Szóló Szőlő, 2013

alap-kicsi

November 7-én, csütörtökön a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében került megrendezésre az ötödik Szóló Szőlő hagyományőrző előadás. Ha a korábbi négy alkalommal a szüreti, késő őszi, téli népszokásokat, meséket, balladákat elevenítették fel, az iskola kollégiumában lakó diákok ezúttal az Ünnepeket választották témaként. 

   Tovább…

Böszörményi Zoltán a Csikyben

Boszormenyi_Zoltan

November 7-én, csütörtökön a Csiky Gergely Főgimnázium vendége volt Böszörményi Zoltán aradi író, költő. A programon több mint 70 diák vett részt, akik lelkesen hallgatták végig a költő előadását.

Ady Endre Szeretném, ha szeretnének című versével nyitotta meg előadását az író, aki először a magányról és annak elviselhetetlenségéről beszélt. A második téma a szerelem volt, mely az irodalmi művekben jelentős helyet foglal el és örök témakör marad. Minden ember számára fontos a szerelem, így van ez a költőkkel is. A szerelem nagy energiákat szabadít fel, amit Szabó Lőrinc és Ady Endre szerelmi témájú verseivel illusztrált Böszörményi Zoltán. Talán ők fogalmaznak legkeményebben szerelmük elvesztéséről. A költő egy saját verset és egy novellát is hozott, melyet bemutatott a diákoknak. Novelláját Lénárd Sándor magyar költő motívumaira építette.

„Miért ír az ember?”– tette fel a kérdést az író. Az egyén lelki indíttatásból papírra írja gondolatait, ám ez nem mindig sikerül hibátlanul. Sokszor a legnagyobb költők is átírták műveiket. Böszörményi Zoltán a fantáziáját és saját élettapasztalatait használja művei megírásához. Egy írás akkor jó, ha meghökkenti és gondolkodni készteti az olvasót.

Az előadás végén a költő a jelenlévő diákok kérdéseire válaszolt. Elárulta, hogy kedvencei közé elsősorban a magyar írók tartoznak. Búcsúként olvasásra ösztönözte a hallgatókat, és ajándékba néhány diák dedikált könyvet is kapott.

Az előadás után két diáknak tettem fel ugyanazt a kérdést.

– Szoktál olvasni?

Molnár Melinda (XII. A): – Általában a regények kötnek le, mint Kármán József Fanni hagyományai, vagy Jósika Miklós Abafi című alkotása. Nagyon tetszenek a ponyvaregények, Libba Braytől a Rettentő gyönyörűség, a Lázadó angyalok, illetve a Harry Potter is kedvenceim közé tartozik.

Dohor Tamás (X. C): – Régen nem igazán szerettem olvasni, de az utóbbi egy-két évben megtetszettek a drámai művek. Ami leginkább megfogott, az Shakespeare Hamletje, melynek főszereplője nagyon szimpatikus volt.

[Fotó: Bortoș Júlia] 

November 7-én: SZÓLÓ SZŐLŐ

szolo_szolo_2012

2013. november 7-én, csütörtökön, 18 órakor kerül sor az iskola dísztermében a Csiky bentlakóinak idei Szóló szőlő című hagyományőrző előadására. A Csiky Gergely Főgimnázium, az aradi Alma Mater Alapítvány, illetve a Communitas Alapítvány által támogatott rendezvényen kerül sor az ösztöndíjak átadására is. Akárcsak tavaly, az előadás figyelemre méltó eseménye lesz a kirakodóvásár, ahol a bentlakók által készített dísz- és használati tárgyakat lehet majd megvásárolni.

A szervezők szeretettel várják a bentlakók családtagjait, osztálytársait, tanárait, illetve minden kedves érdeklődőt.

Hoztatok, de még hozhattok! [FRISSÍTVE]

Több, de sajnos nem mindenik osztály vett részt a mai gyümölcs- és zöldséggyűjtő akción. Rogoz Marianna programfelelős statisztikája alapján a VII. B, VIII., IX. A, IX. B, IX. C, X. A, X. C, illetve a XII. C osztály tanulói gyülekeztek az első emeleti folyosó végén (és nem a tegnap tévesen megjelent földszinti 101-es teremnél), hogy átadják természetbeni adományukat. (Az elemi osztályok tanulói már az elmúlt pénteken hoztak csomagokat.) A diákok jókedvűen és lelkesen cipelték be cekkereiket, avagy krumplis zsákjaikat a kis fülkébe, ahogy az a képeken is látszik. A legbőkezűbb adakozóknak kétségkívül a X. C osztály tagjai bizonyultak, akik több mint 100 kg zöldséget és gyümölcsöt szállítottak be. Köszönet nekik és a többi diáknak is, akik résztvettek a programban!

Figyelem, aki ma elmulasztotta, holnap, kedden reggel csatlakozhat még a gyűjtési akcióhoz. Ahogy azt korábban is jeleztük, az összegyűjtött csomagokat a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által Kisiratoson fenntartott Pio Atya Gyermekotthon árváinak fogják eljuttatni.

