Mi hülyeség, mi nem az? – Laár András Aradon

Laar_AndrasNovember 21-én az abszurd humor egyik vitathatlan sztárja lesz az Aradi Kamaraszínház vendége a Bábszínház épületében. Laár András, aki a közelmúltban a Budapest Sportarénában ünnepelte 60. születésnapját, nemcsak mint a L’art pour l’art Társulat tagja szerzett nevet magának, hanem zenészként már korábban, a KFT együttes gitáros-énekeseként is. Most új műsorát láthatjuk Aradon, amelynek már a címe is jellemző az előadóra: Mi hülyeség, mi nem az?

A november 21-i, szombat délutáni előadásra (18.00 órától) a tavasszal megvásárolt diákbérletek érvényesek. Jegyek a 0721-265827-es telefonszámon, vagy az akamara@gmail.com email-címen igényelhetők.

VII. Őszirózsa Országos Népdalvetélkedő Újszentesen

Oszirozsa_2015_orszagos_sav

A Temes megyei Újszentesen október 17-én rendezték meg a VII. Őszirózsa Országos Népdalvetélkedő döntőjét. A rendezvényen Arad megyét kilenc diák képviselte Szabó Erzsébet Csilla, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium énektanára (a verseny megyei szakaszának szervezője) vezetésével: Köles Réka (Pécskai 2-es Számú Általános Iskola, előkészítő osztály), Szabó Hunor (Vadászi Általános Iskola, III. o.), Hotăran Bernadett (Ágyai Olosz Lajos Általános Iskola, IV. o.), Pap Hanna (Zerindi Általános Iskola, V. o.), Lévai Bianka (Kisiratosi Általános Iskola, V. o.), Mureşanu Erika (Aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola, VI. o.), illetve a Csiky Gergely Főgimnázium részéről az elsős Tapasztó-Gujdár Péter, a szintén elsős Vida Roland és a nyolcadikos Schőfer Evelin. A már hagyományosnak számító vetélkedőre Arad, Bákó, Bihar, Brassó, Fehér, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros, Máramaros, Szatmár, Szilágy és Temes megyéből érkezett több mint 130 iskolás.

Az Arad megyei küldöttség két különdíjjal tért haza, a legjobb hangú gyermekeknek a Csiky Gergely Főgimnázium kisdiákjai bizonyultak, mégpedig Tapasztó-Gujdár Péter és Vida Roland első osztályosok, felkészítő tanítójuk Khell Jolán.

A Csiky és a csokigyár…

Golyabal_2015_sav

Október 20-án, kedden este 7 órakor elérkezett a kilencedik osztályosok egyik legfontosabb és talán legszebb eseménye: a harc Willy Wonka csokigyáráért!… Vagyis a GÓLYABÁL! Édességek, nehéz próbák, izgalmak és sok-sok nevetés – talán így jellemezhetjük legjobban az Aradi Nagyszínház színpadán bemutatott gólyaműsor hangulatát.

A Csokigyárért indított harc a gólyák nyitótáncával kezdődött (valahol ott, a sűrű füstfátyol mögött), majd minden gólya röviden elmondta a nevét, osztályát és a sorszámát. Az est házigazdája, az elegáns frakkban és kalapban színpadra lépő Willy Wonka, vagyis Szabó Mihály ezután a zsűrit is bemutatta: a 12-es páholy lakói – Lucaciu Edit, iskolánk főkönyvelője, Mester Nicoleta, az Avon szponzorcég képviselője, Rudolf Anna tanárnő, nevelési tanácsadó, Ilona János számítástechnika tanár, illetve Mészár Zsófia, a 2014-es gólyabál királynője – ekkor még azt hitték, hogy szép az élet, de hamarosan rájöttek, hogy viszont nehéz a pontozás…

Következtek az egyéni produkciók, bemutatkozások énekkel, szavalattal, a Szomszédnéniéktől kölcsönzött paródiával, mazsorett tánccal, néptánccal, hiphop(ra nagyon halványan emlékeztető) tánccal stb. A Reklámból jeles című próbán 15 televíziós reklám zenéje alapján kellett a megfelelő édességmárkát felismerni (hát, nem mindenkinek sikerült ez fényesen), majd egy újabb „édes” próbán a festett búvárszemüveget viselő gólyáknak különböző finomságok nevét kellett kimondani egy kiskanálnyi kóstoló alapján. Kavarogtak az ízek (a gólyák fejében), szilva helyett almakompótot, mangó helyett répát mondtak, de volt ott natúr joghurt is, ja és az extrémebb ízek, mint pl. a mustár és a ketchup is érdekes reakciókat váltottak ki. (Lásd a fotókat!)

