Helyet, helyet, tágasságot! – Évzáró néptáncelőadás a színházban

Neptancgala_2014_sav

Hatodik éve folyik iskolánkban rendszeres néptáncoktatás. Harmadik éve mutatják be a kisebb-nagyobb csikys néptáncosok tudásukat az Ide lábam, ne tova! című évzáró néptáncelőadáson. Második éve önálló mottót is visel az előadás: „Aki minket nem szeret…” volt ez tavaly, idén pedig „Helyet, helyet, tágasságot!” Sztankó Károly tanítványai a szalagavatókon, véndiák-találkozókon és más rendezvényeken is megvillantják tudásukat, de a legalaposabb, legrészletesebb bemutatkozásra mindenképpen a június eleji néptáncgálán adódik lehetőség. 

   Tovább…

Helyet, helyet, tágasságot! – Év végi néptáncgála a színházban

Neptanc_meghivo_2014_sav

A Csiky Gergely Főgimnázium néptáncosainak Ide lábam, ne tova sorozatnevet viselő évzáró előadására kerül sor kedden, június 10-én, a Ioan Slavici Klasszikus Színház nagytermében. A 18 órakor kezdődő előadás idei címe: Helyet, helyet, tágasságot!

Az előadás táncrendje:

  1. Bodrogközi táncok (középiskolások)
  2. Népi játékok (előkészítő csoportok)
  3. Méhkeréki táncok (Bablina Norbert és Zámbori Renáta)
  4. A kassai szőlőhegyen (1. osztályosok)
  5. Helyet, helyet, tágasságot! – Forgatós (kisebbek és nagyobbak)
  6. Dunántúli ugrós (2. osztályosok)
  7. Szakácsasszonyok tánca (5–6. osztályosok)
  8. Karádi táncok – délalföldi ugrós (3. osztályosok)
  9. Népi énekek Kodály Zoltán gyűjtéséből (az iskola kórusa)
  10. Györgyfalvi legényes (Sisa Rihárd)
  11. Kalocsai táncok (4. osztályosok)
  12. Köszöntő – a 12. osztályosok búcsúztatása
  13. Székely verbunk és forgatós (középiskolások)

A végzős (tizenkettedikes) néptáncosokat Sztankó Károly néprajzkutató, magyar–néprajz szakos tanár, a csikys néptánccsoportok koreográfusa fogja köszönteni.

Az előadásra minden szülőt, nagyszülőt, hozzátartozót, pedagógust, illetve a néptáncok, népdalok iránt érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

Képözön a KIT-ről. És két kisfilm is!

KIT_2014_nagy_sorozat_sav

Igen, egy héttel ezelőtt napi naplójegyzetek formájában beszámoltunk már a KIT, azaz a Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó eseményeiről, amelyen a Csikyt, Aradot, sőt Erdélyt iskolánk négy tanulója és egy pedagógus képviselte. Akkor csak néhány fotóval illusztráltuk a budapesti gazdag programot, mivel hosszabb sorozatok elküldésére nem volt idejük és alkalmuk a csikys küldötteknek. Most azonban pótoljuk a mulasztást, mégpedig egy bőséges fényképgaléria segítségével, amelyet két videóval is kiegészítünk. Jó szórakozást a rövid megjegyzésekkel ellátott képek, illetve a kisfilmek nézegetéséhez!

[Fotó, videó: Ilona Judit, Hasas Katalin] 

Őrségváltás a Sándor-palotánál

Zenélő szökőkút a Margit-szigeten

Cannes-i filmfesztivál kicsiben – Bánsági diákok II. kisfilmfesztiválja, díjkiosztó

BDK_2014_sav

Immáron második alkalommal került megrendezésre a temesvári Szórvány Alapítvány által meghirdetett Bánsági diákok kisfilmfesztiválja, melynek keretében a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum és a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai készítettek kisfilmeket. A fél évvel ezelőtt meghirdetett pályázatra nagy számmal jelentkeztek a diákok (legalábbis innen, a Csikyből), közülük tíz pályázó lett kiválasztva, és szintén tíz a temesvári iskolából. Június 5-én jött el a nagy bemutató ideje, az összes pályamunkát megtekintette a közönség, majd a zsűri is értékelt.

