Adventi Koszorú szavalóverseny Déván

adventi_koszoruSzombaton, 2013. december 7-én, a Csiky Gergely Főgimnázium kilenc diákja – Kis Zsuzsanna (XI. A), Tóthpál Béla (X. A), Birta Gyöngyi Andrea (IX. A), Polanek Eszter (VII. B), Naschauer Kinga Beatrix (VI. A), Tóthpál Eszter (V. A), Naschauer Karina (IV. A), Kovács Eszter Virág (II. A) és Dobos Carlosz Attila (II. A) – Khell Levente tanító bácsi kíséretében részt vettek a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban megrendezett idei Adventi Koszorú vallásos versek szavalóversenyen, ahová a régió több településéről érkeztek a versmondók.

A hosszú és fárasztó utazás után (személyvonaton döcögtünk…), gyorsan átöltöztünk és kezdődött is a verseny. Ahogy a terembe léptünk, betöltötte szívünket a karácsonyvárás hangulata. Az ünnepi díszbe öltözött termekben a következő kategóriákban versenyeztek: I–II., III–IV., V–VI., VII–VIII., valamint IX–XII. osztályosok. Valamennyi résztvevő adventi, karácsonyi vagy istenes verssel készült.

A mezőny nagyon erős volt, sok tehetséges versenyző mérettetett meg, de a csikysek ezúttal is ügyeskedtek. Sok díjjal térhettünk haza: Dobos Carlosz második helyen, Tóthpál Eszter Naschauer Kingával megosztott első helyen, Kis Zsuzsanna ugyancsak első helyen végzett, Tóthpál Béla pedig különdíjat kapott.

A szép eredmények után a csapat boldogan, mosolyogva és egy tartalmasan eltöltött szép nap élményével gazdagabban tért haza.

SIKERÜLT!!!!!

okSikerült megtalálni és kijavítani a hibát, ami miatt egy héten át alig döcögött kedvenc Csiky-weblapunk!

Veres János szervergazda (iskolánk egykori tanítványa) rászánta (pontosabban ránk szánta) a szombat éjszakájának tekintélyes részét és az adatbázis teljes átvizsgálásával kiderítette, hogy egy hibásan működő plugin (bővítmény), mégpedig konkrétan az oldal fotógalériáit működtető plugin okozta a rendkívül lassú működést, illetve gyakran a teljes lefagyást. A bővítményt visszaállítottuk egy korábbi verzióra, s most újra régi fényében tündököl az iskola honlapja! 🙂  A korábbi verzióra való visszaállás miatt az augusztusi, szeptemberi és októberi fényképgalériák pillanatnyilag nem elérhetőek, de egy-két napon belül azok is visszakerülnek eredeti helyükre.

Tehát újra lehet kattintgatni, keresgélni, újra lehet a fotó-videópályázat versenyzőire is SZAVAZNI (egyszerre akár háromra is!), csak bátran, bátran!!!

AZ ÉN ARADOM – nyilvános szavazás!

Október 31-én zárult le Az én Aradom című fotó- és videópályázatra való jelentkezés időszaka. A pályázatot idén márciusban az Alma Mater Alapítvány és a Csiky Gergely Főgimnázium hirdette meg V–VIII., illetve IX–XII. osztályos diákok számára.

November hónap folyamán az öttagú zsűri alaposan átnézte a beküldött pályamunkákat, és döntött a fotó-, illetve a videókategória díjazottjairól, akárcsak a fődíj (egy korszerű, tükörreflexes fényképezőgép) nyerteséről. Hogy kik a zsűri tagjai? Kik a díjazottak? Ki nyerte a fődíjat? Nos, mindezekre a kérdésekre december 12-én, az idei Csiky napok nyitó rendezvényén derül majd ki a válasz. Türelem, már csak kevesebb, mint két hét van hátra addig. 🙂

Most azonban – a zsűri döntésétől függetlenül – EGY KÜLÖN OLDALON közönségszavazásra bocsátjuk valamennyi érvényes pályamunkát, külön a fényképeket és külön a kisfilmeket. A fényképek nagyobb száma miatt ott azok szerzőjére lehet szavazni, sőt, egyszerre akár 3 (három) különböző szerzőre is. A legtöbb szavazatot kapott fotós, illetve a legtöbb szavazatot kapott kisfilmes veheti majd át december 12-én a közönségdíjat. Figyelem, a fényképek csak bélyegképként vannak beillesztve, azokra rá kell kattintani, hogy teljes méretükben, arányukban megnézhessük őket! Tehát akkor: SZAVAZÁSRA FEL! (Hogy meddig lehet szavazni? Egész pontosan december 11., szerda éjfélig, egy perccel sem később!)

