A történelem és a zene útján – Határtalanul pályázat

pecs_korus_sav

Hosszú hétvége elé néztek iskolánk kórustagjai és a 9. A osztály 19 diákja, ugyanis november 25-én, becsengetéskor buszra szálltak, és kezdetét vette első közös kirándulásuk Arad testvérvárosába, Pécsre és később Budapestre Szabó Csilla karnagy, Hevesi Éva és Ruja Ildikó tanárnők kíséretében. 

   Tovább…

Martin Luther King Jr. remixelt álma? [SZÜNET]

bakermatA híres amerikai baptista tiszteletesnek volt egy álma. Mégpedig az, hogy „egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: »Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve«”. E szavakat Lodewijk Fluttert, művésznevén Bakermat, beépítette egyik remixébe. Ezt még talán azok is, akik nem szeretik az effajta „bumci-bumci” zenét, szívesen meghallgatnak. Az ismétlődő akkordokat megtöri a reformátor hangja, amit egy lágy szaxofon szóló követ. Túl sokat nem is érdemes beszélni erről a számról. Hallgassátok inkább! 

   Tovább…

Egykorvolt gigászok agya [Netkurkász]

dinoagy_sav

Ki ne gondolkodott volna már el azon, hogy milyen lehetett a dinoszauruszok világa, hogyan élhettek, mozoghattak, gondolkodhattak? Nehéz elhinni, hogy több tízmillió évvel ezelőtt a most általunk, emberek által birtokolt földet csakis ők uralták. Létezésükre rengeteg bizonyíték van, köztük egy dinóagy, amelyre Jamie Hiscocks bukkant rá az angliai Sussexben 2004-ben. 

   Tovább…

Gyertek a Sapientiára!

sapientia_bemutato_sav

November 24-én egy újabb egyetemi bemutatóra került sor a Csikyben, ezúttal a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem részéről. Mire 9 óra után a XI. és XII. osztályos diákok összegyűltek iskolánk dísztermében, addig a bemutató csapat is megérkezett: három diák három különböző karról és egy kísérő tanár. 

   Tovább…

Mikulásváró sütivásár

sutivasar_mikulasra_sav

November 22-én, kedden 9 órától sütivásárt szerveztek iskolánk tizedikes diákjai a két épületet összekötő hídon. A „sóhajok hídján” felsorakoztatott rengeteg házi készítésű édes és sós sütemény, palacsinta, fánk, üdítő, forró csoki és tea könnyen talált gazdára. A rendezvény célja, hogy az így befolyt összegből szervezzék meg a Mikulás napi ajándékozást. 

   Tovább…

A legszebb hegy az, amit épp megmásztál…

kirandulas_retyezat_sav

November 11-én, pénteken reggel hétvégi kirándulásra indult 30 csikys elemista diák a Kis-Retyezátba, vagy más néven a Piule-Iorgovanuba, mely a Retyezát hegység délnyugati szeglete. Gyors búcsú után elindult az autóbusz. Hamarosan a Piski–Hátszeg–Petrozsény útvonalon haladtunk, követve a hegylábakat. Várhelyen (Sarmizegetusa) álltunk meg enni, nyújtózkodni, mozogni. Délre értünk a táborba. 

   Tovább…