A kikerülhetetlen villámkérdések ezúttal, persze, a Charlie és a csokigyár című film alapján érkeztek, majd egy cefettül nehéz próba, az Édesség-puzzle következett, melyet itt most biztosan nem fogunk elmagyarázni, aki ott volt, (lassanként) megértette. A gólyák lufit fújtak (ha tudtak) rágógumiból, aztán pörögtek, mind a ringlispil, aztán a puzzle-t is kirakták, ja, és mindezt a lehető leggyorsabban. Ehhez képest a Harapj rá! már kifejezetten laza volt, a kisorsolt párok egyik tagjának bekötött szemmel, hátratett kézzel kellett három, madzagra kötött pillecukrot befalnia, a csapattárs utasításait követve.

Az utolsó próbatétel előtt, ameddig a gólyák átöltöztek, vendég fellépők szórakoztatták a közönséget: a Mistral mazsorettcsoport két tánccal, Ilona Judit (XI. A), a csoport tagja az idei olaszországi twirling-világbajnokságon előadott X-strutting gyakorlatával mutatkozott be, Păcurar Ariana (XII. A) pedig osztálytársa, Tóthpál Béla gitárkíséretével két éneket adott elő.

A támogatók felsorolása és az egyik támogató, az Avon cég által szervezett tombola után következett a műsor talán legszebb része, a keringő, majd következtek az izgalmak, mármint az eredményhirdetés. Valamennyi gólyát és a zsűri tagjait is színpadra szólította a műsorvezető és indult a sejtelmes háttérzene. Az iskolai nagyszünetekben megszervezett gólyahét nyerteseit, Mester Zsófiát és Juhász Ákost (IX. A) a Diáktanács két képviselője, Sáfár Kinga (XI. C) és Zsámbok Emese (X. A) jutalmazta. Az egy héten át tartó internetes szavazás eredményeit, tanulságait Ilona János ismertette: a szoros vokspárbaj végén Spier Szilvia és Strenger Erik (IX. A) végzett az első helyen. (Szerk. megj.: az internetes szavazás sikeres lebonyolításában, ahogyan az egész honlap működtetésében Veres János informatikus, szervergazda, iskolánk egykori tanítványa nyújtott és nyújt komoly segítséget.)

És hogy mi lett a gólyabáli verseny végeredménye? Az összegyűjtött pontszámok alapján a legjobban teljesítő gólyalány, azaz Mrs. Wonka Jr. Molnár Kitti (IX. A) lett, Mr. Wonka Jr., a csokigyár kulcsát kiharcoló gólya címével pedig Kecskés Lóránt (szintén IX. A) büszkélkedhet. Két-két helyettesük (segédWonkák! 🙂 ) Sisa Renáta (IX. C) és Bitai Vivien (IX. A), illetve Lévai Kevin (IX. C) és Nagy Tamás (IX. A) lett.

Hölgyeim és uraim, így zajlott le a 2015-ös gólyabál, amelyet a végzős osztályok és osztályfőnökeik (Ruja Ildikó – XI. A, Nyári Melinda – XI. B, Rudolf Ágnes – XI. C) szerveztek. És amelyet (ahogy több résztvevő is fogalmazott) még ha bukás árán is, de mindenképpen megismételnének, hiszen egy felejthetetlen estét jelentett minden gólya számára. 🙂

[Fotó: Bacsilla Sándor, Bortoș Júlia, Zsámbok Zoltán]

« A 4 »

Kié lesz Willy Wonka csokigyára?!…

Golyabal_plakat_2015_sav

Filmajánló? Nem. Gólyabál-ajánló!!! Mégpedig röviden. 🙂

Hír: GÓLYABÁL!

Kié? A Csikyé, még szép!

Mikor? 2015. október 20-án, 19 órától.

Hol? Az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban. (A nagyteremben, még szép!)

Téma? Mint a címben: Kié lesz Willy Wonka csokigyára? 

Részletesebben? Azt csak a szervezők tudják!

Kiknek? Akik jegyet vásárolnak a 12. osztályokban.

