Tanévzárás az V–VII. osztályosoknál

evzaro_5-7_2013-1 A forró meleg reggelen is kellemes hűvösben ünnepelték az V–VII. osztályosok a nyári vakáció eljövetelét. Merthogy számukra, nagy valószínűséggel, ez lehetett az évzáró legfontosabb üzenete. Előtte azonban, akár akarták, akár nem (persze, hogy akarták!), végig hallgatták a sok-sok díjazott, illetve dicséretben részesült tanuló nevét és meg is tapsolták a kiemelkedő teljesítményt nyújtó társaikat.

Június 20-án, csütörtökön 9 órakor a Tóth Árpád-teremben összegyűlt diákok, tanárok és (szép számban) szülők, hozzátartozók előtt Mészáros Letícia (V. osztály) szavalt, Csiszár Balázs (VII. o.) énekelt, majd Hadnagy Éva aligazgatónő értékelte tömören, velősen az elmúlt tanévet. Megdicsérte a jó, vagy nagyon jó eredményt felmutató diákokat, de azt sem hallgatta el, hogy az V–VII. osztályokból öt diáknak pótvizsgáznia kell majd, négyen pedig évismétlésre maradtak. Ezúttal is, akárcsak az elemi osztályosok évzáróján fontosnak tartotta megköszönni nemcsak a lelkiismeretes tanárok munkáját, hanem a szülők segítségét, tanácsait is. Így és csakis így vált lehetővé az a sok közösségépítő rendezvény, amelyen együtt ünnepelhetett, örvendhetett minden korosztály. 

   Tovább…

Ők már angolból is levizsgáztak!

CambridgeEnglish_Ribbon Mégpedig nem az érettségin, hanem nemzetközi nyelvvizsgákon! Ahogyan tavaly, idén is egy sor csikys vette magának a fáradtságot, hogy nem kevés munka, nem kevés idő és nem kevés anyagi ráfordítás árán a Cambridge angol nyelvvizsga valamelyik fokozatát szerezze meg. Ezzel ők nem csak az érettségi idegennyelv próbáján való részvétel alól mentesültek, de felkészítő tanáruknak (Ruja Ildikónak) is boldog perceket okoztak. És, természetesen, egy olyan nemzetközileg elismert bizonyítványt kapnak, melynek érvényessége korlátlan, s melynek biztosan hasznát veszik akár a felsőoktatásban, akár valamely későbbi munkahelyen. Gratulálunk nekik! Kiknek? Hát nekik:

1. Csillag Attila (XII. A) – Certificate In Advanced English (CAE)
2. Geyer-Ehrenberg Annamária Tímea (XII. A) – First Certificate In English (FCE)
3. Komlódi Krisztina (XII. D) – Cambridge English Preliminary Test (PET)
4. Kovács Edina (XII. A) – First Certificate In English (FCE)
5. Matanie Noémi Miriam (XII. A) – Certificate In Advanced English (CAE)
6. Miklós Zoltán (XII. A) – Certificate In Advanced English (CAE)
7. Murvai Róbert Dávid (XII. A) – Certificate In Advanced English (CAE)
8. Nagy Dávid Krisztián (XII. A) – First Certificate In English (FCE)
9. Németh Nikolett Edina (XII. A) – First Certificate In English (FCE)
10. Pálóczi Katalin Izolda (XII. A) – First Certificate In English (FCE)
11. Simó Gizella (XII. A) – First Certificate In English (FCE)
12. Siska-Szabó Lilla (XII. A) – Certificate In Advanced English (CAE)
13. Smeu Júlia (XII. A)–  Certificate In Advanced English (CAE)
14. Szőcs Karina Tímea (XII. A) – Certificate In Advanced English (CAE)
15. Viszhányó Boglárka Andrea (XII. A) – Certificate In Advanced English (CAE)

Infón túl, angol (német) előtt

computing Június 17–18-án sikeresen lebonyolítottuk az érettségi vizsga számítástechnika próbáját. Hétfőn egy, kedden pedig két csoport is vizsgázott, tehát ezen a napon mindkét informatika teremben bőségesen izzadtak a végzősök (is).

