Hogy mit? Hát a gravitációs hullámokat, tudjátok! Amiket Einstein éppen száz évvel ezelőtt, 1916-ban jósolt meg, miután közzétette az általános relativitáselméletről szóló dolgozatát. Stop, stop, ne meneküljetek olyan pánikszerűen, mert tényleg érdekes. És lényegében egyszerű is. Mármint leglényegében, mert amúgy elég bonyolult…
Szóval. Mik azok a gravitációs hullámok? A téridő hullámszerű megnyúlásai és összehúzódásai. Mint amikor egy rugalmas lepedőt rázogatunk, csak nem lepedőről, hanem a téridőről van szó. Mármint a térről és az időről együttvéve, mert ezek Albert Einstein óta összefüggenek. (Jó, már előtte is összefüggtek, csak nem tudtunk róla.) A rázogatás rezgéseket okoz, a rezgések tovaterjednek, s a tovaterjedő rezgés a hullám.
És ki/mi rázza a téridőt, hogy gravitációs hullám legyen? Bármilyen test, ami mozog. Akár Cristiano Ronaldo is, miközben fut a labdáért? Igen, csakhogy ő nagyon-nagyon-nagyon pici hullámot fog kelteni, amit most még nem lehet kimutatni. De ha, mondjuk, két nagyon nagy csillag, például két fekete lyuk kering egymás körül, majd összeütközik, akkor az már eléggé nagy gravitációs hullámot fog kelteni ahhoz, hogy még itt, a Földön is kimutassák. Olyat, mint ezen a kis animáción itt, a szöveg mellett.
És miért csak most mutatták ki ezeket az izéket, gravitációs hullámokat? Mert még a böhöm nagy fekete lyukak által keltett téridő-hullámzás is olyan gyöngécske hatással jár (részben a nagy messzeség miatt), hogy nagyon-nagyon-nagyon bonyolult mérőműszerekkel és módszerekkel lehet csak a nyomukra bukkanni. Több mint ezer tudós (köztük magyarok is), egymilliárd dollár, húsz év, és egy (pontosabban két) lézer-interferométer (LIGO) kellett ahhoz, hogy ma, 2016. február 11-én Washingtonban boldogan jelentsék be, hogy egy tavaly őszi észlelést BIZTOSAN gravitációs hullám okozott.
Oké, hullámzik a téridő, most már látjuk is, na és mire jó ez? (A csillagászok, fizikusok erre a kérdésre néznének ránk úgy, mint a gyengeelméjűekre…) Nos, főként arra, hogy egy vadonatúj eszközzel és módszerrel nézhessünk a világegyetembe. Idáig csak a fény (és más hullámhosszú elektromágneses hullámok) közvetítésével láttuk a bolygókat, csillagokat, galaxisokat. Mostantól viszont a fénytől teljesen függetlenül is „láthatjuk” azt, hogy mi zajlik a világegyetem távoli régióiban, vagy akár a csillagok, galaxisok belsejében is. „Kicsit olyan, mintha eddig csak szemünk lett volna az univerzumhoz, mostantól viszont van hozzá fülünk is.” – mondja Raffai Péter, az ELTE adjunktusa, az Eötvös Gravity Research Group fizikusa. A ma bejelentett gravitációs hullám mérései alapján ki tudták számolni, például, hogy az őt létrehozó két fekete lyuk ütközésekor, most figyeljetek!, 4500-szor annyi energia szabadult fel, mint amit a Nap teljes élettartama (kb. 10 milliárd év) alatt kibocsát. Hoppá.
És akinek mindez, és az alábbi (magyar felirattal megnézhető!) kisfilm nem elég, az bátran kattintson az Index cikkére, nem fogja megbánni! (A magyar feliratot a filmablakban jobbra lent lehet bekapcsolni, a fogaskerék alakú gombra kattintva. Jó, lehet, hogy tudtátok, bocsánat.)
