December 5-én délelőtt megérkezett a csikys Mikulás a Kincskereső Óvodába, hogy megajándékozza a jó gyerekeket. Nyári Melinda tanárnő és X. B, X. C, illetve XI. C osztályos krampuszok kísérték el a piros ruhás urat.
Tovább…
Október 31-én zárult le Az én Aradom című fotó- és videópályázatra való jelentkezés időszaka. A pályázatot idén márciusban az Alma Mater Alapítvány és a Csiky Gergely Főgimnázium hirdette meg V–VIII., illetve IX–XII. osztályos diákok számára.
November hónap folyamán az öttagú zsűri alaposan átnézte a beküldött pályamunkákat, és döntött a fotó-, illetve a videókategória díjazottjairól, akárcsak a fődíj (egy korszerű, tükörreflexes fényképezőgép) nyerteséről. Hogy kik a zsűri tagjai? Kik a díjazottak? Ki nyerte a fődíjat? Nos, mindezekre a kérdésekre december 12-én, az idei Csiky napok nyitó rendezvényén derül majd ki a válasz. Türelem, már csak kevesebb, mint két hét van hátra addig. 🙂
Most azonban – a zsűri döntésétől függetlenül – EGY KÜLÖN OLDALON közönségszavazásra bocsátjuk valamennyi érvényes pályamunkát, külön a fényképeket és külön a kisfilmeket. A fényképek nagyobb száma miatt ott azok szerzőjére lehet szavazni, sőt, egyszerre akár 3 (három) különböző szerzőre is. A legtöbb szavazatot kapott fotós, illetve a legtöbb szavazatot kapott kisfilmes veheti majd át december 12-én a közönségdíjat. Figyelem, a fényképek csak bélyegképként vannak beillesztve, azokra rá kell kattintani, hogy teljes méretükben, arányukban megnézhessük őket! Tehát akkor: SZAVAZÁSRA FEL! (Hogy meddig lehet szavazni? Egész pontosan december 11., szerda éjfélig, egy perccel sem később!)
Egy kisfilm, amihez igazából nincs miért magyarázatot írni, csak meg kell nézni és el kell gondolkodni rajta.
De ha mégis tanulságot szeretnénk, kedves fiatalok (mert igen, ezt a videót elsősorban nektek szánom), akkor talán az lehetne, hogy legyetek türelmesek és ne mérgelődjetek az idősek kérdésein. Az idősek sokszor idegesítőek, de nem tehetnek róla. Nagyanyáink/nagyapáink sokszor kérdeznek vissza arra, amit éppen mondtunk. Az idő eljár felettük, ahogy majd felettünk is el fog járni. Ahogy nagyanyáim mondani szokták: „te is leszel öreg”…
Constantin Pilavios görög nyelvű kisfilmjének angol feliratozása talán nem mindenkinek érthető. Ezért a videóablak alatt magyarul is olvasható a párbeszéd. Ne feledkezzünk meg a kisfilm nagyszerű zenéjéről sem: Christos Triantafillou alkotása.
Apa: – Az micsoda?
Fiú: – Veréb.
Apa: – Az micsoda?
Fiú: – Mondtam neked apu, veréb.
Apa: – Az micsoda?
Fiú (ingerülten): – Az veréb, apu, mondtam már, hogy veréb. V-e-r-é-b!
Apa: – Az micsoda?
Fiú (dühösen kiabálva): – Miért csinálod ezt? Hányszor mondtam már neked, AZ EGY VERÉB!!! Nem tudod megérteni?… Hová mész?
Apa (feláll, bemegy a házba, onnan kihoz egy könyvet, a fiú kezébe adja, és rámutat egy oldalra): – Hangosan!
Fiú (olvas a könyvből): – …Ma a legkisebb fiammal, aki néhány napja töltötte be a harmadik évét, együtt ültünk egy padon a parkban, amikor egy veréb szállt le a közelünkben. Az én fiam 21-szer kérdezte meg tőlem, hogy „Az micsoda?” és én 21-szer válaszoltam neki azt, hogy az egy… veréb. És én megöleltem őt minden egyes alkalommal, amikor megkérdezte ugyanazt… újra meg újra. Anélkül, hogy mérges lettem volna az én ártatlan kisfiamra.
(A fiú becsukja a könyvet, majd megöleli és megcsókolja az apját.)
A novemberi hónap igazán mozgalmasnak mondható, már ami a X. C osztályt illeti. A nagy sikerű sütivásár és az ajándékozási akció lebonyolítása után még mindig nem fáradtak el a diákok.
