk, ez most sem volt másképp. Találkoztunk egy csoport turistával, akik nem mint mi, belesétáltak a vízbe és ott álltak, ők egyenesen beleugráltak. Megtörölköztünk, felöltöztünk, és elköszöntünk, mint kiderült, az Izraelből való társaságtól.

Jókedvűen mentünk vissza, a finom vacsora után (innen is köszönjük a szolgálatosoknak) ismét filmet néztünk, ami után pedig, mint azelőtt való este is, csillagokat néztünk. Ugyanazzal a jókedvvel telt az idő, azzal a különbséggel, hogy mindenki fáradt volt, és egész hamar elvonultunk aludni.

Csütörtökön úgy kezdtük a napot, hogy több időt töltünk együtt, mivel ez volt az utolsó teljes napunk. Reggeli után elindultunk egy kis sétára. A tulaj ajánlotta nekünk, hogy megnézzük az Izbândiş nevű barlangot, melyet ellepett a víz, ezért tó van a bejáratánál, ami 20 percre volt a szállástól. Pár képet megnéztünk róla, ennyi információval pedig útnak is indultunk.

Már tartott a sétánk egy jó fél órája, de még sehol nem volt a tó. Meg akartunk állni egy kis helyen pihenni, még asztalok is voltak ott, gondoltuk lepihenünk, viszont egyesek már jóval előrébb voltak, nem szóródhattunk szét jobban.

Már egy órája sétáltunk, egy ideje már csak dombon felfelé, szép táj volt körülöttünk, viszont már nem mindenki bírta. Bevártuk egymást, leültünk az út szélére szusszanni egyet, és kihasználva, hogy a XXI. században élünk, megkerestük Google Térképen, merre is van ez a bizonyos tó, mert előttünk már csak a dombtető volt.

Ezt a jó kis csattanót, elmentünk a tó mellett. A hely az asztalokkal, ahová le akartunk ülni pihenni, az lett volna a cél. Hát, nem igazán úgy nézett ki, mint a képeken. Elindultunk vissza a tóhoz, dombon lefelé azért könyebb volt. Ahogy odaértünk, mindenki talált magának elfoglaltságot, egyesek kártyáztak, míg mások épp a vízben mászkáltak, vagy épp kiültek a fűre.

Visszafelé menet az esti grillezést tervezgettük. Itt ismét ketté vált a csoportunk, voltak, akik elmentek bevásárolni vacsorára, míg a többiek a szállásra valamit enni, mert az ebéd kicsit csúszott.

Köszönjük a fiúknak, hogy egész délután a grillsütő mellett fáradtak, viszont mi sem tétlenkedtünk, salátákat és krumplipürét csináltunk addig, így hát még a mosogatókat is beleszámítva, mindenki kivette a részét a feladatokból.

Vacsora után addig töltöttük kint az időt játékokkal, ameddig besötétedett. Ezután ismét jöhetett a film és csillagnézés. Elég sokáig fent voltunk, ketten ki is mentünk napfelkeltét nézni, amíg a többiek bementek aludni. Habár hideg volt, de szerintem teljesen megérte megnézni.

Köszönjük szépen az oszinak és Hevesi tanárnőnek, hogy hagyták, hogy kialudjuk magunkat, ameddig ők a konyhában sürögtek-forogtak, hogy a maradék élelmiszerből finom reggeli legyen.

Összepakoltunk, elköszöntünk a tulajtól is, és elindultunk ebédelni. Útközben megálltunk még a szálláshoz közel lévő üzletnél, hogy még egy nagyot bevásároljunk ott. Kicsit sokat láttak minket az utóbbi napokban. Nem siettünk az ebéddel, mivel volt 2 óránk a vonat indulásáig. Kényelmesen eszegettünk, amiután egyet fagyizni is volt még idő.

Átmentünk az állomásra, és ott azzal a hírrel fogadtak, hogy félórát késik a vonat. Kényelembe helyeztük magunkat a földön, mivel végül még egy félóra késéssel érkezett meg a vonat. Rossz vagonra szálltunk fel, átsétáltunk a fél vonaton felpakolva, amikor szóltak, hogy rossz irányba megyünk, így visszaindultunk. A vonat már javában ment, amikor végre megtaláltuk a mi vagonunkat, viszont itt akadt egy kis gond, mivel mások ültek a mi helyeinken. Habár nem tetszett nekik, hogy az oszi szólt, hogy legyenek szívesek átülni, végül megtették, mi pedig fáradtan ledobtuk magunkat a székekre. Csendben, néhányan pedig aludva töltötték az utat hazáig.

A vonatról leszállva elköszöntünk egymástól, mindenki megkereste a hozzátartozóit, és itt vége is lett a kirándulásunknak. Köszönjük még egyszer az oszinak és Hevesi tanárnőnek, hogy azért nem engedték, hogy 4 napon keresztül bent fonnyadjunk.

Ezzel pedig tényleg lezártunk egy szakaszt. Most már kezdhetünk hozzászokni a gondolathoz, hogy nem vagyunk már egy osztály. Viszont a sok kép és emlék megmarad. 😉