Az írásbeli, illetve a gyakorlati munka kiértékelése után, az elért pontszámok függvényében a következő eredmények születtek: az 57 vizsgázó közül 3-an alapfokú (începător), 15-en alsó-középfokú (mediu), 28-an felső-középfokú (avansat), 11-en pedig felsőfokú (experimentat) minősítést szereztek. Ahogy azt korábban megírtuk, 24 diák már előzőleg megszerezte az Európai Számítógép-használói Jogosítványt (letette az ECDL-vizsgákat), s így mentesült a számítástechnika próbán való részvétel alól. (Pontosabban felsőfokú/experimentat minősítéssel elismerték számukra a vizsgát.) Nyolc korábbi végzősünk pedig egy előző alkalommal tette le a számítástechnika vizsgát.
———————————————————————————–
dictionary Június 24-én, hétfőn az ortodox pünkösd miatt szünnap lesz. Június 25-26-27-én (kedden, szerdán és csütörtökön) következik a C próba, vagyis az idegen nyelvi készségek felmérése. Az összesen 89 csikys érettségiző közül 15-en sikeres angol nyelvvizsgát tettek (róluk külön bejegyzésben írunk), 10-en pedig korábbi érettségin vizsgáztak. 64 végzősünk vesz részt tehát az idei vizsgapróbán, közülük 63-an az angol nyelvet választották, 1 diák pedig a németet.

A tavalyihoz (és tavalyelőttihez) hasonlóan ezúttal is három „felvonásban” zajlik majd a nyelvvizsga:
1. a hallott szöveg értelmezése (20 percet tart) – kedden délben, 12 órakor kezdődik
2. írásbeli vizsga (2 órát tart) – szintén kedden, 13:30-kor kezdődik
3. szóbeli vizsga – szerdán és csütörtökön, a földszinti hirdetőtáblán (a bejárat mellett balra) kifüggesztett listák alapján.

Az 1. és 2. vizsgapróba helyszíne a 202-es, U11-es, U12-es és az U13-as terem lesz (az új épületrész első emeletén), a földszinti hirdetőtáblán, illetve a termek ajtaján kifüggesztett beosztás szerint. Ezekre a próbákra a diákok legkésőbb félórával a feltüntetett időpont előtt jelennek meg.

A szóbeli vizsga szerdán és csütörtökön is reggel 9 órakor kezdődik a könyvtárteremben, erre a diákok a földszinti hirdetőtáblán kifüggesztett beosztás szerint jelennek meg, legkésőbb egy órával a feltüntetett időpont előtt.

Mindhárom próbára szükséges elhozni a személyi igazolványt (vagy, annak hiányában, az útlevelet), illetve a szóbeli vizsgák eredménylapját is, amelyre kedden a számítástechnika vizsga, szerdán, illetve csütörtökön pedig az angol nyelvvizsga minősítéseit fogják bejegyezni. (Az eredménylapot érdemes megőrizni az érettségi vizsga végéig, hiszen bármilyen kérdéses helyzetben ezzel is bizonyítani lehet a szóbeli vizsgák eredményeit.)

Kérdéseket, észrevételeket itt, hozzászólásként lehet jelezni, illetve a vizsganapokon az érettségi bizottságnál, az iskola titkárságán.

Kedves olvasók!

cs38_2013_apr_nncs39_2013_maj_nnMost már itt, a honlapon is olvasható a Csiky-Csuky áprilisi és májusi száma. Mivel az áprilisi hónap igen eseménydús volt, a szerkesztők arra törekedtek, hogy a megszokott rovatok keretein kicsit lazítva, illetve az adott téma másfajta megközelítésével beszámoljanak a Tanulj többet, legyél jobb! mottójú hét rendezvényeiről, eseményeiről, tevékenységeiről.

A májusi Csiky-Csukyban, mely ennek a tanévnek az utolsó száma, a főszerep a ballagóké volt, a 8. és a 12. osztályosoké. Róluk olvashattok, élményeikről, terveikről. De természetesen a már jól ismert rovatok sem maradtak ki ebből a számból.

Kívánunk kellemes vakációt mindenkinek!
Találkozunk ősszel!

Köszönjük a tanító néninek!…

kicsik_evzaroja_2013-1 „Elérkezett hát a várva várt nap, a tanévzáró napja. Ez a nap ünnepélyes lezárása a 2012–2013-as tanévnek, ugyanakkor számvetés is arról, hogy terveinket, elképzeléseinket mennyire sikerült megvalósítanunk ebben az évben.” E szavakkal kezdte ünnepi beszédét Hadnagy Éva aligazgató június 19-én, szerdán reggel az előkészítő, illetve az elemi osztályosok évzáró ünnepségén. Majd a forró nyári nap fő ünnepeltjeihez, a ballagó negyedikesekhez fordult. Most ti vagytok az ünnepeltek, mégis pici szomorúságot látok az arcotokon. Batyuval a vállatokon elindultok az ismeretlen, de izgalmas és felfedezésre váró világ felé. Én tudom, hogy minden búcsúzás nehéz. Tudom, hogy nehéz elengedni azt a kezet, amely négy éven keresztül óvott, nehéz elhagyni azt a termet, amely a biztonságot jelentette. De ígérem nektek, hogy mikor szeptemberben újra találkozunk, egy kedves, mosolygós osztályfőnök néni vár majd titeket és az osztálytermetek legalább olyan szép lesz, mint a mostani.” 

