„Ilyenek voltunk!…” – Elballagtak a nyolcadikosok

Nyolcadikos_ballagas_2015_sav

Forró napsütés, türkiz illetve bordó ruhák, lufik, rengeteg virágcsokor és, nem utolsó sorban, büszke szülők, barátok és rokonok hada jellemezte a 2014–2015-ös tanév nyolcadikosainak ballagását, június 11-én, csütörtök reggel.

Műsorvezetőként a hetedik osztályos Naschauer Kinga nyitotta meg az ünnepséget, majd a szintén hetedikes Varga Vivien köszöntötte verssel ballagó diáktársait. A műsorvezető sorban üdvözölte a ballagás vendégeit, kiemelve Hadnagy Éva igazgatót, Spier Tünde aligazgatót, Bognár Leventét, Arad város alpolgármesterét, Nagy Sándort, a szülőbizottsag alelnökét, Matekovits Mihályt, az RMPSZ Arad megyei elnökét, Bege Magdolnát, a Nyugati Jelen főszerkesztőjét, illetve Baracsi Leventét, az Arad Belvárosi Református Egyházközösség lelkipásztorát. 

   Tovább…

„Gyermekkorotok véget ért, beléptek a felnőtt életbe…” – Elballagtak a végzősök

Ballagas_2015_sav

Meghatódott szülők, hozzátartozók, tanárok várták május 29-én a Csiky Gergely Főgimnázium udvarára azt a 97 diákot, aki búcsút vett eddigi második otthonától. Kilenc órakor kicsengettek az utolsó osztályfőnöki óráról, s a négy végzős osztály díszbe öltözve elindult a folyosón, a titkárságon, az igazgatói irodán és a tanárin keresztül az udvarra. 

   Tovább…

„Való Világ” – a kollégiumi végzősök búcsúztatása

kollegiumi_ballagas_2015_sav

Egy hűvös, melankolikus szerdai napon a kollégiumi végzősök – Bablina Norbert (XII. C), Bier Anikó, Bronz Tibor (XI. SP), Csapó Edmond (XII. C), Faragó Emil (XI. SP), Gál Csilla Tamara (XII. A), Hügel Péter, Kakucs Dániel (XI. SP), Kiss Evelin Ivett (XII. B), Pop Reghina (XII. C), Rostás Szandra Tamara (XII. A), Simon Róbert (XI. SP), Szlávik Nóra (XII. A), Zsóri Roland (XI. C) – utoljára szólaltak fel, utoljára adtak elő együtt egy zenés-verses műsort, amelynek címe Való Világ volt. Időutazásra hívtak minket, nézőket (diákokat, pedagógusokat, hozzátartozókat), amelynek során feleleveníthettük az elmúlt négy év jó és kevésbé jó emlékeit. 

   Tovább…

Ballagási próba

ballagas_2014

Igen, május 29-én ballagás a Csikyben. Ennek főpróbája zajlott ma a végzősök és az őket búcsúztató tizenegyedikesek részvételével. És bár a lenti képek a nyugalom megzavarására nagymértékben alkalmasak, biztosíthatunk mindenkit, hogy pénteken délelőtt az ünnepség valóban szép lesz, a végzősök, szüleik és hozzátartozóik számára pedig felejthetetlen. 

   Tovább…

Legifjabbak. Tanévzáró. Ballagás. „AKÁCIÓ” + egy „V”

Evzaro_elemistak_sav

Kellemes júniusi reggelen gyülekeztek a kisiskolások szüleikkel együtt a Csiky Gergely Főgimnázium hátsó udvarára, ahol rövid időn belül kezdetét vette a tanévzáró ünnepség s egyben a negyedikesek ballagása is.

Khell Levente, a harmadik osztályosok tanító bácsija házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket, majd Hadnagy Éva igazgatónő szólt a diákokhoz és szüleikhez. Beszédében a gyermekeket biztató és dicsérő szavakkal próbálta eligazítani a rájuk váró feladatok és megpróbáltatások hosszú és néha fáradságos útján. Ezután Kiss Anna, azaz Babuci néni rátért az egyik legfontosabbnak számító dologra, azaz a versenyek díjazására. Az elemi osztályosok, egytől egyig, kivételesen sokoldalúnak mondhatják magukat, hiszen nem csupán matematika, magyar, helyesírási és szavalóversenyeken vettek részt, hanem mesemondókon, Mesevetélkedőn, műveltségi vetélkedőkön, sportrendezvényeken és nem utolsó sorban „Ökolimpián” is, ahol néhányan kiemelkedő eredményeket értek el.