November 28-án délelőtt, osztályfőnöki órán adventi koszorúkat készítettek a tizedikesek. Az óra kezdetén mindenki elővette az otthonról hozott kellékeit, és előkerült néhány pisztoly is. Nem kell megrémülni, ragasztópisztolyokról van szó! A diákok serényen dolgoztak, beleadtak apait-anyait, és végül nagyon szép eredmény született. Összesen 15 darab adventi koszorút készítettek, mind más-más fajta lett, és mindben megtalálható egy-egy diák egyénisége. A dolog jól sült el, hiszen szükség van ilyen apró dolgokra, egy jobb osztályközösség kialakításáért.
Ne feledjétek, most vasárnap lesz advent első vasárnapja. Készítsetek ti is koszorút, és gyújtsátok meg az első gyertyát!
[Fotó: Bortoș Júlia]
A november 21-i kisiratosi Csiky-bemutatóról már az elmúlt pénteken közöltük Csíki Gergely beszámolóját. A Páter Godó Mihály Általános Iskolában való látogatásról szóló kisfilm azonban – a szerkesztő figyelmetlensége miatt – csak most kerül fel a weblapra. Elnézést a késésért! Nézzük meg tehát a kisfilmet, amelyet Bortoș Júlia forgatott és Sipos Szilárd szerkesztett!
Némi szervezéssel (na jó… elég sokkal) kitaláltuk (na jó… az Oszi), hogy tegyünk valamit együtt, és leginkább valami jót tegyünk. Valójában ez sem csupán a mi ötletünk volt, hisz evvel a SuliJó pályázatát céloztuk meg.
Viszont az már a mi fejünkből pattant ki, hogy a kisiratosi Máltai Házban működő mozgássérült otthont látogatjuk meg. A lányok az ajándékba vitt sütit készítették, a fiúk pedig… drukkoltak nekik. Aztán Dávid, röpke két hét noszogatás után, elkészítette az emléklapokat, melyre osztályképet és idézetet „varázsolt”, s ezt búcsúzóul az otthon lakóinak ajándékoztunk. Egyenpólót öltöttünk magunkra, amikre smiley face-eket ragasztottunk, a vidámság jelképeként.
Az otthonban már várták érkezésünket, mi pedig leültünk beszélgetni, vagy éppen meghallgatni őket. Azok a bölcs, idős emberek, aki idejük legnagyobb részét tolószékben, ágyhoz kötve, az ápolók fehér köpenyét bámulva töltik, egy kis időre elfelejthették a monoton, nyomasztó napokat, s felelevenítették boldog(abb) életszakaszaikat. És csak meséltek és meséltek, régi szerelmekről, katonaemlékekről, találmányokról, zenei sikerekről, iskolai csínytevésekről, kudarcokról és sikerekről.
Endre és Rudi még egy-egy tolószéket is kipróbálhatott, s ez nagy mértékben megváltoztatta nézőpontjaikat. Egy ötlet is felmerült Henitől, miszerint miért ne lehetne havonta más-más osztálynak megismételnie egy ilyen délutánt… Lenne rá igény.
A három óra hamar eltelt, és mindenki szívesen maradt volna még, de várt a busz, így indulnunk kellett. Megígértük az ottaniaknak, hogy amint alkalmat találunk, újra meglátogatjuk őket.
A magyar kultúra egyik felbecsülhetetlen és legszebb hagyatéka a néphagyomány és az ebben tovább élő néptánc. Az Erdélyi Hagyományokért Egyesület ennek jegyében szervezte meg, immár második alkalommal a Bánáti Néptánctalálkozót a Híd a szórványban című program keretében. Az eseményre november 23-án, szombaton került sor, a Csiky Gergely Főgimnázium dísztemében.
A Tóth Árpád teremben összegyűlt előadóművészek a nézőközönség tetszését igyekeztek (volna) elnyerni, ám mivel ebből igen kevés akadt, így inkább saját maguk szórakoztatása és a tánccsoportok közötti kisebb versengés lebegett az ifjú tehetségek szeme előtt. A műsor megtervezője, elképzelője és meghonosítója Bajkó Károly volt, aki az előadás elején néhány szóban összefoglalta a magyar kultúra fontosságát és a Híd a szóványban című program megszületését és feladatait. Előtte Hadnagy Dénes, a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket.
A két műsorvezető (Kiss Zsuzsanna és Sisa Rihárd, a Csiky Gergely Főgimnázium tanulói) elsőként a kikindai Virradó Népi zenekart kérte fel, hogy adja meg a találkozó alaphangulatát. Ezt követően a Sírülő Néptáncegyüttes Nem bánnám, ha egy mélységes pince fenekére leeshetnék címmel völgyesi táncokat mutatott be. Következett a törökkanizsai Tiszafa Néptánccsoport egy felcsíki koreográfiával, majd pedig a Végvári Csűrdöngölő és Szederinda Néptáncegyüttes egy szilágysági koreográfiával.
