Mese, vonat, vers és tánc. A VII–VIII. osztályos tanulók karácsonyi műsora

Karacsony_VIIA_VIIB_VIII_sav

Az iskolai hét utolsó napján, ma került sor a VII–VIII. osztályos tanulók karácsonyi műsorára. Bár a karácsonyi előkészületekbe a kicsik-nagyok péntekre már picit belefáradtak, a hetedikesek és a nyolcadikosok töretlen lelkesedéssel adták elő a szeretet ünnepére készített műsorukat.

Az előadást iskolánk kórusa nyitotta meg Szabó Csilla zenetanárnő vezetésével, majd a VII. A osztály lépett színpadra a Mesés karácsony című darabbal. Ezt a Barbie mesés karácsonya című rajzfilm ihlette, de a színpadra való átdolgozását és a táncbetétek koreográfiáját az osztály tanulói készítették, osztályfőnökük, Erdei Emese tanárnő felügyelete alatt.

Adjudeanu Vivienne és Rákóczi Rebeka VII. B osztályos tanulók szavalata után a VIII. A következett egy, az osztályfőnökük, Fekete Karolina angoltanárnő által megírt darabbal. Ebben az osztály tanulói egy vonatot alkottak, amely karácsonyra hazafelé szállította utasait és az egyes állomásokon történtek érdekes dolgok. Lezárásképpen egy „poharas dalt” (Cup Song) is előadtak (I got my ticket for the long way round), hegedű kísérettel (!) és nagy sikerrel.

Hevesi Éva földrajztanár osztálya, a VII. B karácsonyi dalokra táncolt, majd egy kisfilmet is láthattunk, amelyben a diákok sorra elmondják, hogy mit jelent számukra a karácsony.

Tóthpál Eszter (VII. A) szavalata zárta a műsort, majd a Mennyből az angyal közös eléneklése közben ajándékot is kaptak a fellépők: az iskola szülői bizottsága részéről csokoládét, a Kelet-Európa Misszió nevű felekezetközi, nonprofit szervezet részéről pedig egy-egy ifjúsági képes bibliát, amelyet Back Mária vallástanárnő adott át.

Ez az est méltó befejezése volt az egész héten át tartó karácsonyi ünnepségsorozatnak.

Áldott karácsonyt mindenkinek!

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »

Karácsonyi műsor, díjkiosztással

Karacsonyi_musor_V_VI_III_sav

December 17-én délután az V. és a VI. osztályosokra került a sor a karácsony műsorok rendjében. Az ünnepséget iskolánk kórusa nyitotta meg, majd az V. osztály a Három királyok útja című jelenetet mutatta be, melyet Back Mária vallástanár tanított be, Rónai Zoltán pedig villanyorgonán kísért. Ezután Muntean Tibor történelemtanár VI. osztálya következett egy vidám Falusi betlehemessel, illetve a lányok téli táncával.

Az ünnepi műsor keretében ismertették a Bihar megyei Pedagógusok Háza és az Evangélium Hangja Rádió által meghirdetett Velünk az Isten karácsonyi megyeközi fogalmazásverseny csikys díjazottjait: Tapasztó Rebeka (V. o.) harmadik, Back István Levente (VI. o.) pedig első díjat nyert, melyhez egy egyhetes nyári tábor is tartozik.

Közben a kicsik sem tétlenkedtek. Az elsősök és a harmadikosok Khell Jolán, illetve Kurunczi Enikő tanítók irányításával Varázslatos karácsony címmel kézműves foglalkozást szerveztek az osztálytermükben, melyen a szülők és a kisdiákok egyaránt kivették a részüket a munkából. Mindkét helyen családias volt a hangulat, énekek, gyermekek által írt fogalmazások hangzottak el, és persze kreatív kézimunkák készültek. A foglalkozás végén a gyermekek megajándékozása sem maradt el.

[Fotó: Bortoș Júlia, Back Annamária]

No Images found.

Karácsonyi műsorok csütörtökön és pénteken

christmas_decoration

Hétfőn, kedden és szerdán részt vehettünk már a legkisebbek karácsonyi műsorán, illetve a tanítók által szervezett kézműves foglalkozásokon.  A Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termének színpadán ma és holnap a nagyobbak, tehát az V–VIII. osztályosok teremtenek ünnepi hangulatot.

December 17-én, csütörtökön, 17.00 órától az V. osztály mutatja be a Három királyok útja című előadást, majd a VI. osztályosok Falusi betlehemessel lépnek fel. 17.30-tól a III. osztály Kurunczi Enikő tanító irányításával szervez kézműves foglalkozást gyermekeknek, szülőknek egyaránt.

December 18-án, pénteken, 17.00 órától a VII. A és a VII. B osztály Mesés karácsony, majd a VIII. osztályosok Karácsonyi vonat című ünnepi műsora következik a díszteremben.

Valamennyi rendezvényre szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt!

Karácsonyváró délután kicsikkel és még kisebbekkel

Karacsony_IIB_I_elokeszito_sav

Két nap van még hátra a téli szünetig és a Csiky Gergely Főgimnáziumban egymást követik a szebbnél szebb ünnepi előadások, tevékenységek.

December 16-án, szerdán a II. B osztály nebulói léptek fel Cirják Márta tanítónő irányításával A négy testvér című verses-zenés műsorral. A Tóth Árpád terem színpadán a kisiskolások az általuk választott versekkel és dalokkal adták vissza a „négy testvér”, azaz a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél hangulatát.

A karácsonyváró délutánból persze az előkészítő és az első osztályosok sem maradhattak ki. A változatosság kedvéért e két osztály nem színpadi előadással hívogatta a karácsonyt, hanem egy kreatív műhellyel, amelynek keretében gyermekek és szülők közösen alkothattak Khell Jolán és Khell Levente tanítók vezetésével. Fenyőfa-díszeket készítettek, mézeskalácsot díszítettek, végül pedig együtt énekelték el a Mennyből az angyalt. Mindnyájan nagyon jól érezték magukat!

