FRISSS!!! Képek a szombati utcai futóversenyről [FRISSÍTVE]

Arad_maraton_2014_sav

Igen népszerűnek tűnik a Sorin Victor Roman kezdeményezésére, az Arad Megyei Tanács, az Aradi Polgármesteri Hivatal, az Arad Megyei Kulturális Központ és az Experiența Multisport Sportegyesület támogatásával szervezett Aradi maraton, félmaraton és utcai futóverseny. Az idén harmadik alkalommal lebonyolított rendezvényre már május 19-ig több mint 600-an jelentkeztek, így szinte biztosra vehető, hogy a Sorin Victor Roman által kitűzött célt – legalább 1000 jelentkező – elérték a szervezők.

A jelentkezők három távon mérhették össze erejüket: a Galleria Arad elnevezésű utcai futóversenyen (1 km, a városközpontban), a 6 km-es utcai futóversenyen, illetve a 10,5 km-es utcai futóversenyen. A félmaratonra jelentkezők két kört, a maratonra jelentkezők pedig négy kört teljesítettek a 10,5 km-es útvonalon.

A legtöbben, természetesen, a 14 órakor kezdődő 1 kilométeres utcai futóversenyre jelentkeztek, emiatt külön-külön indították a családokat, a nőket és a férfiakat is. Ahogy az többször is elhangzott, nem a győzelem, hanem a részvétel, a mozgás öröme volt a fontos a jó hangulatú versenyen. Amelyen sok csikys (diák, tanár, volt tanár) is részt vett, rajthoz állt, versenyzett, avagy szervezőként dolgozott. Az alábbi képsorozaton, vagyis az 1 km-es utcai futóversenyen készült fényképeken is sikerült megörökíteni jó néhányat közülük. Ha valaki ott volt és fényképezett a maratonon, vagy a félmaratonon, kérjük, küldjön nekünk is néhány fotót, a csiky.posta@yahoo.ro email-címre. Előre is köszönjük!

Önkéntesek a sportért

tavfutas_sav

Május 27-én a Club Sportiv Experiență Multisport szervezetből négy olyan vállalkozó szellemű fiatal látogatott a Csikybe, akik mindannyian külföldről érkeztek, és a sport iránti szeretet köti őket össze. Azért jöttek, hogy népszerűsítsék a sportolást egy teremre való diáknak. Az előadás 13 órától kezdődött a gazdasági laborban.

Fabien (Franciaországból), Jonanne (Dániából), Jairo és Xavi (Spanyolországból) nagyon közvetlenek voltak, mindannyian beszámoltak arról, hogy mit szeretnek sportolni, ki a kedvenc sportolójuk, illetve ugyanezeket megkérdezték a jelenlévő diákoktól is. Később egy motivációs filmet is vetítettek, mely a futás kezdetleges nehézségeit és a későbbi sikereket mutatta be. Elmondták nekünk, hogy nem az a fontos, mennyire gyorsan, vagy mekkora távot futunk. A lényeg az, hogy csoportosan tegyük azt, és hogy jól érezzük magunkat sportolás közben. Aztán a június 14-én megrendezendő aradi maratonról nyújtottak információt, és kedvcsinálóként jelentkezési lapot is adtak. Végül a tavalyi maratonról nézhettünk ízelítőt, és a futás előnyeit is illusztrálták néhány fotóval.

Zárásként a szerbiai árvízkárosultakról beszéltek, és segítségnyújtást kértek. Amint említettem, az önkéntesek közvetlenek voltak, ezért az egyórás előadás gyorsan eltelt. Ha szeretnétek ti is csoportosan futni az önkéntesekkel, megtehetitek minden csütörtök délután.

Több információt ezeken a linkeken találtok:
– a szervezetről: www.experientamultisport.ro
– a maratonról: www.maratonarad.ro
– az önkéntesekről: www.facebook.com/aradrunning.

[Fotó: Bortoș Júlia] 

Jaj, neee! Megint másodikok lettünk…

Arad_mozgositsd_magad_donto_kisebb

Ma, április 24-én került megrendezésre az Arad, mozgósítsd magad! (Arad, mobilizează-te!) verseny döntője, melynek első fordulóját simán megnyerte a Csiky. A mai döntőn iskolánkat a következő tíztagú csapat képviselte: Takács Geta (anyuka), Vida Mihály (apuka), Bálint Botond, Sallai Krisztina, Spier Alexandra, Vida Norbert (IV. osztály), Horga Annamária (VII. B), Belean Eduard (VII. A), Sipos József (VII. A) és Mészár Zsófia (VIII. o.). Rajtuk kívül hat cserejátékos állt készenlétben: Rónai Helén (anyuka), Mihály Gábor (apuka), Csáki Rhode Imola (III. osztály), Lészay Csaba (IV. o.), Ördög Tímea (VII. A) és Hari Zsolt Áron (VII. B).

Négy ellenfele volt iskolánknak, mégpedig az Adam Muller Guttenbrunn Elméleti Líceum, a Dimitrie Ţichindeal Pedagógiai Líceum, a Mihai Eminescu Általános Iskola és a Simándi Általános Iskola válogatottja.

Mindvégig nagy volt a csapatok közötti versengés, az eredmény pedig igen szoros lett. Csapatunk régebbi tagjainak déjà vu érzése lehetett: iskolánk 35 ponttal ismét második lett (ugyanúgy, mint tavaly)… Pedig sok és lelkes szurkoló is biztatta a csikyseket! Győzött a pedagógiai líceum csapata, harmadik pedig a Guttenbrunn lett.

Akárcsak tavaly, most is reméljük, hogy jövőre még ennél is jobb eredményt szerzünk. A csapatnak a fáradságos felkészüléséért és az elért szép eredményért gratulálunk! 

A drogmegelőzésről

DrogprevencioAz Iskola másként hetének első és második napján (azaz április 7-én és 8-án, hétfőn és kedden),  drogprevenciós előadáson vett részt a 10. B, 11. B, 10. A, 11. A, 12. B, illetve a mi jól ismert osztályunk, a 9. A. A kétórás foglalkozáson, többek között, megnéztünk egy hosszabb videót, amin volt drogosok nyilatkoztak a kábítószer mellékhatásairól, utóhatásairól. Az előadó, Ungureanu László, az Aradi Drogmegelőzési Központ munkatársa játékkal és egy viccesebb videóval varázsolta melegebbé a hangulatot, amit aztán egy kevésbé furfangos (sőt, eléggé durva) kisfilmmel fokozott. Végül egészen belejöttünk a társalgásba és számunkra ( 😀 ) érdekes kérdésekkel bombáztuk a meghívottat.

[Fotó: Bacsilla Sándor] 

Tiszta egészség – iskolaidőben!

pure_fitness_2014_sav

Hétfőn délelőtt – az Iskola másként hét részeként – a X. és XI. közgazdasági osztályok a Pure Health & Fitness konditeremben üthették el az időt, és végre nem az iskolapadban görnyedve kellett hogy hat órát eltöltsenek. Igaz, most sem hat órán át égették a zsírt, és építették izmaikat a közgázosok, de két és fél óra alatt mindenki annyi gépet próbált ki, amennyit tudott. Sőt, a lányok még egy Zumba edzésen is részt vettek.

[Fotó: Bortoș Júlia]