Matematikából a Zrínyi Ilona versenyen elért eredményeik alapján Komori Viktória és Back István Levente a kecskeméti döntőn képviselték iskolánkat, de a matematika Kengurun is rengeteg dicséretet tudhattak magukénak a szorgos tanulók. A Kurutty egy a sok verseny közül, amelyben a Tigrisek csapat lenyűgöző teljesítményt nyújtva, az országos szakaszon bizonyíthatta talpraesettségét. Az Ökolimpián Back István Levente országos 2. helyezést ért el. Az elemi osztályosok közül egy szorgos csapat – Naschauer Claudia Karina, Weisz Gabriella, Back István Levente és Hagya Knáll Márk – eljutott a Nagyváradon megszervezett Mesék szárnyán nevű versenyre, ahol Benedek Elek meséket kellett ismerni, alaposan. Spier Alexandra különdíjat kapott a kosárlabdázásban elért eredményeiért. A díjakat a tanítók, azaz Kurunczi Enikő, Pintér Mária, Khell Levente, illetve Khell Jolán adták át a kisiskolásoknak.

Komori Viktória olvasta fel a negyedikesek búcsúbeszédét s ezt az osztály szavalata követte. A tanévzáró ünnepséget a negyedik osztályos tanulók tánca zárta, amelyet Erdélyi Kinga tornatanárnő segítségével gyakoroltak be. A produkció nagy sikert aratott a szülők és nagyszülők körében, akik tapssal és éljenzéssel fogadták ezt.

A vidám tánc méltó befejezése volt az ünnepségnek, amely után a gyerekek és a szülők bevonultak az osztálytermekbe, ahol a tanítók folytatták a gyerekek teljesítményének kiértékelését.

Az ünnepség végeztével megkérdeztem három negyedikes fiatalembert, hogy milyennek gondolja az elmúlt négy évet és milyen elvárásai, illetve tervei vannak az 5. osztály megkezdése előtt, egy jóóóó hosszú vakáció után.

– Milyen emlékek fűznek az elmúlt négy évhez, legfőképpen a negyedik osztályhoz?
Back István Levente: – Nagyon jó emlékek, de legfőképp a tanítónénikkel és osztálytársakkal töltött idő.

– Meg tudnád indokolni, hogy miért jelentkeztél ilyen sok versenyre?
B. I. L.: – Szeretek versenyekre járni, mert sok tapasztalatot szerzek.

– Milyen érzéssel tölt el, hogy megálltad a helyed és ilyen jól teljesítettél az iskolában és a versenyek terén?
B. I. L.: – Nagyon örülök és köszönöm a felkészítő tanáraimnak és a szüleimnek a sok segítséget.

– Milyen érzésekkel fejezted be a 4. osztályt?
Bálint Botond: – Egyrészt rossz, mert nagyon szeretem a tanítónénit és most új társak is jönnek, de remélem, érdekes lesz.

– Mennyire várod az 5. osztályt?
B. B.: – Nagyon várom, mert több tanárunk lesz.

– Milyen volt a 4. osztály?
Nagy Máté Zsolt: – Nagyon jó volt és a tanítónéni is kedves volt velünk.

– Mit tervezel a nyári vakációra?
N. M. Zs.: – Bicikliugratót készítek magamnak.

– Várod az 5. osztályt? Miért?
N. M. Zs.: – Igen, mert az emeleten leszünk és a nagy udvaron fogunk játszani.

[Fotó: Bortoș Júlia, Csomós Roland] 

Egy-egy szál rózsa és a tarisznya… – Nyolcadikosok ballagása, 2014.

Ballagas_8osztaly_2014_sav

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy első osztály, amelynek tanulói 2006-ban léptek be először az iskolába. 2010. őszén ötödikesek lettek, új tanárokkal és osztálytársakkal ismerkedtek meg. Sok boldog pillanaton és megpróbáltatáson mentek keresztül, míg végül eljutottak 2014. június 13-ig, a ballagásuk napjáig.