[Fotó: Ilona János]

« A 2 »

Karácsony a szívünkben – és a kezünkben!

Karacsony_IV_IIA_sav

December 15-én, kedden a IV. osztályosok léptek fel a díszteremben, Karácsony van a szívünkben! című verses-zenés műsorukkal. Pintér Mária tanítő vezetésével magyar, román és angol nyelvű karácsonyi verseket, énekeket adtak elő a kisdiákok a csak gyertyákkal kivilágított színpadon. Fekete Karolina angoltanár betanításában Louis Armstrong világhírű szerzeményét, a What a Wonderful World (Mily csodálatos a világ) című dalt is ügyesen énekelték el.

Eközben a II. A osztályosok termében Karácsonyi sokadalom címmel kézműves foglalkozást szervezett Bálint Erika tanítónő. Ezen nem csak a diákok, hanem a szülők is jelen voltak, buzgón munkálkodtak, s közben a karácsonyra is hangolódtak, egy pohár üdítő és sütemény mellett. A táblán a diákok rövid gondolatait olvashattuk arról, hogy mit jelent számukra a karácsony, a teremben felállított fenyőfa gömbjeiben pedig a gyermekek portréja kapott helyet, kis ajándékok kíséretében. A II. A így tette szebbé az ünnep előtti várakozást.

[Fotó: Ilona János]

A fenyők és az állatok karácsonya

Karacsony_Kincskereso_2015_sav

December 14-én, hétfőn a Kincskereső Óvoda növendékeinek a fellépésével kezdetét vette a karácsonyi műsorok hete a Csiky Gergely Főgimnáziumban.

Garai Melinda óvónéni nagycsoportosai A fenyők karácsonya című verses-zenés műsort adták elő, majd a „Teacher”, azaz Dobai Réka tanárnő vezetésével angol nyelvű énekeket adtak elő.

Nagy Sarolta óvónéni középcsoportosai Az állatok karácsonyáról énekeltek és szavaltak, majd nagyobb társaikhoz hasonlóan a Gingle Bells című közismert angol énekkel zárták fellépésüket. Mindkét csoport műsora előtt a karácsonyfa alá sok-sok szép ajándék került, amelyek végül a boldog gyermekek kezében hagyták el a Csiky dísztermét.

December 15-én, kedden, a csikys negyedikesek, illetve a II. A osztályosok karácsonyi műsora következik, miközben Karácsonyi sokadalom címmel kézműves foglalkozás zajlik majd a díszteremben.

« A 2 »

Színházi minifesztivál, avagy csikysek jelenet-parádéja

Jelenet_parade_2015_sav

Vajon mit adhatnak elő a csikys diákok Csiky-napkor? Természetesen iskolánk névadójának darabjaiból néhány jelenetet.

A Csiky-nap keretén belül került sor erre az új típusú rendezvényre, amelyet Nyári Melinda, Rudolf Ágnes és Ruja Ildikó magyartanárnőknek köszönhetünk. Ők voltak a megálmodói, illetve ötletgazdái ennek az eseménynek, mely, a tapsokból ítélve, illetve a résztvevők és nézők visszjelzései alapján is nagy sikert aratott.

December 11-én, pénteken 11 órától megtelt a Jelen Ház nagyterme. A nézőtéren a szurkoló osztálytársak, iskolatársak, tanárok ültek, a színfalak mögött pedig a lámpalázas diákok készültek.

A jelenet-parádén összesen öt csoport lépett fel, közülük négy a Csikyből, illetve, legnagyobb örömünkre, egy magyarországi partneriskolánk részéről is. Elsőként ők, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakképző Iskolájának színjátszói mutatkoztak be. A Mukányi című színmű első felvonását mutatták be, Szani Marianna és Vakulya Bernadett felkészítésével.

Őket iskolánk diákjai, méghozzá a IX. A osztályosok követték, akik A proletárok című darabból adtak elő egy jelenetet. A IX. C osztály tanulói ugyancsak a Mukányi-t választották, a X. A-sok pedig A nagymama című vígjátékból mutattak be egy részletet. Végül a legidősebbek, a XII. C osztály képviselői léptek fel, akik egy nagyobb feladatra vállalkoztak, a Buborékok című vígjátékból készítettek egy jelenetsort. Mind a négy csikys csoport felkészítő tanára Rudolf Ágnes volt, akinek ezúton is gratulálunk.

A rendezvény végén Hadnagy Éva igazgató mindenkinek gratulált, minden fellépő csapatot jutalmazott, illetve biztosította a jelenlévőket arról, hogy ezentúl hagyomány lesz a jelenet-parádé.

[Fotó: Bortoș Júlia, Csomós Roland]

« A 2 »

Színházbarátok figyelmébe!

Jutalomjatek2

December 10-én, csütörtökön 15 órától, Gálvölgyi János és Hernádi Judit főszereplésével, a budapesti Játékszín Bernard Slade Jutalomjáték című fergeteges vígjátékát mutatja be az aradi nagyszínházban, Szirtes Tamás rendezésében.

A darab főhőse a felelőtlenség játékosa. Tehetségét és családját kockáztatta az azonnali örömért. Egy halálosan beteg ember vicceit beárnyékolja a szörnyű betegség. A vígjáték azonban a fordulatok műfaja, s az izgalmakban bővelkedő komédia könnyes mosollyal békíti össze a családot.

A diákbérletek a 15.00 órakor kezdődő előadásra érvényesek. Jegyek a 0721-265827-es számon vagy az akamara.ro@gmail.com e-mail címen foglalhatók!