   Tovább…

Évzárók ideje

A tizenkettedikesek és a nyolcadikosok elballagtak már, de a többieket sem engedjük el csak úgy, né. Lássuk, mikor és hol következnek korosztályok és szakok szerint az évzárók.

Előkészítő osztályosok, illetve I–III. osztályosok évzárója és a negyedikesek ballagása – június 19-én, szerdán, reggel 8 órakor a Csiky Gergely Főgimnázium hátsó udvarában

V–VII. osztályosok évzárója – június 20-án, csütörtökön, 9 órakor a Tóth Árpád-teremben (díszterem)

Elméleti szakosok (IX. A, X. A, XI. A, XI. B osztályosok) évzárója – június 20-án, csütörtökön, 10 órakor a Tóth Árpád-teremben

Technológia szakosok (IX. B, IX. C, IX. D, X. B, X. C, X. D, XI. C, XI. D, XI. E osztályosok) évzárója – június 27-én, csütörtökön, 9 órakor a Tóth Árpád-teremben (díszterem)

Szeretettel várunk ezekre az ünnepségekre minden szülőt, nagyszülőt, hozzátartozót, érdeklődőt!

Megint matek!

poezie_2013-1 Jobban mondva, román és matek. Ugyanis május 22. és 24. között Focşani-ban megrendezték a ±Poezie verseny országos szakaszát, melyen iskolánkat Kurunczi Viktória VI. B. osztályos tanuló képviselte.

Nem is tért haza üres kézzel! Az országos szakaszon elért II. helyezésével magának és persze iskolánknak szerzett egy újabb trófeát. A versenyen olyan feladatokat kellett megoldani, amelyek a matematikai logikát és a román nyelv alapos ismeretét feltételezik. Érthető módon már a felkészülés sem volt könnyűnek mondható. Rus Cristiana romántanárnő a román nyelvvel kapcsolatos részekbe, Spier Tünde pedig a matematikai részekbe segített be. De azok a kérdések, amelyek mindkettővel kapcsolatosak, közös munkát igényeltek. Mindezeket Vikinek nagyon jól sikerült megoldania. Munkáját és eredményét városi szinten is elismerték, külön díjazták azon az ünnepélyes díjkiosztón, amelyet május 27-én az Aradi Ioan Slavici Állami Színházban tartottak a város eredményes olimpikonjai tiszteletére. 

   Tovább…

Számtechből már felsőfokúak!

ECDL_Logo

A héten lezajló számítástechnika érettségi (avagy, hivatalos nevén, számítógépes kompetenciák) alól mentesültek azok a végzős csikysek, akik korábban sikeresen letették az ECDL-vizsgát. Vagyis sikerrel megszerezték az Európai Számítógép-használói Jogosítványt (European Computer Driving Licence). Mivel mind a 24-en (21-en idei, 3-an pedig tavalyi végzősök) a teljes, 7 vizsgamodulból álló ECDL-tanfolyamot (ECDL Complet) végezték el, számukra már biztosított az érettségin e tantárgyból járó legmagasabb, felsőfokú minősítés (nivel experimentat). És, ezzel együtt, egy bármilyen európai munkahelyen elfogadható ajánló oklevél is, amely bizonyítja, hogy gazdája rutinosan kezeli a személyi számítógépet, illetve az azon található legfontosabb programokat (Microsoft Windows operációs rendszer és a  Microsoft Office irodai programcsomag fő részei – Word, PowerPoint, Excel, Access, Outlook Express). Gratulálunk nekik! Kiknek? Hát nekik:

1. Baranyi Tünde (XII. D, 2011–2012)
2. Csányi Edina (XII. D)
3. Czeglédi Andrea Anita (XII. B)
4. Geyer-Ehrenberg Annamária Tímea (XII. A)
5. Kelemen Dávid (XII. A)
6. Kiss Norbert (XII. A)
7. Kunszabó Fruzsina (XII. A)
8. Kurunczi-Papp Dávid (XII. A)
9. Kutasi Norbert Attila (XII. B, 2011–2012)
10. Lobotka Bettina Dorottya (XII. D)
11. Matanie Noémi Miriam (XII. A)
12. Mester Roland (XII. B)
13. Miklós Zoltán (XII. A)
14. Molnár Brigitta (XII. D, 2011–2012)
15. Nagy Zsolt (XII. A)
16. Pálóczi Katalin Izolda (XII. A)
17. Siklódi Éva Mária (XII. B)
18. Simó Gizella (XII. A)
19. Siska-Szabó Lilla (XII. A)
20. Smeu Júlia (XII. A)
21. Szabó Krisztina (XII. B)
22. Széri Adél (XII. C)
23. Szőcs Karina Tímea (XII. A)
24. Veres Tamás (XII. D)