„Nehezebb volt, mint a Dakar-rali első hete!” – Interjú az igazgatókkal

igazgato_interju_sav

Heves vitát kavart országszerte az iskolaigazgatók és aligazgatók elmúlt őszi versenyvizsgájának meghirdetése és lebonyolítása. Sok helyen még a téli szünet utáni hét elejéig sem sikerült új vezetőket találni, de nem kis elégedetlenséget keltett az új tanügyminiszter január 6-i első döntése is, melynek értelmében (a korábbi határozatokkal homlokegyeneset ellentmondóan) végül azokat is ki lehetett nevezni ideiglenesen igazgatónak vagy aligazgatónak, akiknek nem sikerült a versenyvizsgájuk, vagy korábban is intézményvezetőként dolgoztak, de nem jelentkeztek az országos megmérettetésre. (Lásd a Krónika január 9-i cikkét.)

A Csiky Gergely Főgimnáziumban ehhez képest higgadtan, a módszertan előírásainak betartásával zajlott a tisztségváltás. Az iskola vezető tanácsa és tantestülete javaslatára az Arad Megyei Tanfelügyelőség dr. Muntean Tibor történelemtanárt, iskolánk 1994-ben végzett diákját nevezte ki igazgatónak, Tóthpál Renáta közgazdaság szakos tanárt pedig aligazgatónak. A tisztségváltás utáni első hét végén beszélgettünk Hadnagy Éva leköszönő és Muntean Tibor kinevezett igazgatóval. 

   Tovább…

Olvasnivaló egy hosszú, téli estére: a decemberi Csiky-Csuky

csiky_csuky_december_sav

A Csiky-Csuky decemberi száma érdekesebbnél érdekesebb írásokat tartalmaz. Megtudhatjátok, hogyan készül Spier Tünde aligazgatónő a karácsonyra, és beszámolókat olvashattok az elmúlt hetek iskolai eseményeiről, rendezvényeiről is. A rajzok, a kreatív írások, a cikkek ünnepi hangulatot teremtenek. IDE kattintva pedig az idei összes, vagy akár a korábbi összes Csiky-Csuky lapszámot is elolvashatjátok.

Jó olvasást és kellemes ünnepeket kíván a szerkesztőség!

Áldott, békés karácsonyt kíván minden kedves látogatónak a weblap-szerkesztőség, és…

csiky_karacsonyi_udvozlet_2016_sav

Reményik Sándor
József, az ács, az Istennel beszél
(részlet)

Ez a gyermek… ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid.
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek…
Ez az ácsműhely… ezek a forgácsok…
Mit tehettem érte?… mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot.
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?

Karácsonyvárás az előkészítősöknél is

karacsony_elokeszitosok_sav

December 22-én, csütörtök este 6-kor a délelőttönként már megszokott gyermekzsivaly töltötte be ismét az előkészítős osztály termét. Az ünnep előtt két nappal karácsonyváró együttlétre gyülekeztek a gyermekek és hozzátartozóik. 

   Tovább…

„Érted is ég a gyertyaláng…” – Ötödikesek és hatodikosok ünnepvárása

karacsony_v_vii_sav

Csütörtökön, december 22-én a Tóth Árpád teremben az V–VI. osztályosok tették hangulatosabbá a karácsonyvárást. Szülők, nagyszülők, rokonok és testvérek figyelték csillogó szemmel a diákok énekét, szavalatát, jeleneteit. 

   Tovább…

Előkarácsony az intriben

intri_elokaracsony_sav

Kedden, december 20-án a bentlakó diákok újra, mint minden évben megünnepelték a Karácsony közeledtét. Örömünkre a meghitt, családias rendezvényen vendégünk volt Hadnagy Éva igazgató, Spier Tünde aligazgató és a bentlakás működéséért felelős csikys alkalmazottak is. 

   Tovább…