A III. B osztály karácsonyváró délutánja

karacsony_3b_sav

Mesemondással kezdődött, születésnapi tortával, tombolával és közös játszadozással folytatódott a III. B osztály mai karácsonyváró délutánja. Természetesen a szülők, nagyszülők, testvérek és más hozzátartozók jelenlétében, a földszinti osztályteremben, és rendhagyó módon tényleg kora délután. 

   Tovább…

Karácsonyi kézműveskedés a másodikosoknál

karacsony_masodikosok_sav

Ahogy hétfőn az elsősök, úgy kedd délután a másodikosok is „gyakorlatiasan” várták az ünnepet. Khell Jolán tanító néni vezetésével és a szülők segítségével, közreműködésével kézműves foglalkozáson vettek részt az osztálytermükben. 

   Tovább…

Határozottan várják az elsősök a karácsonyt !

2016_karacsony_elsosok_sav

Hangulatos karácsonyi kézműves foglalkozással indult december utolsó hete a Csikyben. Mármint december utolsó ISKOLAI hete! Khell Levente tanító bácsi, illetve sok-sok szülő, hozzátartozó közös szervezésében és részvételével ma, hétfő délután az első osztályosok előbb dolgoztak egy kicsit, aztán hancúroztak egy kicsit, majd fenyőfát díszítettek, énekeltek, verset mondtak és ajándékot is kaptak. (Nem is olyan kicsit.) 

   Tovább…

Csodasarok a Csikynek

csodasarok_sav

Idén ősszel iskolánk több diákja benevezett egy, a szórványmagyarságnak szóló, a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett Miénk a város című internetes játékos vetélkedőre. A verseny több héten át zajlott, a tanulóknak különböző jellegű feladatokat kellett megoldaniuk, s közben pontokat gyűjtöttek. 

   Tovább…

„Meleg szeretettel függj a hon nyelvén!”*

A magyar nyelv napja2016. november 13-án a magyar nyelv napját ünnepeljük. Ebből az alkalomból, kicsit előrébb hozva, november 11-én a Csiky Gergely Főgimnázium a Szabadság-szobor Egyesület támogatásával játékos nyelvi vetélkedőt szervez.

A versenyt az iskola dísztermében rendezzük meg, az V–VIII. osztályosoknak 9 órai kezdettel, a IX–XII. osztályosoknak pedig 12 órai kezdettel. A gimnáziumi osztályokból 4 fős csapatok, a líceumi osztályokból pedig 3 fős csapatok jelentkezését várjuk. A csapatok iskolánk magyartanárainál nevezhetnek be legkésőbb november 8-ig.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

(*Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz)


Emlékeztek még a tavalyi nyelvi játékokra, amelyeket szintén a magyar nyelv napjára időzítettünk? Ha nem, akkor IDE kattintva felidézhetjük őket!

Beszámoló az Európai Expressz idei útjáról

Erasmus_beszamolo_sav

Eredményes tanévet tudhat magáénak iskolánk Erasmus+-os projektje, a The European Express: Everybody on board! A 2015 őszétől folytatott tevékenységekbe 25 pedagógus kapcsolódott be és bővítette tudását a Howard Gardner-féle többszörös intelligencia elméletének tanulmányozásával és a módszertanba való beépítésével. Az elmélet szerint minden egyénnek vannak erősségei és a szülő, valamint a pedagógus feladata, hogy ezt felfedezze, bátorítsa, értékelje a gyermekben. 

   Tovább…

Algyógyi kalandok – strand, várak, szelfik

Algyogy_5_6_sav

Június 26–29. között Algyógyon pihente ki az iskola „fáradalmait” az V. és a VI. osztály (egy része), két licista lány, illetve három kísérőtanár – Back Mária, Rónai Helén és Muntean Tibor – társaságában. (Akik viszont nem sokat pihentek…) 

   Tovább…