Elsősegély-nyújtásból immár jelesek

Elsosegely_XIC_sav

November 10-én és 12-én délelőtt, a szakmai gyakorlat hetének két napján a XI. C osztály elsősegély-nyújtási tanfolyamon vett részt a Román Vöröskereszt aradi kirendeltségénél.

Az első napon Iudita Cuvineanu, az igazgatónő köszöntött bennünket, majd röviden bemutatta a Vöröskereszt történetét, megalakulásának célját, jelenlegi céljait, illetve azt, hogy jelenleg milyen tevékenységeket folytatnak, kiken segítenek. Érdekesség, hogy az arab államokban a kereszt helyett egy vörös félholddal jelölik az alapítványt. 

   Tovább…

Valami készül a Csikyben…

SuliJo_XI_C_falfestes_sav

Bizony, még egy nap és november lesz, és ahogy a XI. C ígérte, valami történni fog iskolánkban. Hogy pontosan mi, azt még mindig nem árulták el, de október 30-án történt egy kis festegetés, mázolgatás, ami aztán nem is volt annyira kicsi!

Az egész délelőttjét rááldozta az osztály, hogy az udvarban dülöngélő szürke betonkerítést kicsit felélénkítse (persze, nagyon szomorú volt mindenki amiatt, hogy nem vehetett részt a tanórákon 🙂 ). Sárgával, pirossal, kékkel, zölddel és rózsaszínnel borították be a kerítéssor felét (sajnos, az ő lehetőségeik is végesek voltak).

   Tovább…

Most, a Csikyben

portrefotozas   portrefotozas2

Reggel 9 órakor kezdődött és javában zajlik a portréfotózásról szóló képzés a Csikyben. Báthori Zsigmond (A-FIAP) fotós vezeti, a mellékelt képeket pedig László Ferenc, a tevékenység főszervezője készítette.

Részletes beszámoló és több fotó is lesz a képzésről, mihelyt az véget ér majd, holnap.

Fiatal helytörténészek találkozója a Csikyben

Helytorteneti_dolgozatok_sav

Október 3-án, pénteken, helytörténetet kedvelő 5–8. osztályos diákok találkoztak a Csikyben. A résztvevők Arad megyéből – Ágyáról, Erdőhegyről, Kisiratosról, Pécskáról, Nagyzerindről, Simonyifalváról, illetve Aradról – érkeztek. Az eseményt Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója nyitotta meg, s beszédében Márki Sándort mutatta be, aki 1877 és 1886 között Aradon élt, és már 14 éves korában történelmi témájú cikkeket írt. Az eseményen részt vett Király András államtitkár is, aki az egybegyűlteket köszöntötte, s azt kívánta, hogy ez az összejövetel hagyománnyá váljon. 

   Tovább…

Remegő ajkak, szúrós szemek, választások…

Magic_House_valasztasok_sav

Minden évben a tizenegyedikes közgazdaság szakos osztályok átveszik az előző évi végzős osztály gyakorló cégét, melyet további két éven át próbálnak felelősségteljesen vezetni, különböző rendezvényeken képviselni és a virtuális cégek világában egyre virágzóbbá tenni.

Idén a Magic House belső lakberendezési vállalatra esett a gárdacsere, és október 9-én a vezérigazgatót illetve az aligazgatót választotta meg egy öttagú bizottság, amelynek tagjai pont úgy jártak el, ahogyan a valóságban is szokás. 

   Tovább…

Az előkészületek hajrájában

Elokeszuletek_evkezdesre_2014_szeptember_sav

Szinte egész nyáron felújítások zajlottak a Csikyben, ezért nem meglepő, hogy idén az új tanév előkészületei jócskán szeptemberre csúsztak át. Az alábbi fotókon látszik, hogy a szeptember 15-i tanévkezdés előtti utolsó hétvégén is megfeszített munka zajlik, hogy hétfőn tiszta, rendezett osztálytermek várják a nebulókat. Köszönet azoknak a diákoknak, akik utolsó vakációs napjaik egy részét arra fordították, hogy osztályfőnöküknek, tanáraiknak segítsenek az osztálytermek kitakarításában, padok, székek hordásában és más tennivalókban.

Arról, hogy pontosan milyen munkálatok fejeződtek be, illetve mik folytatódnak még néhány napig az iskolában, s mire lesz szükség az elkövetkező nyáron, hamarosan részletesebben is beszámolunk. 

Tovább újul, szépül az épület!

Csiky_felujitas_sav

Ha nyár, akkor… felújítási munkálatok. Mégpedig szép számban és komolyak.

Az Aradi Polgármesteri Hivatal támogatásával a régi épületrész utcára néző ablakait cserélik ki minden szinten és a falat is javítják, lefestik. Hasonlóképpen az új épületrész felé néző elkorhadt keretű ablakok helyére is újak kerülnek, ezzel lényegesen javítva az osztálytermek, az informatika laborok, illetve az adminisztrációs helyiségek hő- és hangszigetelését. Az új, barna fakeretű termopán ablakok szervesen illeszkednek az épület kinézetébe is.

Az első emeleti informatikaterem új padlót kap, amelyre a korábbitól eltérő elrendezésben fogjuk az új számítógépeket tartó asztalokat elhelyezni. Falfestés, illetve a vezetékek „elrejtése” is a munkálatok része lesz.

Új padlózatot és berendezést kap az igazgatói iroda is, de a fennmaradó összegtől függően a tornaterem, vagy a második emeleti osztálytermek felújítására is sor kerül.

Mindeközben a bentlakási konyha és étkezde újrafestése, felújítása is zajlik, akárcsak a lépcsőház, a folyosók és a második emeleti szobák kifestése. A Kincskereső Óvodában augusztus 15. után kerül sor kisebb felújítási munkálatokra.

Az alábbi képek az elmúlt három napon készültek. Ma Bognár Levente alpolgármester és Hadnagy Éva iskolaigazgató a munkafolyamatot irányító mérnökökkel együtt tekintették át a soron következő teendőket.