No és az internetes gólyaszavazás? Október 13-án, kedden indul, és egy hétig tart majd.

Figyeljétek a weblapot és a finom csokiillatot! Willy Wonka közeleg!

 

Őszirózsa Népdalvetélkedő, megyei szakasz

Nepdalvetelkedo_sav

Október elsején tartottuk meg iskolánkban az Őszirózsa Népdalvetélkedő megyei döntőjét, amelyen a 33 jelentkező közül végül 31-en jelentek meg.

A verseny négy kategóriában zajlott:
– előkészítő, I., illetve II. osztályosok;
– III. és IV. osztályosok;
– V. és VI. osztályosok;
– VII. és VIII. osztályosok.

A három tagú zsűrit Matekovits Mária ny. tanárnő, az EMKE Arad megyei elnöke, Engi Márta Ildikó, a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes vezető oktatója és Khell Levente László, a Csiky Gergely Főgimnázium tanítója alkotta. A zsűritagok nem készíthettek fel versenyzőt.

Szabó Csilla énektanár köszöntötte az egybegyűlteket, majd közös énekléssel bemelegítette a hangszálakat. A tanulók sorszámot húztak, és végig „a számok versenye” folyt, csak az eredményhirdetéskor mutatkoztak be a zsűrinek és a közönségnek.

Amíg a zsűri meghozta a döntését, a versenyzők hot-dogot, cukorkát, gyümölcsöt, üdítőt kaptak, a felnőtteket meg egy kávéra hívták meg a szervezők. Ezután közös énektanulásra került sor, ami kánonnal végződött. Nagyon jó hangulatban vártuk az eredményhirdetést, amelynek során a zsűri kihirdette az első helyezetteket. Akik megyénket képviselik majd az országos szakaszon, a Temes megyei Újszentesen október 16–18. között, a következők: Tapasztó-Gujdár Péter (Csiky Gergely Főgimnázium, előkészítő osztály), Szabó Hunor (Vadászi Általános Iskola), Mureșanu Erika (aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola), Schöfer Evelin (Csiky Gergely Főgimnázium, VIII. o.).

A zsűri az elhangzott szép népdalokat is méltatta, arra biztatva a gyermekeket, hogy a verseny után is énekeljék és őrizzék meg népünk ezen kincseit.

Az első három helyezett értékes díjakban részesült valamennyi kategóriában. Gratulálunk nekik és sikeres felkészülést kívánunk az új megmérettetésekhez.

Ezúton szeretném megköszönni a Csiky Gergely Főgimnázium vezetőségének, a Jank családnak, illetve Zabojszky Noéminak a kapott támogatást.

[Fotó: Csomós Roland]

« A 2 »

„Gyerekek, ne féljetek az újtól…”

Negyedikesek_szerepe_2015_sav

A címbéli tanáccsal búcsúzott el végzős elemistáitól Khell Levente tanító bácsi a június 18-án, délután megrendezett előadáson. A korábbi évekhez hasonlóan idén is ügyeskedtek a tanító bácsi diákjai, bár idén valami másról szólt az egész, hiszen a búcsú pillanata jött el számukra. 

   Tovább…

Öt mese és egy (százszor)szép előadás – Százszorszép 2015

Szazszorszep_2015_Sav

Június 7-én, vasárnap délután került sor a Kölcsey Színpad Százszorszép csoportjának idei előadására a Minorita Kultúrházban. A Csiky Gergely Főgimnázium V–VIII. osztályos tanulóinak Ujj Ágnes nyugalmazott magyartanár által instruált csoportjai négy népmesét, illetve egy Tamási Áron-mesét mutattak be a nagytermet zsúfolásig megtöltő közönségnek. 

   Tovább…

Ide lábam, ne tova! – A hetedik…

Neptancgala_2015_sav

Sablonos riporteri fordulat úgy kezdeni egy beszámolót, hogy valamely rendezvényen nagyon sokan voltak, még a csilláron is lógtak. A Csiky Gergely Főgimnázium idei tanévzáró néptáncgáláján, június 2-án a csillár ugyan szabadon maradt (merthogy elég magasan is van), viszont az Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház nagyterme zsúfolásig megtelt. A fellépő kis- és nagydiákokon kívül nagyon sok szülő, nagyszülő, rokon, pedagógus és diáktárs érezte fontosnak részt venni a változatos, színvonalas hagyományőrző rendezvényen. 

   Tovább…