Utánuk az egyetlen Arad megyei tánccsoport, a pécskai Búzavirág magyarbődi táncrendjét élvezhette a nézőközönség, amit jobbágytelki táncok követtek az újszentesi Butykos Néptánccsoport előadásában. Az első „felvonás” két zárótánca somogyi és szatmári volt, a kikindai Róna Néptáncegyüttes és a Végvári Csűrdöngölő és Szederinda Néptáncegyüttes előadásában.
A műsor második részét, rövid szünet után, a Tiszafa Néptánccsoport nyitotta meg egy mezőségi összeállítással. Őket a kikindai Róna Néptáncegyüttes követte rábaközi táncrenddel, majd a pécskai Búzavirág lépett fel tövisháti táncokkal. Ezt követően az erdélyi táncokra terelődött a hangsúly: küküllőmenti, délalföldi, szilágykrasznai és marossárpataki táncok következtek a Végvári Csűrdöngölő és Szederinda Néptáncegyüttes, a Tiszafa Néptánccsoport, a pécskai Búzavirág és ismét a végváriak előadásában.
A találkozót a Virradó Népi Zenekar dalcsokra, illetve egy közös szatmári táncrend zárta.
A Pannon RTV tudósítását az eseményről ITT tekinthetjük meg.
[Fotó: Bortoș Júlia]
Meglehetősen veszélyes adatlopó vírus jutott el az utóbbi napokban számos olyan felhasználóhoz, aki a Yahoo levelezési szolgáltatását használja. Az alább látható módon, figyelmeztető levélként érkezik a kártevő.
A Yahoo 2013 címről érkező levél arra „figyelmezteti” a gyanútlan felhasználót, hogy a postaládája a 2 gigabájtos korlátot megközelítette, tehát hamarosan betelik. A postaláda lezárása ellen egy frissítés aktiválásával védekezhet, amelyet a levélben elhelyezett linkre kattintva aktiválhat.
A tapasztaltabb internetezőknek innentől már gyanús a dolog, és nem is véletlenül. A linkre kattintva ugyanis egy fertőzött oldalra kerülünk, ahol az ott elhelyezett számítógépes kártevő a frissítés ürügye alatt a felhasználó kapcsolati listáján szereplő összes ismerősnek tovább küldi ugyanazt a figyelmeztető üzenetet, majd nemes egyszerűséggel ki is törli a kapcsolati lista összes elemét. És ez még nem is a legrosszabb, hiszen a felhasználó belépési jelszavát is megváltoztatja. Aki nem rendelkezik az email-címe létrehozásakor megadott biztonsági kérdések válaszaival, az innentől le is mondhat annak használatáról és kezdhet egy új email-címet létrehozni…
Nem az első és nem is az utolsó ilyen jellegű adatlopó vírustevékenység a fenti.
Amire nem árt figyelni:
– a Gmailhez hasonlóan a Yahoo sem szab már korlátot a postaládában tárolt levelek számát illetően; a 2 gigabájtos korlátot is hamar túllépheti tehát bármelyik felhasználó, anélkül, hogy erről bármiféle hivatalos figyelmeztetést kellene hogy kapjon;
– mielőtt egy linkre rákattintunk, az egeret a link felé helyezve győződjünk meg arról, hogy valóban a feltüntetett webhelyre fog az minket irányítani; a fenti levélben, például, az „activate” szavacska linkje a yah00gtfs.hostingsiteforfree.com/logintoyahoomail.htm webhelyre mutat, amiről egyértelműen látszik, hogy egy ingyenes szerveren tárolt fiktív weblap, semmiképpen sem a Yahoo hivatalos szervere; (a cím elején olvasható yah00 szócskában két nulla szerepel a két „o” betű helyett, ami ismét csak a hamis eredetet jelzi)
– hasonlóképpen, a levél feladójaként jelentkező „Yahoo 2013” feliratra is ráhúzhatjuk az egeret, s ekkor a „rachelstefanie@yahoo.com” cím jelenik meg, ami egész biztosan nem egy hivatalos Yahoo-értesítés feladója.
Ezek után egyértelmű, hogy semmiképpen se kattintsunk a megadott linkre és ne is válaszoljunk a feladónak, hanem a hamis figyelmeztetést tartalmazó levelet szó nélkül töröljük!