Kiegészítés: Rogoz Marianna tájékoztatása szerint ma, kedden is sokan hoztak még csomagot otthonról. Mindegyik szünetben jöttek kisebb-nagyobb cekkerrel a diákok, végül mintegy 340 kilogrammnyi zöldség és gyümölcs gyűlt össze. A Pio Atya Gyermekotthon gondnoka kedden 14-kor szállította el a csikysek adományát.   

Hétfőn hozzatok gyümölcsöt és zöldséget!

zoldseg_gyumolcsFigyelem, idén is sor kerül a gyümölcs- és zöldséggyűjtő akcióra a Csikyben. Hétfőn, november 4-én, az első szünetben (9 órakor) várják a diákok (és tanárok) adományait a földszinti 101-es teremben. Az összegyűjtött csomagokat a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által Kisiratoson fenntartott Pio Atya Gyermekotthon árváinak juttatják el.

Ne felejtsétek el, hétfőn ti is hozzatok magatokkal egy kis gyümölcsöt és/vagy zöldséget az iskolába!

Megkezdődött a gólyaszavazás!

golya

Mégpedig ma, november 2-án, szombaton. Mégpedig arra a nyolc lányra és nyolc fiúra lehet szavazni ITT (egy külön oldalon), akik a november 15-i gólyabálon élőben is versengeni fognak. (Látjátok, a fenti menüben van egy GÓLYASZAVAZÁS!!! nevű külön gomb is, ami a szavazó oldalra küld.)

Minden gólyajelöltnél egy-egy kis fotót találtok, s ha az egeret a fotóra húzzátok, akkor a jelölt rövid bemutatkozását is elolvashatjátok. Ha a kis fotóra rákattintotok, akkor a képet nagyobb méretben látjátok majd (hm, ki gondolná…). Egyszerre csak egy lányra és egy fiúra lehet szavazni. Hogy meddig? Nos, a gólyabál napjáig, egészen pontosan november 15-én, pénteken délután 5 óráig. Egy perccel sem tovább. Úgyhogy két hét áll a rendelkezésetekre, hogy az általatok legszimpatikusabbnak tartott gólyalányra és gólyafiúra szavazzatok.

A nyertes jelöltek 100-100 lej jutalomban részesülnek a Csiky Gergely Főgimnázium szülői bizottsága jóvoltából. A jutalmat a gólyabálon vehetik majd át. És, persze, a sok-sok szavazat által szerzett népszerűségnek is örvendhetnek. Eddig, nézzük csak… igen, eddig pontosan 260 szavazat érkezett a lányokra és 313 szavazat a fiúkra. (De ez most folyamatosan és gyorsan növekszik.) Hm, nem is rossz! És még csak alig néhány óra telt el… Szóval, hajrá, lehet szavazni. Mondom, a fenti menüben lévő GÓLYASZAVAZÁS!!! gombra kattintva juttok a szavazó oldalra.

Esztergomi találkozó

Esztergomi_talalkozoOktóber 26–29. között Csiki Gergely, Zaharie-Gulyás Ábel és én elutaztunk Esztergomba, Olasz Angéla tanárnő vezetésével, ahol részt vettünk a XVIII. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémián. Itt Temesvárról, Horgosról, Kolozsvárról, Agárdról, Nagyváradról, Kétegyházáról, Miskolcról, Veszprémből érkezett diákok és a helyiek (Esztergom) mutattak be dolgozatokat a saját vidékük viseletéről.

Ha azt gondoljátok, hogy Esztergomban egy jót nyaraltunk és lazsáltunk, akkor alaposan tévedtek. Egész nap előadások folytak, amelyek hasznosak, de meglehetősen fárasztóak voltak. Volt azért némi lazítás is: meglátogattuk a Bazilikát Esztergomban és Szlovákiába is eljutottunk, ahol egy babamúzeumot néztünk meg. Érdekessége az volt, hogy három generációt (nagyszülő, szülő, gyermek) felölelő korosztályú babák voltak kiállítva, népviseletbe öltöztetve.

Az előadások után minden este volt valamilyen jópofa kis program. Első nap például ismerkedés céljából drámajáték volt, azt követően vetélkedő abból, amit a Bazilikában tett látogatásunk során megjegyeztünk. Második este táncház volt, ahol székely néptáncot tanultunk. Harmadik délután Tokodon előadást hallottunk a helyi népviseletről és kézműves foglalkozáson vettünk részt, kukoricacsuhéból készítettünk egy virágot. Ezt követően akinek kedve volt, részt vehetett egy karaoké esten, ami bulival folytatódott 23:30-ig. A takarodó időpontját nagyon komolyan vették, mert fárasztó hazaút előtt álltunk.

Nagyon örülök, hogy részt vehettünk a találkozón, mert sok új információval gazdagodtunk a népviseletek terén, gyakoroltuk a közönség előtti szabad beszédet és ismerkedtünk korunkbeli fiatalokkal, akikkel, bár legtöbben más országokból voltak, a kialakult kapcsolatot fent kívánjuk tartani. (Remélhetőleg! 🙂 )