Péntek reggel kilenc órakor a VIII. osztály tanulói felsorakoztak osztályukban, majd egy-egy szál rózsával és a tarisznyával a vállukon, énekelve vonultak le a kisudvarra. Szabó Csilla zenetanárnő vezetésével elénekelték a Gaudeamust, majd Polanek Eszter VII. B osztályos tanuló szavalata nyitotta meg az ünnepséget.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Cziszter Kálmán megyei önkormányzati képviselő, iskolánk vezető tanácsának tagja, Matekovits Mihály, az RMPSZ Arad megyei elnöke, Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője, Simon András, az Arad Belvárosi Baptista Gyülekezet lelkipásztora és Nagy Sándor, a szülőbizottság alelnöke.

Az ünnepség Hadnagy Éva igazgató köszöntő beszédével folytatódott, majd Cziszter Kálmán szólt az ünnepeltekhez. A hetedikesek nevében Gál Ruth búcsúzott a nyolcadikosoktól, őt Hegyi Boglárka nyolcadikos tanuló követte egy szavalattal. A végzősök nevében Back Annamária búcsúzott diáktársaitól, valamint Siska-Szabó Hajnalka és Mikes Sarolta tanárnőktől, osztályfőnökeiktől, akiknek megköszönték fáradhatatlan munkájukat. Ezután a nyolcadikosok nevében Mészár Zsófia átadta a jelképes kulcsot a hetedikes Kurunczi Viktóriának és Bíró Endrének, majd feltűzték szalagjukat az iskola zászlajára.

A nyolcadikosok búcsúzóul elénekelték az Ilyenek voltunk! című dalt, majd megkezdődött a záróünnepség csúcspontja, a díjak és különdíjak kiosztása. A magyar nyelv és irodalom tantárgyversenyeken elért kiemelkedő eredményeiért Back Annamária Böszörményi-díjban részesült, amit Bege Magdolna adott neki át. Matekovits Mihály és Spier Tünde tanárnő adta át Hegyi Boglárkának a Bolyai-díjat a matematika versenyeken elért eredményeiért. Különdíjban részesült Hegyi Boglárka, Tapasztó Cyntia és Mészár Zsófia a kémia, Back Annamária a vallás, Hegyi Boglárka a földrajz tantárgyversenyeken elért eredményeiért. Az iskola kórusában való közreműködéséért díjat kapott Back Annamária, Hegyi Boglárka és Csiszár Balázs, a testnevelés terén elért eredményeiért Hegyi Boglárka, Mészár Zsófia és Csiszár Balázs. Balázst az iskolai rendezvényeken való közreműködéséért énekléséért, gitározásáért is jutalmazták. A tanulmányi díjak kiosztása következett: első díjat kapott Hegyi Boglárka (9,97-es átlagot ért el), második díjat Mészár Zsófia (9,89-es átlag), harmadik díjat pedig Back Annamária (9,83-as átlag).

A ballagási ünnepség Simon András lelkipásztor áldásával, majd nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével zárult. Gratulálunk minden nyolcadikos diáknak, és sok sikert kívánunk nekik a vizsgákon!

[Fotó: Bortoș Júlia] 

Kisfilm a végzős bentlakókról

Ilyen sem volt még! A kollégium végzős bentlakóiról készített kisfilmet Rostás Szandra (XI. A). És nem is akármilyet! Hétköznapok, ünnepnapok, ünnepi esték és éjszakák tárulnak elénk ebben a hangulatos, lendületes videóban, amelyet itt, a Csiky-weblapon láthatunk először. És, reméljük, jövőre is folytatódni fog a kezdeményezés, az akkori végzősökről szóló kisfilmmel. Addig is, dőljünk hátra (ha van, miben) és élvezzük A 4 év képekben című videót.

„Sokszor köszöntem!…” – Kollégiumi búcsúztató

Kollegiumi_bucsuztato_2014_sav

Az idén is, mint minden évben búcsút mondunk végzős diáktársainknak. Nem csak az iskola falai között, hanem a kollégiumban is fájó szívvel válunk el egymástól, remélve, hogy a viszontlátás örömével élhetünk majd! Róluk van szó, az idei végzősökről (a fenti képen balról jobbra): Ujvárosi Renáta, Péter Lídia (XII. D), Simon Krisztián (XII. E), Mészár Klaudia (XII. D), Fórián Csaba, Farkas Emil (XII. B), Man Gabriella (XII. C), Mészár Tamás (XII. E), Palcu Tímea (XII. B), Siklódi Sándor (XII. E), Faragó Barbara, Szabó Máté (XII. B), Futó Zsolt (XII. E). 

   Tovább…