[A Netkurkász rovatból] Az micsoda?…

Egy kisfilm, amihez igazából nincs miért magyarázatot írni, csak meg kell nézni és el kell gondolkodni rajta.

De ha mégis tanulságot szeretnénk, kedves fiatalok (mert igen, ezt a videót elsősorban nektek szánom), akkor talán az lehetne, hogy legyetek türelmesek és ne mérgelődjetek az idősek kérdésein. Az idősek sokszor idegesítőek, de nem tehetnek róla. Nagyanyáink/nagyapáink sokszor kérdeznek vissza arra, amit éppen mondtunk. Az idő eljár felettük, ahogy majd felettünk is el fog járni. Ahogy nagyanyáim mondani szokták: „te is leszel öreg”…

Constantin Pilavios görög nyelvű kisfilmjének angol feliratozása talán nem mindenkinek érthető. Ezért a videóablak alatt magyarul is olvasható a párbeszéd. Ne feledkezzünk meg a kisfilm nagyszerű zenéjéről sem: Christos Triantafillou alkotása.

Apa: – Az micsoda?
Fiú: – Veréb.
Apa: – Az micsoda?
Fiú: – Mondtam neked apu, veréb.
Apa: – Az micsoda?
Fiú (ingerülten): – Az veréb, apu, mondtam már, hogy veréb. V-e-r-é-b!
Apa: – Az micsoda?
Fiú (dühösen kiabálva): – Miért csinálod ezt? Hányszor mondtam már neked, AZ EGY VERÉB!!! Nem tudod megérteni?… Hová mész?
Apa (feláll, bemegy a házba, onnan kihoz egy könyvet, a fiú kezébe adja, és rámutat egy oldalra): – Hangosan!
Fiú (olvas a könyvből): – …Ma a legkisebb fiammal, aki néhány napja töltötte be a harmadik évét, együtt ültünk egy padon a parkban, amikor egy veréb szállt le a közelünkben. Az én fiam 21-szer kérdezte meg tőlem, hogy „Az micsoda?” és én 21-szer válaszoltam neki azt, hogy az egy… veréb. És én megöleltem őt minden egyes alkalommal, amikor megkérdezte ugyanazt… újra meg újra. Anélkül, hogy mérges lettem volna az én ártatlan kisfiamra.

(A fiú becsukja a könyvet, majd megöleli és megcsókolja az apját.)

Még mindig kreatív a X. C

Kreativ_XCA novemberi hónap igazán mozgalmasnak mondható, már ami a X. C osztályt illeti. A nagy sikerű sütivásár és az ajándékozási akció lebonyolítása után még mindig nem fáradtak el a diákok.

November 28-án délelőtt, osztályfőnöki órán adventi koszorúkat készítettek a tizedikesek. Az óra kezdetén mindenki elővette az otthonról hozott kellékeit, és előkerült néhány pisztoly is. Nem kell megrémülni, ragasztópisztolyokról van szó! A diákok serényen dolgoztak, beleadtak apait-anyait, és végül nagyon szép eredmény született. Összesen 15 darab adventi koszorút készítettek, mind más-más fajta lett, és mindben megtalálható egy-egy diák egyénisége. A dolog jól sült el, hiszen szükség van ilyen apró dolgokra, egy jobb osztályközösség kialakításáért.

Ne feledjétek, most vasárnap lesz advent első vasárnapja. Készítsetek ti is koszorút, és gyújtsátok meg az első gyertyát!

[Fotó: Bortoș Júlia] 

Hívogatás iskolánkba – kisfilmen is

A november 21-i kisiratosi Csiky-bemutatóról már az elmúlt pénteken közöltük Csíki Gergely beszámolóját. A Páter Godó Mihály Általános Iskolában való látogatásról szóló kisfilm azonban – a szerkesztő figyelmetlensége miatt – csak most kerül fel a weblapra. Elnézést a késésért! Nézzük meg tehát a kisfilmet, amelyet Bortoș Júlia forgatott és Sipos Szilárd szerkesztett!