10 órára több osztály és a temesvári küldöttség megtöltötte a Tóth Árpád termet, és kezdődhetett, aminek kezdődnie kellett. Először Hadnagy Éva igazgató asszony köszöntötte a temesvári testvériskolából érkezett vendégeket és az egybegyűlteket, örömét fejezte ki a pályázattal kapcsolatban, és elmondta, hogy e pályázaton belül még sok felvonásban szeretne ugyanígy köszönteni mindenkit. Bodó Barna, a temesvári Szórvány Alapítvány elnöke is köszöntötte a résztvevőket, és röviden ismertette a pályázat létrejöttének miértjét. A projekt lényege az volt, hogy megmozgassa a diákokat oly módon, hogy megismerhessék saját magyar értékeiket is.

A rövid köszöntők után a két helyi csoportvezető mesélt az elmúlt félév eseményeiről, élményeiről és a pályaművek elkészítéséről. Fodor Enikő történelemtanár (a temesváriak részéről) három szakaszra osztotta a diákok munkáját. Első lépésben az ötlet született meg, aztán a megvalósítást képzelték el, s végül maga a munka következett, melyben sajnos négyen elvéreztek, így végül 6 pályázó kisfilmet tudtak benyújtani. Aradi részről Ilona János informatikatanár számolt be, akitől megtudtuk, hogy a diákok munkájának megkönnyítésében Ujj János nyugalmazott történelemtanár és László Ferenc operatőr segített, tippeket is adva a kezdő filmkészítőknek. Tőlünk végül 8 kisfilmet küldtek el a zsűrinek. Városom emlékhelyei volt az idei téma, és amiben az idei pályázat a tavalyitól eltért, az az, hogy csakis egyéni munkákkal vehettek részt a pályázók.

Következett a rendezvény azon része, melyben a nézőket rengeteg vizuális és auditív ingerrel bombáztak, azaz megnézhették a féléven át készült kisfilmeket. Bő egy óra után kapcsolták fel újra a világítást, a közönség egy kis ideig még hunyorgó szemmel hallgatta a zsűritagok észrevételeit, kifogásait. Bodó Barna és Keresztes Péter, a Temesvári Televízió operatőre elmondta, hogy a legtöbb gond a technikai kivitelezéssel, illetve egy-egy kisfilmnél a téma nem megfelelő kibontásával volt. Ezután kezdődött az eredményhirdetés, ám előtte azokat a szavazócédulák gyűjtötték össze, melyre a nézők írhatták fel az általuk legjobban kedvelt három kisfilmet. Bodó Barna és Păștean Nathalia (a Szórvány Alapítvány munkatársa) adta át a legjobban sikerült kisfilmek készítőinek a díjakat. Dicséretet kapott Bortoș Júlia (X. C) – Csehország védőszentje Aradon, illetve Ciobanu Jusztina (Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár) – A végvári református templom című kisfilmjéért. III. díjas lett Csomós Roland (IX. A) – Az aradi neológ zsinagóga című filmjével, II. díjat érdemelt Bognár Tünde (XI. C) – Arad és a II. világháború című munkájáért. A zsűri által megítélt I. díjat Tóthpál Béla (X. A) kapta a Barangolás az aradi Felsőtemetőben című pályamunkájáért. (Ahol zárójelben csak az osztályt jelöltük, ott csikys tanulóról van szó.)

A rendezvény végén minden pályázó egy-egy DVD-lemezt kapott, mely az idei összes kisfilmet tartalmazza, aztán csoportképek készültek, és izgalmaktól mentes falatozással zárult a program. Gratuláció jár a nyertes diákoknak, a többiek pedig legyenek résen, mert valószínűleg jövőre is lesz Bánsági diákok kisfilmfesztiválja!

A közönségszavazás eredményét is megnézhetjük, itt: https://www.csikygergelyarad.ro/?p=9527.

Mind a 14 kisfilmet is megnézhetjük, itt: https://www.csikygergelyarad.ro/?p=9532.

