Ajándékot kapni, de adni is öröm. Most újból itt a lehetőség az ajándékozásra! Cipősdoboz akciót hirdetünk újra!
Tovább…
A híres amerikai baptista tiszteletesnek volt egy álma. Mégpedig az, hogy „egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: »Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve«”. E szavakat Lodewijk Fluttert, művésznevén Bakermat, beépítette egyik remixébe. Ezt még talán azok is, akik nem szeretik az effajta „bumci-bumci” zenét, szívesen meghallgatnak. Az ismétlődő akkordokat megtöri a reformátor hangja, amit egy lágy szaxofon szóló követ. Túl sokat nem is érdemes beszélni erről a számról. Hallgassátok inkább!
Tovább…
Ki ne gondolkodott volna már el azon, hogy milyen lehetett a dinoszauruszok világa, hogyan élhettek, mozoghattak, gondolkodhattak? Nehéz elhinni, hogy több tízmillió évvel ezelőtt a most általunk, emberek által birtokolt földet csakis ők uralták. Létezésükre rengeteg bizonyíték van, köztük egy dinóagy, amelyre Jamie Hiscocks bukkant rá az angliai Sussexben 2004-ben.
Tovább…
November 24-én egy újabb egyetemi bemutatóra került sor a Csikyben, ezúttal a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem részéről. Mire 9 óra után a XI. és XII. osztályos diákok összegyűltek iskolánk dísztermében, addig a bemutató csapat is megérkezett: három diák három különböző karról és egy kísérő tanár.
Tovább…
November 22-én, kedden 9 órától sütivásárt szerveztek iskolánk tizedikes diákjai a két épületet összekötő hídon. A „sóhajok hídján” felsorakoztatott rengeteg házi készítésű édes és sós sütemény, palacsinta, fánk, üdítő, forró csoki és tea könnyen talált gazdára. A rendezvény célja, hogy az így befolyt összegből szervezzék meg a Mikulás napi ajándékozást.
Tovább…
November 11-én, pénteken reggel hétvégi kirándulásra indult 30 csikys elemista diák a Kis-Retyezátba, vagy más néven a Piule-Iorgovanuba, mely a Retyezát hegység délnyugati szeglete. Gyors búcsú után elindult az autóbusz. Hamarosan a Piski–Hátszeg–Petrozsény útvonalon haladtunk, követve a hegylábakat. Várhelyen (Sarmizegetusa) álltunk meg enni, nyújtózkodni, mozogni. Délre értünk a táborba.
Tovább…
2016 áprilisa óta dolgozik a Temesvári Rádió ifjúsági műsorának legifjabb riportere, Naschauer Kinga, a Csiky Gergely Főgimnázium idén már kilencedik osztályos diákja. Több mint féltucat hanganyagot készített már az iskolai életről, az érdekesebb eseményekről. A rádiós feladatairól beszélgettünk vele, illetve mentorával, Pataky Lehel Zsolttal, a Temesvári Rádió riporterével, a Kossuth Rádió tudósítójával, az Aradi Hírek szerkesztőjével.
Tovább…