El tudnátok képzelni, amint egy cselló húrjai egy hard rock számnak, vagy akár egy lemezlovas zenéjének adnának hangot? Luka Šulić és Stjepan Hauser, a két horvát csellista bizony el tudta képzelni. Elképzelte, kipróbálta, és befutott vele.
Tovább…
2016. november 13-án a magyar nyelv napját ünnepeljük. Ebből az alkalomból, kicsit előrébb hozva, november 11-én a Csiky Gergely Főgimnázium a Szabadság-szobor Egyesület támogatásával játékos nyelvi vetélkedőt szervez.
A versenyt az iskola dísztermében rendezzük meg, az V–VIII. osztályosoknak 9 órai kezdettel, a IX–XII. osztályosoknak pedig 12 órai kezdettel. A gimnáziumi osztályokból 4 fős csapatok, a líceumi osztályokból pedig 3 fős csapatok jelentkezését várjuk. A csapatok iskolánk magyartanárainál nevezhetnek be legkésőbb november 8-ig.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
(*Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz)
Emlékeztek még a tavalyi nyelvi játékokra, amelyeket szintén a magyar nyelv napjára időzítettünk? Ha nem, akkor IDE kattintva felidézhetjük őket!
Október 21–23. között iskolánk négy diákja – Godó Ákos, Kecskés László Lóránt, Mureşanu Anna, Sisa Renáta – Czeglédi Csilla tanárnő kíséretében Budapesten járt. A Rákóczi Szövetség által a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 24. alkalommal szervezett Gloria Victis elnevezésű 1956-os emlékünnepségen vettünk részt, amely Kárpát-medencei ifjúsági találkozóval és középiskolai történelmi vetélkedővel volt összekötve. A rendezvényen idén 2500 Kárpát-medencei egyetemista és középiskolás vett részt, köztük határon túliak is.
Tovább…
Csütörtökön, a gólyahét harmadik napján, a gólyapárok minden erejüket összeszedve a bennük rejlő Petőfit vagy Aranyt keresgélték. Feladatuk a következő volt: három találós kérdést kellett hogy megfejtsenek, majd a megfejtésként talált szavakat felhasználva négysoros verset kellett alkotniuk.
Tovább…