[Fotó: Bacsilla Sándor, Bortoș Júlia] 

I. díj: Tóthpál Béla – Barangolás az aradi Felsőtemetőben

II. díj: Bognár Tünde – Arad és a II. világháború

III. díj: Csomós Roland – Az aradi neológ zsinagóga

Pályázati felhívás a Reintegratio Alapítvány részéről

reintegratio_alapitvany„Légy munkabíró, légy hőslelkű, légy nagy!”
(Garay János, 1847)

A fenti mottóval tehetségkutató és tehetséggondozó programon való részvételre buzdít a Reintegratio Alapítvány.

A Magyar Holokauszt Emlékév – 2014 égisze alatt megvalósuló támogatói programok sorában a budapesti székhelyű Reintegratio Alapítvány A tehetség nemzeti kincs című átfogó tehetségkutató és tehetséggondozó projektje első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, tehetséges 16-30 éves fiatalok jelentkezését, akik:
– fogékonyságot mutatnak a zsidó kultúra, történelem, sorsközösség iránt,
– kimagasló tanulmányi eredménnyel büszkélkedhetnek (egy, illetve több tantárgyból),
– vagy tanulmányi-, sport-, művészeti versenyeken dobogós helyezést értek el, és
– motiváltak, szorgalmasak, kitartóak, elkötelezettek céljaik megvalósításában.

Jelentkezni a http://online-kerdoiv.com/index/view/hash/cdd99ec95765d93df6d4a9800447df7c elektronikus címen lehet 2014. június 25-ig.

Azok a diákok, akik felvételt nyernek az induló tehetséggondozó programba, nemcsak egy tehetségtámogató budapesti élményhétvégét nyerhetnek általa, de három havi ösztöndíj- és mentorprogramban is részesülnek.

A pályázati felhívás teljes szövegét ITT tekinthetjük meg.

Erdély diákszemmel – honismereti pályázat

plakat_logokMutasd meg lakóhelyed értékeit a nagyvilágnak! Rajzold le! Meséld el! Kutasd fel!

Az Élő Erdély Egyesület honismereti pályázatot hirdet diákok számára. A pályázat célja: erdélyi települések kulturális, történelmi, természeti, gazdasági értékeinek, sajátosságainak bemutatása. A pályázat tárgya: bármely erdélyi település Arad, Beszterce-Naszód, Bihar, Brassó, Fehér, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Krassó-Szörény, Maros, Máramaros, Szatmár, Szeben, Szilágy, illetve Temes megyéből, melyhez a pályázó leginkább kötődik (születési helye, vagy lakóhelye kapcsán).

Kategóriák:
1. Rajzpályázat I–VIII. osztályos diákoknak.
2. Esszépályázat IX–XIII. osztályos diákoknak.
3. Tanulmánypályázat egyetemistáknak, főiskolásoknak, mesterképzősöknek.

A pályázaton való részvétel ingyenes. A pályázók csak saját munkával, és az életkoruknak megfelelő kategóriában pályázhatnak, minden jelentkező csak egy munkát nyújthat be. A pályázaton való részvételhez regisztráció szükséges (online, levélben vagy telefonon). Részletes tájékoztató a http://www.eloerdely.ro/HU/Diakszemmel2014.aspx honlapon található, illetve a 0740/633–423-as (0740-OFFICE) telefonszámon is igényelhető információ.

Jelentkezési határidő: 2014. június 15. Beküldési határidő: 2014. augusztus 31.

Magyarországot reklámoztuk – Csikysek az Európa-napon

Europa_napon_2014_sav

Minden évben részt veszünk a május 9-i rendezvényeken. Európa Napján minden jelentkező iskola bemutat egy országot és egy rövid kultúrprogramot. Az idén iskolánk ismét Magyarországot képviselte, és a VI–VII. osztályos tanulók egy néptánc-összeállítással léptek a közönség elé. A mi pavilonunk igen gazdag felhozatallal büszkélkedett, köszönet ezért a diákoknak, lelkes szülőknek, pedagógusoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak a sok-sok hungarikum összegyűjtéséhez. A gasztronómiai bemutatónkon fánk, lángos és Kossuth-kifli szerepelt.

Egyetlen kellemetlenség adódott (immár harmadik alkalommal), és ez a zeneszolgáltatásból adódott. Az egyik néptáncnál egyszerűen zene nélkül maradtunk. Reméljük, jövőre ilyen kellemetlenségek nem fogják beárnyékolni tevékenységünket.

[Fotó és videó: Kurunczi Ferenc]