A bentlakás örömei (és nem csak)

bentlakas_sorozat-0 Negyedik évemet töltöm a bentlakásban. Számomra megszokottá váltak a tanév első hetei. Első évben még nagyon izgalmas és érdekes volt minden, de most már nyugodtabban szemlélem az eseményeket. Megkértem Gáll Csillát, az egyik új bentlakót, hogy írja le friss tapasztalatait, élményeit.

„Amikor ideérkeztem a bentlakásba, nem gondoltam volna, hogy megszokom. Lehet, hogy nem is minden pillanata kellemes, de ahhoz képest eléggé megszerettem. Szeretem azt, ha körül vagyok véve barátokkal, jó ismerősökkel és olyan új emberekkel, akiket már sikerült megismernem. Örülök annak is, hogy segítenek a nagyobbak, ha kérdezek vagy kérdezünk valamit. Látszik rajtuk, hogy mindenképp segíteni akarnak. Nagyon szeretem a meleg teát, amit már este is szoktunk kapni. Ha ki akarunk menni a közeli boltba vagy valahova vásárolni, akadnak problémák a pedagógusokkal, hogy kiengednek-e. Van néhány olyan dolog, ami nem olyan kellemes, de mégis hasznos, például a meditáció. Nem nagyon ízlett a bentlakási étel, de mostanára már megszoktam, és van ami nagyon is finom, még az anyu főztjéhez is hasonlíthatom. Sajnos vannak alkalmak, amikor alig eszek ebédnél, de meg lehet oldani. Még sosem éheztem. Először nehéz volt, alig teltek a napok, hiányoztak az otthoniak,  itt meg minden új volt, de mostanában már könnyebben mennek a dolgok.”

   Tovább…

Gólyabál 2011. (frissített galériával!)

golyabal_2011-0 Új tanév, új gólyabál. Mint minden évben, ezúttal is a végzős osztályok szervezték meg a kilencedikes „gólyák” számára.

Két hónapi felkészülés után mindenki izgatottan várta a bál napját. A gólyák azért, hogy megmutassák tánctudásukat, a szervezők azért, hogy büszkélkedjenek azzal, amit alkottak, a többiek pedig azért, hogy jót szórakozzanak és a végén együtt bulizzanak.

November 4-én, pénteken a Space Klubban (Neptun strand), 19 órakor vette kezdetét a bál. A kilencedikesek közül 8 pár iratkozott fel, így ők hivatalosan is megkapták a gólya címet.

A bál témája a Step Up volt. Szabó Mihály, az est műsorvezetője mutatta be a gólyákat, majd kezdődhetett a verseny. Elsőként keringőztek a gólyák, ezt a rock and roll, a hip-hop, illetve a szabadtánc követte. Több ügyességi próba is volt a táncok között. A fiúk bemutatták, hogyan szoktak „felcsípni” egy lányt, kólát ittak cumiból, végül pedig a tej-müzli próbán is átestek. A lányok bebizonyíthatták, hogy milyen jó háziasszonyok: a szervezők által a színpadra szórt hagymát és krumplit kellett bekötött szemmel összegyűjteniük (az almát viszont nem), de pufulec- és pattogatott-kukoricaevés is volt. Némi intellektuális kihívást jelentett egy-egy értelmes dalszöveg összerakása kivágott szövegdarabokból, s azt el is kellett hogy énekeljék.

   Tovább…

A kód neve: DÉVA!

deva-0 Október 27–29. között került sor a csikys Sigur.Info-brigád eddigi legnagyobb „bevetésére”: Dévára, a Téglás Gábor Iskolaközpontba utaztunk, Kocsis Attila Levente igazgató úr meghívására. Nagy bevetés volt, hiszen most először folytathattuk tevékenységünket a megyén kívül, másrészt pedig, ennek keretén belül, végre több időt is együtt tölthetett a kis csapat.

Érkezésünkkor, csütörtök délelőtt, Balogh Botár Károly Csaba aligazgató úr fogadott, aki 20-25 fős csoportokat állított össze a számunkra. Az első foglalkozásunk egy V–VII. osztályos diákokból verbuvált csoporttal zajlott le, akik számunkra szokatlan módon, folyamatos kérdésekkel és hozzászólásokkal bombáztak minket. Nem különböztek ők az eddigi diákoktól, akikkel a korábbi munka során szerencsénk volt találkozni, csupán csak sokkal bátrabban avattak be internetes szokásaikba és mesélték el eddigi tapasztalataikat.

A kétórás tevékenységet követően megebédeltünk, majd megpihentünk. Ám csapatunkat a szép napos délután mégis kicsalogatta az iskola udvarára, ahol alaposan kifocizhattuk magunkat. Vacsora után filozófikus gondolatokba merülve és vicces történeteket mesélve töltöttük esténket.

   Tovább…

Figyelem! Kislabda-veszély!…

sigurinfo_10a-0 Az idei második Sigur.Info tevékenységet a X. A osztályban tartottuk meg október 25-én. Ezzel az órával (pontosabban: két órával) két célunk is volt: először is szerettük volna, ha a X. A osztályos diákok is elsajátítják a biztonságos internetezés csínját-bínját, ezenkívül remek alkalom volt arra, hogy felkészüljünk az október végi dévai Sigur.Info tevékenységekre. (A dévai beszámolót is hamarosan olvashatjátok majd.)

Az óra menete a korábban kialakított forgatókönyvet követte, ám ezúttal egy „kellék” segítségével is próbáltuk arra sarkallni a diákokat, hogy aktívan bekapcsolódjanak. Hogyan történt ez? Egyszerűen. Mi feltettünk egy kérdést. Ha senki sem válaszolt, akkor kiválasztottunk valakit, akinek odadobtuk a labdát. Miután elkapta, válaszolhatott a kérdésre. Na, azért nem kell megijedni, hiszen nem egy kosárlabdát vágtunk a diákokhoz, hanem csak egy könnyű kis szivacslabdát, amit nem is volt olyan nehéz elkapni.

   Tovább…

Jótékonysági akció a Csikyben

zoldseg-0 Mondj le te is egy kevésről, mert másnak ez sokat jelent! – ez volt a mottója az iskolánkban október 31-én lezajlott akciónak.

Október utolsó napján ugyanis nagyon sok diák zöldségekkel megrakott szatyrokkal, kis zsákokkal érkezett. A cél a rászoruló, sokgyerekes családok megsegítése volt. Ez a tevékenység a Tanügyminisztérium és a Children’s High Level Group (újabb nevén Lumos) egyesület közös programjaként zajlott le. A Lumos, amelyet J. K. Rowling, a Harry Potter regények írónője alapított 2005-ben, elsősorban a kelet-európai hátrányos helyzetben élő gyermekek megsegítését tűzte ki célul.

A természetbeni adományokat a 9 órai szünetben gyűjtötték össze, Rogoz Marianna tanárnő, e program koordinátora vezetésével. Elmondása szerint több mint 260 kg zöldség gyűlt össze. Az adományokat a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett kisiratosi, illetve majláthfalvi gyermekotthonba, illetve az arad-gáji Caritas Ház gyermekotthonába jutattják el.

   Tovább…

Találkozás a történelemmel

ereklyemuzeum-0 Az egykori Aradi Ereklyemúzeum kincseinek egy töredékét tekintheti meg az ősz folyamán az aradi közönség. A Klió teremben október 5-én megnyitott kiállítás kb. 200 tárgyi és írásos dokumentumot tár a látogatók elé, jórészt restaurált állapotban. A magyar és a román kormány támogatásával létrejött kiállítás megnyitóján részt vett Magyar Anna, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke, országgyűlési képviselő, Adrian Ţolea, Arad Megye Tanácsának alelnöke, Bognár Levente alpolgármester, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, illetve Dr. Peter Hügel, a megyei múzeum igazgatója.

Az ideiglenes kiállítás látogatói között ott voltak a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai is, akik történelemtanáraik vagy osztályfőnökeik kíséretében tekintették meg a páratlan értékű műtárgyakat. A vértanúk személyes tárgyaival való találkozás maradandó élményt nyújtott diáknak és tanárnak egyaránt. A történelemkönyvek lapjairól megismert hősök emberi közelségbe kerültek, hús-vér alakokká váltak, akik megpihentek karosszékükben, ha elfáradtak, pipára gyújtottak, és megrázó leveleket írtak szeretteiknek.

De mindez semmit nem vesz el történelmi nagyságukból; emberek voltak, akik sorsukat felvállalva a hit és hűség örök példáját mutatják.

   Tovább…

Ha ősz, akkor Napsugár

napsugar-0 A 2011–2012-es tanévben tizedik alkalommal  nyitotta meg kapuit a Könyvmolyok Klubja keretén belül a II–IV. osztályosok számára a Napsugár vetélkedő.

Miután alaposan és nagy érdeklődéssel „átrágták” magukat a szeptemberi Napsugáron, október 14-én már ki is töltötték az I. forduló feladatsorát. Minden hónapban eljön majd az a nap, amikor ezt ismét megteszik az éppen aktuális Napsugárból.

Pontszerző, pontgyűjtő vetélkedő ez, melynek eredményeit az évzárón tudhatják meg, miközben hónapról hónapra követhetik majd az állást a hirdető táblán. És ha eddig mindig az értékes könyvjutalmak és oklevelek tették még vonzóbbá ezt a versenyt a törzsanyagon kívüli rengeteg megszerzett tudásanyag mellett, idén, jubileumi év lévén a Napsugár szerkesztősége jóvoltából az első négy tanuló egyhetes illyefalvi táborozást is nyer.

Az első forduló eredményeinek megtekintéséhez, letöltéséhez kattintsunk ide.

Klubvezető: Cirják Izabella-Márta, tanító

   Tovább…

Sigur.Info – újratöltve

sigurinfo_nyolcadik-0 A 2011–2012-es tanév első Sigur.Info órájára október 17-én, hétfőn került sor.

Azok közül az osztályok közül, ahová tavaly még nem jutottunk el, ezúttal az idei VIII. osztályt látogattuk meg. Számunkra némiképp „bemelegítő” is volt ez, hiszen több mint négy hónap telt el a biztonságos internetezést hirdető utolsó interaktív tevékenységünk óta.

Igyekeztünk alaposan felkészülni, sőt az eddigi órák menetéhez képest bizonyos mértékben változtattunk is. Ennek megfelelően a kétórás tevékenység most a lelkes diákok vélemény-nyilvánításával, kérdőívek kitöltésével kezdődött. Ezután esett szó az internet hasznos és káros oldalairól, az online-barátok gondos kiválasztásáról, a személyes adataink elővigyázatos kezeléséről, technikai kérdésekről (vírusok, kémprogramok, biztonsági frissítések stb.), a közösségi oldalak, elsősorban a Facebook veszélyeiről, illetve a számítógépes játékok okozta függőségről.

Az igen aktív és érdeklődő nyolcadikosok kipróbálhatták, hogy mennyire erős, avagy éppenséggel gyenge az általuk használt jelszó, és természetesen választ kaphattak kérdéseikre a Sigur.Info csapat tagjaitól.

   Tovább…